Női kosár: a magyar válogatott kikapott a törököktől Burgosban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2019.06.01. 19:35
Kikapott a Burgosban zajló felkészülési torna első napján a június 27-én kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női válogatott, de akadt sok pozitívum is.

Burgosban minden szép és jó – persze a hétvégi felkészülési torna első mérkőzésén a magyar válogatott kikapott a töröktől, ami jócskán árnyalja a képet…

A szervezők mindenesetre nagyon kitesznek magukért, a szállás, az ellátás, valamint a spanyol város impozáns csarnoka is remek, ahogy az időjárás is, vagyis a lényegről, azaz a kosárlabdázásról semmi nem vonhatja el a figyelmet.

Persze úgy nehéz magas szinten teljesíteni, ha egy csapat a két első számú irányítóját rögtön nélkülözni kényszerül, márpedig a mieinkkel ez fordult elő szombaton, hiszen a WNBA-ben éppen csak szezont kezdő Turner Yvonne csak később csatlakozik az Európa-bajnokságra készülő kerethez, Studer Ágnes pedig kisebb sérülés miatt pihent, így kezdetben a csapatkapitány Raksányi Krisztina kezében volt a pálca. Mivel a szombati ellenféllel, Törökországgal a magyar csapat az Eb-csoportkör harmadik fordulójában, a szerbiai Nisben is találkozik június 30-án, talán nem is baj, hogy a rivális nem mérhette fel, hogy milyen az, amikor valódi karmester dirigálja a társakat a parketten.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese nem mozgott rosszul, s bár szinte végig a törökök vezettek, és végül nyertek is, a mieink nagyon szívósan kapaszkodtak, a végjáték előtt is teremtettek esélyt maguknak a fordításra, ám végül a távolról pontosabban dobó ellenfél győzött – nem érdemtelenül.

A pozitívumok közül ki kell emelni, hogy a legfőbb statisztikai mutatókban – a tripladobásokat kivéve – nem maradt el a törököktől a magyar együttes és voltak egészen kiváló teljesítmények, mint például a Csata 20 éves bedobójáé, Lelik Rékáé, valamint a válogatottban a soproninál rendszeresen több játékidőt és bizalmat kapó (és általában ezt meg is háláló) Határ Bernadetté. Persze nem ment minden tökéletesen, a csapat 24 eladott labdája mutatja, hogy nem volt gördülékeny a játék – persze a törökök ellen nem egyszerű támadni, a rivális kőkeményen és precízen védekezett.

Kikapni nyilván soha nem jó érzés, de a felkészülés ezen szakaszában még tényleg nincs nagy jelentősége, viszont a most és persze majd vasárnap a lettek elleni bronzmérkőzésen szerzett tapasztalat aranyat érhet az Európa-bajnokságon.

KOSÁRLABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 66–57 (17–14, 21–19, 15–16, 13–8)

Burgos, 350 néző. Vezette: Cuevas, Holgado, Sánchez (mindhárom spanyol)
TÖRÖKORSZÁG: Yalcin 5/3, Erat 5/3, Köksal 5/3, Senyürek 7/3, Stokes 5. Csere: Bilgic 10/6, Cora 9/3, Cakir Turgut 10/6, Yaya, Canitez 3/3, Güclü, Güner, Uzun 5/3, Ural Topuz 2. Szövetségi kapitány: Celhun Yildizoglu
MAGYARORSZÁG:
Raksányi 4, Lelik 16/12, Dubei 6, Horti 8, Határ 15. Csere: Pusztai 4, Kiss V. 2, Simon Zs., Varga Zs., Horváth B., Barnai 2, Zele. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása:
3. perc: 0–2. 5. p.: 8–6. 8. p.: 15–8. 14. p.: 28–16. 18. p.: 38–27. 19. p.: 38–33. 22. p.: 38–37. 24.. p.: 46–37. 28. p.: 51–47. 34. p.: 57–49. 37. p.: 57–54
A másik mérkőzésen: Spanyolország–Lettország 77–51
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert:
– Szoros, küzdelmes mérkőzés volt. Mindkét csapat sok mindent bemutatott, amit korábban begyakorolt, és persze láttuk, mennyi mindenen kell még dolgozni… A huszonnégy eladott labdát nem kell túlmagyarázni, ez sok. Studer Ágnes és Turner nélkül hiányzott a sebességünk, de legalább tudtunk olyan nyomás alatt játszani, ami az Eb-n vár ránk. Voltak jó egyéni teljesítmények és játékkapcsolatok, de a legfontosabb, hogy ebből a mérkőzésből hogyan tudunk továbblépni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik