Női kosár Eb: drámába illőn úsztak el kiejtőink vb-álmai

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 18:27
Lettország és Törökország győzelmét hozta a két délutáni helyosztó a Csehországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokság szombati játéknapján, ami egyfelől azt jelenti, hogy vasárnap ez a két válogatott játszik az ötödik helyért, másfelől pedig azt, hogy az elődöntősökön kívül ők harcolták ki a jövő évi spanyolországi világbajnoki részvétel lehetőségét – a mieinket nagy küzdelemben kiejtő Olaszországnak, valamint Szlovákiának ez nem sikerült.

Törökország szlovákok elleni győzelméhez nem férhetett kétség, azonban a másik mérkőzés drámai finist hozott.

A végig szoros csata utolsó negyedében többnyire a lettek vezettek, de az olaszok nem adták fel, 15 másodperccel a vége előtt Cecilia Zandalasini kosarával fordítottak 67–66-ra. Csakhogy hat másodperccel később az olaszok 25 pontnál és 14 lepattanónál járó hősére, Zandalasinire súlyos szabálytalanság miatt technikait fújtak.

A kék mezesek heves tiltakozása közepette Anete Steinberga bedobta a két büntetőt, s bár volt még ellentámadási lehetőség, az újabb fordítás elmaradt – és már záporoztak is a könnyek: az egyik oldalon az öröm, a másikon a bánat könnyei.

A 21 ESZTENDŐS OLASZ JÁTÉKOS ÍGÉRI: NAGYON FÁJ, DE KIHEVERI



NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSEHORSZÁG
Az 5–8. helyért
Lettország–Olaszország 68–67 (18–18, 19–24, 16–11, 15–14)
Törökország–Szlovákia 72–56 (16–9, 16–19, 25–11, 15–17)

Elődöntő
18.00:
Spanyolország–Belgium
20.30: Görögország–Franciaország (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik