Női kosár: a Sopron nyert, a PEAC és a Győr vesztett a magyar-szlovák ligában

Vágólapra másolva!
2013.01.26. 20:17
A Sopron idegenben győzött, a PEAC-Pécs hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a magyar-szlovák női kosárlabda-bajnokság nyitányán. A magyar bajnok Győr kikapott Pöstyénben.

Pécsen több mint hat percnek kellett eltelnie, hogy a PEAC-Pécs Horváth Lilla révén a gyűrűbe találjon – addigra a rózsahegyiek már hét pontnál tartottak, s mint kiderült, a kezdeti különbség nem volt véletlen. A rendkívül pontszegény meccsen csupán egyszer, Andrea Barbour büntetője után sikerült közel kerülnie a hazai csapatnak a korábbi magyar szövetségi kapitány, Stefan Svitek irányította Ruzomberokhoz (19–20). A szlovák csapat 12–1-es rohammal válaszolt, és a gyenge napot kifogó, a mezőnyből 27 százalékkal dobó pécsieknek a végén azért is kaparniuk kellett, hogy meglegyen a negyven pontjuk. Horváth Lilla 11 ponttal lett a PEAC legjobb dobója. PEAC-Pécs Horváth Lilla révén a gyűrűbe találjon – addigra a rózsahegyiek már hét pontnál tartottak, s mint kiderült, a kezdeti különbség nem volt véletlen. A rendkívül pontszegény meccsen csupán egyszer, Andrea Barbour büntetője után sikerült közel kerülnie a hazai csapatnak a korábbi magyar szövetségi kapitány, Stefan Svitek irányította Ruzomberokhoz (19–20). A szlovák csapat 12–1-es rohammal válaszolt, és a gyenge napot kifogó, a mezőnyből 27 százalékkal dobó pécsieknek a végén azért is kaparniuk kellett, hogy meglegyen a negyven pontjuk. Horváth Lilla 11 ponttal lett a PEAC legjobb dobója.

Pozsonyban sokáig fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán a 3. és a 4. negyed fordulóján a Sopron döntésre vitte a dolgot: miközben a somorjai csapat jó hat percen át egyetlen kosarat sem szerzett, a soproni gyűjtemény 13-mal nőtt (48–62). S bár 51–68-nál a magyar csapat ragadt be – az utolsó három percben egyetlen pontot sem szerzett –, a 18 pontos Shenise Johnson és a 15-ig jutó Jelena Milovanovics vezérletével nyert.

Pöstyénben a hazaiak szerezték meg az első hat pontot, és a jó kezdés itt is győzelmet eredményezett, a Győr felőrlődött a hátrány faragásában. A vendégcsapatban Simon Zsófia (18) szerezte a legtöbb pontot.

MAGYAR–SZLOVÁK NŐI KOSÁRLABDA-LIGA
KÖZÉPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
SBK SAMORÍN (szlovák)–UNIQA EUROLEASING SOPRON 62–68 (21–20, 11–13, 16–19, 14–16)
Pozsony, 300 néző. V: Zenis, Hancik, Kurpas (szlovákok)
SOMORJA: Slamová 14/12, Sujová 10, Gyurcsi 5/3, Murphy 21, Vynuchalová 10. Cs: Talajková, Harris 2. Edző: Juraj Sura
SOPRON: Fegyverneky 8, Johnson 18, Holt 6, Milovanovics 15, Krnjics 4. Cs: Cserny 10, Zsovár 5/3, Szabó F., Licskai 2, Vágvölgyi. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 2. p.: 7–4. 8. p.: 11–14. 14. p.: 25–24. 25. p.: 46–49. 32. p.: 48–56. 38. p.: 51–68
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Nagyon jó meccset játszottunk egy kulturált csapat ellen. Örülünk a győzelemnek, és készülünk a jövő heti sorsdöntő euroligás meccsünkre az Orenburg ellen.
PEAC-PÉCS–MBK RUZOMBEROK (szlovák) 41–63 (9–15, 11–15, 11–11, 10–22)
Pécs, 600 néző. V: Vígh, Győrffy, Tőzsér
PÉCS: Fűrész 4, Barbour 5, HORVÁTH L. 11, Szamosi 4, Jaeschke 7. Cs: Dusanics 7/3, Czirják, Czukor 3/3, Csutorás. Edző: Djokics Zseljko
RUZOMBEROK: MINCÍKOVÁ 9/3, Cernáková 7/3, Holmes 8, Kmetová 2, PARKER 13. Cs: Andersson 6, Lukacovicová 6, Tetemondová, BREZÁNIOVÁ 5/3, BABUROVÁ 7/3. Edző: Stefan Svitek
Az eredmény alakulása. 6. p.: 0–7. 13. p.: 9–15. 17. p.: 19–20. 23. p.: 22–32. 26. p.: 27–34. 33. p.: 31–49. 37. p.: 35–55
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Úgy érzem, túl sok kemény meccsünk volt most sorozatban, ezért nem sikerült ma semmi a pályán. Könnyebb lenne haragudni a lányokra, de inkább a tanulságokra fókuszálunk, hiszen ezek visznek minket előre. Szükségünk lesz Nagy-Bujdosó Nórára és még egy játékosra.
Stefan Svitek: – Nagyon jól és keményen védekeztünk az egész pályán, a végére kifárasztottuk a pécsieket. Az Európa-kupás francia szereplésünk miatt nehéz hét áll mögöttünk, ezért is értékes ez a győzelem.
PIESTANSKÉ CAJKY (szlovák)–HAT-AGRO UNI GYŐR 77–72 (17–12, 18–19, 18–15, 24–26)
Pöstyén, 300 néző. V: Kukelcik, Matejcik, Kricicin (szlovákok)
PIESTANY: Malinková 5/3, Páleníková 10/3, Krc-Turbová 20, Zentková 12/3, Schells 18/3. Cs: Bartánusová 10, Dudásová, Felixová 2, Pilátová. Edző: Martin Pospisil
GYŐR: Hurst 6, Simon Zs. 18, Rasheed 16/3, Őri 10/3, Dobos 3. Cs: Raksányi 8, Laklóth 9, Semsei, Nagy D. 2. Edző: Fűzy Ákos
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–0. 22. p.: 37–33. 31. p.: 53–46. 35. p.: 59–57. 38. p.: 68–65
Kipontozódott: Dobos (37. p.), Őri (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: – Nagyszerűen küzdő csapatomat minden dicséret megilleti, hiszen ebben a hiányos szerkezetben is jól harcolt, és végig esélyt teremtett a győzelemre – a rossz lepattanózás lett a vesztünk. Meglehet, hogy a magyar női kosárlabdázásnak hosszú távon jót fog tenni ez a bajnokság, ám az én egészségemnek biztosan nem. De nem aggódom emiatt sem, mert Sterbenz Tamás főtitkárhoz régi barátság fűz, és biztos felneveli majd a három gyermekemet.
AZ ÁLLÁS
1. Sopron 7 7 501–396 14
2. Kosice 6 6 454–311 12
3. Győr 7 4 3 501–468 11
4. Ruzomberok 7 4 3 431–422 11
5. Samorín 7 2 5 432–496 9
6. Piestany 7 2 5 420–487 8
7. Pécs 7 1 6 408–489 8
8. Miskolc 6 1 5 382–460 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik