Női kosár: a PEAC-nál az Euroliga a cél, magyar maggal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 21:20
Nem volt irigylésre méltó helyzetben az utóbbi hetekben, hónapokban a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, Zseljko Djokics. Ahhoz képest ugyanis, hogy a legutóbbi szezonban három érmet is szereztek Raksányi Krisztináék (a Magyar Kupa-aranyérem volt a legfényesebb), a felkészülés során nagyon sok pofont kaptak. Ennek persze megvolt a magyarázata, a külföldiek közül ugyanis egyedül a szerb Tina Jovanovics állt a tréner rendelkezésére, ennek ellenére senki sem csodálkozott azon, hogy a sikerekhez szokott Djokics nehezen élte meg ezt az időszakot.

„Nem volt egyszerű, nem esett jól! – árulta el a vezetőedző. – Annak ellenére sem, hogy fel voltam rá készülve, hiszen tudtam, hogy sok gyerek most játszik először felnőtt meccseket. Raksányi Krisztina és Tina Jovanovics kivételével csak kadett és junior korú játékosokra számíthattam."

Az utóbbi időszakban azonban már fellélegezhetett kicsit. A kerethez csatlakozott ugyanis az amerikai Destiny Williams (aki aztán sajnos rögtön megsérült a Göcsej-kupán), majd az ausztrál Natalie Hurst is, vagyis immár majdhogynem teljes értékű munkát végezhet csapatával – persze a szerb Nevena Jovanovics még mindig nem érkezett meg a válogatottjától, rá csütörtökig kell már csak várni.

„Sajnos most sem tudtuk együtt tartani a csapatot, így megint elkezdhettünk egy hosszú távú koncepciót. A fiatal magyar játékosokra építünk, akik két-három év múlva remek magyar magot alkotnak majd egy-két rutinosabb honfitársukkal kiegészülve. Hozzájuk kell szerződtetnünk külföldieket, s akkor ismét játszhatunk az Euroligában" – beszélt a hosszabb távú tervekről Zseljko Djokics.
Hozzátette, egyre optimistább, mert látja a folyamatos fejlődést. Ami természetes is, a légiósok hiányában ugyanis a felkészülési időszak alatt a fiatal magyar játékosok 25-30 perceket játszottak.

A főszerepet nyilván nem ők játsszák majd a nemsokára rajtoló idényben, hanem a csapat vezérévé váló Raksányi Krisztina, no és persze a légiósok. A korábban a Győrben is megforduló ausztrál válogatott irányító, a 31 éves Natalie Hurst vérprofi – ennek megfelelő teljesítményt is várnak a 163 centis tűzgolyótól. Nagyon intelligens, ennek köszönhetően nagyon gyorsan tanul, s a jelenléte máris pozitív hatással van a pécsi csapatra. A 22 éves amerikaitól, Destiny Williamstől is sokat remél a vezetőedző, aki annak ellenére ragaszkodott a maradásához, hogy közel sem tökéletes fizikális állapotban érkezett, ráadásul hamar megsérült. De egy igazi csapatemberről van szó, aki ráadásul kiválóan kosarazik (nem véletlenül nyert egyetemi bajnokságot hazájában), naná, hogy bíznak benne.

Miként bíznak Tina Jovanovicsban is, aki Szerbiában nagy tehetségnek számított, de aztán súlyos térdsérülések miatt megtorpant a 22 éves játékos fejlődése. Mindenki azt reméli, hogy Pécsen ismét szárnyra kap – az biztos, hogy a mentalitásával, az akarásával nincs baj, a kapott feladatokat, gyakorlatokat ugyanis zokszó nélkül végzi el, sőt rendre rá is tesz még egy lapáttal.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg milyen erőt képvisel a PEAC-Pécs, a helyi szurkolók most választ kaphatnak: október 11-12-én ugyanis a baranyai megyeszékhelyen, a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezik majd meg az I. Fűzy Ákos Nemzetközi Emléktornát. A további résztvevők: a tragikus balesetben elhunyt kiváló tréner utolsó csapata, a Győr, valamint az MTK-Budapest és a szlovén Celje.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik