Női kosár Eb: a spanyolok nyerték meg a finálét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.30. 21:51
null
Alba Torrens 21 ponttal segítette győzelemhez a spanyol válogatottat (Fotó: fibaeurope.com)
A Franciaországban megrendezett női kosárlabda Európa-bajnokság döntőjében a spanyol válogatott fordulatos mérkőzésen 70–69-re legyőzte a házigazdát, így megszerezte második aranyérmét. A találkozó legeredményesebb játékosa a 25 pontig jutó francia Sandrine Gruda lett, a spanyoloknál Alba Torrens (21 pont) és Sancho Lyttle (20 pont, 11 lepattanó) volt a legjobb.

 

A két válogatott eddig ötször csapott össze egymással, és bár legutóbb, 2011-ben a franciák 24 ponttal nyertek, még így is a háromszor nyerő spanyolok felé billent az örökmérleg nyelve.

A házigazda egészen parádés védekezéssel indította a kontinensviadalt, hiszen az első három mérkőzésen összesen (!) csak 118 pontot szereztek ellene, majd a – a címvédő oroszokat is legyőző – spanyolokhoz hasonlóan a középdöntőt is hibátlanul zárta, így mindkét együttes százszázalékos mérleggel jutott be a fináléba.

A franciák a hatodik döntőjükre készültek, eddigi két sikerük pedig a második legtöbb volt az Eb-ken, ha az orosz válogatottakat (Szovjetunióként 21 arany, Oroszországként 3) egybe számítjuk. A spanyolok kevesebb finálét játszottak eddig, a kettőből viszont egyet meg is nyertek, 1993-ban pont a franciák ellen.

Nem indult jól a mérkőzés a házigazda számára, bár jó százalékkal értékesítették helyzeteiket, rengeteg eladott labda jellemezte a játékukat, így az első játékrész végére 21–12-re elhúzott az eddigre már kilenc egységet termelő Lyttle vezette spanyol csapat.

A szintén szépen termelő Torrens triplájával a második negyed második percében már 12 ponttal vezettek a vendégek (14–26), majd miután a hazaiak sikeresen visszaszorították a hibákat, Dumerc tripláival megkezdték a felzárkózást, és Gruda duplájával a 16. percben már vezettek is egy 13–0-s rohanás után (27–26).

A félidő előtt Torrens indította be ismét a spanyolok szekerét, gyors egymásutánban szerzett hat pontjával ismét megnyugtató előnyre tett szert az ibériai együttes (29–36), de tíz másodperccel a nagyszünet előtt így is egyre közeledett a házigazda (35–36).

A fordulást követően Torrens és Yacoubou vívott dobópárbajt (7–4, 39–43), majd a kiegyenlített játékrész végén Ndongue kettesével a franciáknál volt az előny (55–53).

A záró felvonás Domínguez és Xargay triplájával, valamint előbbi duplájával indult, így a kétpontos hátrányból villámgyorsan hatpontos előny lett (55–61), Gruda révén azonban ismét felzárkózásba kezdett a hazai együttes, és Yacoubou büntetővel ki is egyenlített (61–61).

A negyedik negyed hajrájához érve az erős kezdés után visszaeső Lyttle rövid idő alatt újabb öt pontot szerzett (18-nál tartott ekkor), de a négypontos francia hátrány Dumerc triplája után minimálisra csökkent (67–68).

Nicholls kihagyott büntetői után Miyem rontott triplát, majd Torres sikertelen dobása után Ndongue sem talált be, mielőtt 9 másodperccel a vége előtt Lyttle megtörte a pontcsendet, és rendkívül nehéz helyzetbe hozta a franciákat (67–70).

A végén még Gruda szerzett duplát, ez azonban kevés volt, a spanyol válogatott 70–69-re legyőzte a házigazdát, és a női mezőnyben is felért a csúcsra – mint ismert, a férfiaknál a legutóbbi két Európa-bajnokságot szintén az ibériaiak nyerték meg.

A végén még Gruda szerzett duplát – Lawson-Wade kimaradó tripláját tette vissza az utolsó előtti másodpercben –, ez azonban kevés volt, a spanyol válogatott 70–69-re legyőzte a házigazdát, és a női mezőnyben is felért a csúcsra – mint ismert, a férfiaknál a legutóbbi két Európa-bajnokságot szintén az ibériaiak nyerték meg.

Az Európa-bajnokság legjobb játékosának Lyttle-t választották meg.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (FRANCIAORSZÁG)
Franciaország–Spanyolország 69–70
(12–21, 23–15, 20–17, 14–17)
Legjobb dobók: Gruda 25, Dumerc 11, Gomis 9, ill. Torrens 21, Lyttle 20, Xargay 8

A 3. HELYÉRT
Törökország–Szerbia 92–71 (21–24, 22–20, 23–12, 26–15)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik