L. PAP ISTVÁN
L. PAP ISTVÁN
2020.04.17 09:40 Frissítve: 2020.04.17 10:21

Negyedszázada született meg a pécsi Rátgéber-korszak első aranya

A háborúban álló Jugoszláviából két évvel korábban érkező mester először 1995-ben a BSE ellen vezette a dobogó tetejére a PVSK-t.

A PVSK-Dália hölgykoszorúja a pécsi Széchenyi téren ünnepelt

 

Immár nyolc éve annak, hogy jogutód nélkül megszűnt az utolsó két idényében éppen Pécs 2010 néven kosarazó női csapat, a magyar kosárlabda történetének egyik legmeghatározóbb együttese. Az 1919-es alapítású pécsi vasutasklub 1946 óta élő szakosztálya a '90-es évek közepétől a kétezres évek első évtizedének végéig élte a fénykorát, Pécsre nem csupán a magyar, de az európai riválisok is remegő térdekkel érkeztek, az 1993-ban kezdődő Rátgéber korszak termése nyilván örökre felülmúlhatatlan: bajnoki és kupagyőzelemből is kilencet-kilencet jegyez a Vajdaságból nem egészen 27 évesen érkező mester, aki háromszor az Euroliga négyes döntőjébe is bevitte lányait.

NÉVJEGY: PÉCSI VSK

Alapítva: 1946

Megszűnt: 2012

Sportág: kosárlabda, nők

Eredményei: 2x Euroliga-3. (2001, 2004), Euroliga-4. (2005); 11x bajnok (1992, 1995, 1996, 1998, 2000, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2010), 6x bajnoki 2. (1987, 1999, 2002, 2007, 2008, 2011), 5x bajnoki 3. (1985, 1994, 1997, 2009, 2012), 11x Magyar Kupa-győztes (1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2009, 2010), 2x MK-2. (2008, 2011), 2x MK-3. (2007, 2012)

Legnevesebb edzői: Mánfai Zoltán, Varga Ferenc, Vertetics István, Rátgéber László, Füzy Ákos, Zseljko Djokics

Irányításával bajnoki aranyból az elsőt éppen negyedszázada, 1995. április 17-én, Húsvéthétfőn nyerte meg az akkoriban PVSK-Dália néven kosarazó csapat, amely kétéves közös munka után ért fel Rátgéber Lászlóval a csúcsra, és amely nagyjából úgy rivalizált több mint tíz éven át a soproniakkal, mint manapság a női kéziseknél az egyaránt a kontinens elitjébe tartozó Fradi a Győrrel, hasonlóan népszerű sztárokkal, hasonló nézőszámokkal a lelátókon és a televíziók előtt is.

A BALKÁNI HÁBORÚ GYŐZTESE: PÉCS

Amikor 1990-ben Horvátországban eldördültek az első lövések, még aligha gondolta volna bárki, hogy néhány éven belül szétesik Tito soknemzetiségű mintaállama. Az odáig vezető úton pedig véres háború tör ki a néhai Jugoszlávia népei között. Ahogyan annyian, az újvidéki Rátgéber László is ekkor döntött úgy, hogy ebből elég.

A ZsKK Vojvodina ifjú vezetőedzője, amennyire tudott, a kosárlabdára koncentrált, már 24 évesen ő irányította és bajnoki ezüstig vezette az újvidéki hölgyeket, és 1992-ben ott ült volna a jugoszláv nemzeti csapat kispadján a barcelonai olimpián is – ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem zárta volna ki a játékokról a jugókat (és a macedónokat, a független Horvátországot vagy Szlovéniát ellenben nem), csak egyéni sportolók indulhattak, ők is a NOB zászlaja alatt.

A felejthetetlen Horváth Judit 1997-ben
tragikus közlekedési balesetben hunyt el

Rátgébert már 1966-os megszületésekor beoltották a sportággal, édesapja, id. Rátgéber László ugyanis maga is nagyszerű kosárlabdaedző volt, édesanyja, Pavlik Julianna pedig kétszeres bajnok, jugoszláv válogatott kosaras. Ahogyan annyian a délvidéki magyarok közül, 1993-ban ő is az anyaországi munkavállalás mellett döntött. Pécs 155 kilométerre fekszik Újvidéktől, csak egy ugrás, ráadásul a PVSK 1992-ben (még az éppen 1993-ban Sopronba távozó Vertetics István irányításával) első vidéki csapatként magyar bajnok is lett, megvolt benne a potenciál, hogy újra a csúcs közelébe juthasson. Az persze nem volt egyértelmű, hogy Rátgéber László lesz a PVSK vezetőedzője, 1993 tavaszán a kecskeméti Tóth Viktor tűnt biztos befutónak, ugyanakkor az eredendően Szarajevóba tartó ifjú szakember iránt a Sopron és a Tungsram is érdeklődött.

Ennél is fontosabb, hogy Rátgéber úgy gondolta, Pécsen a helye. „Should I stay or should I go” – énekli kedvence, a Clash: 1993-ban a „go” mellé tette le a voksát, és Magyarországra költözött.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy hol is folytassam a pályafutásomat. Mondtam magamban, ha sikerül elmennem Spanyolországba vagy Olaszországba, akkor sok pénzt kereshetek, ott aztán jól megfizetnek. Mégis más dolog ott dolgozni, ahol az ember nemzetközileg is megmérettetik, mint otthon, Jugoszláviában, ahol nem vehetünk részt nemzetközi viadalokon. (...) Rangos csapat a PVSK, szakmailag semmiképpen sem jelent visszalépést számomra. És jól meg vagyok fizetve, csak a kosárlabdával kell törődnöm...” – Rátgéber László a pécsi szerződéskötés után.

Pécsre érkezésekor azért nem voltak idilliek a körülmények, első szálláshelyére például úgy jutott be a kerítésen át, hogy a szakosztályt igazgató, 1985-ben edzőként a PVSK első bajnoki érmét jegyző Varga Ferenc tartott neki bakot, miközben a csapattól is inkább mentek, mint oda érkeztek a játékosok. Rátgéber viszont nagyszerű érzékkel lavírozott a vezetők, a szövetség, a játékosok, a játékvezetők, a média és a szurkolók arany hatszögében, és első bajnoki idényében rögvest felért a dobogó harmadik fokára. (Később sem fordult elő vele soha, hogy ennél lejjebb adja.) És nem engedett a hölgyekkel szemben sem az alapvetéséből: „Dolgozzatok, mint a bányászok, hallgassatok, mint a katonák, és utána viselkedjetek úgy, mint a hercegnők!” De csak utána.

A beilleszkedésben és a kiteljesedésben olyanokra támaszkodhatott, mint a pályán az elbűvölő csapatkapitány, Horváth Judit, a szakmai irányításban 1995-től örökös segítője, Füzy Ákos, a nagy nyilvánosságban pedig a Nemzeti Sport felejthetetlen kosárlabda-szakírója, Hegedős Mihály. Azóta tragikusan korán mindannyiukat elveszítette, elveszítettük...

Rátgéber László első magyarországi trófeáját további 17 követte (Fotó: Laufer László)

Első idényében Rátgéber bronzéremig jutott a lányokkal, akik az 1992-es bajnoki arany után 1993-ban csak a hatodik helyet szerezték meg, volt honnan felfelé indulni. Az 1994–1995-ös idényt PVSK-Dália néven kezdte el a szakosztály.

ÉLJEN A KIRÁLYNŐ, TRÓNON A PVSK

AZ 1995-ÖS BAJNOKI DÖNTŐ

1995. április 10.
BSE–PVSK-Dália 78–86 (40–43)
Legjobb dobók:
Balogh (32/3), Németh Á. (21), ill. Anitics (26/9), Balázs (23/3), Zsolnay (16), Vilutyte (15/3)

1995. április 13.
PVSK-Dália–BSE 81–76 (44–35)
Ld:
Balázs (28), Vilutyte (17/6), Anitics (13/6), Horváth J. (10/3), Zsolnay (10/3), ill. Balogh (33/3), Németh Á. (23), Bagoly (12)

1995. április 17.
BSE–PVSK-Dália 76–80 (45–39)
Ld:
Balogh (30), Nagy D. (20), Németh Á. (14), ill. Vilutyte (27/6), Iványi (22/9), Balázs (17)
A három győztes mérkőzésig tartó párharc végeredménye:
3–0, a PVSK-Dália javára

A bajnoki kiírás minden addigi formát lebontott, négy csapat (DVTK, BSE, Szarvas és BEAC – az előző bronzérmes PVSK nem volt köztük) különféle horvát és szlovák regionális ligákban kosarazta végig az idény első felét, miközben Rátgéberék 20–2-es mutatóval megnyerték az alapszakasz A-csoportját. A rájátszásból a harmadik helyen jutottak be az egyenes kieséses folytatásba, ahol emiatt az egyaránt három nyert meccsig tartó Tunghsram elleni elődöntőt (74–69, 73–47, 81–74) és a BSE elleni döntőt is pályahátrányból kellett megvívniuk – akárcsak az MTK-val szemben pályaelőnyből megnyert negyeddöntőt (73–44, 58–54, 65–61), valamennyi mérkőzésen sikerrel!

A fináléban a bombaerős BSE várt a pécsiekre, soraiban mindenekelőtt a magyar női kosárlabda első számú sztárjával, a meccseket egyedül is eldönteni képes Balogh Judittal. (De a tanácsiakat erősítette Németh Ágnes, Nagy Dorottya, Bagoly Vera és pikáns módon Rátgéber élete párja, Csák Magdolna is, az akkori válogatott színe-java.) Bubu a döntő három összecsapásán összesen 95 (!) pontig jutott, ami egy meccs megnyerésére bőven elég, a PVSK azonban tudta, hogy egy fecske még nem lesz elég a nyárhoz, a többieket mindháromszor bőven ötven pont alatt tartotta, miközben igazi csapatként kétszer a Városmajorban, egyszer pedig a Lauber Dezső Sportcsarnokban múlta felül az edzőlegenda, Glatz Árpád vezette BSE-t.

A 19 éves Iványi Dalma volt az 1995-ös döntő harmadik meccsének hőse

„Pécsi bomba robbant a Majorban” – írta az 1995. április 11-i Nemzeti Sport a finálé első, 86–78-as pécsi győzelemmel záruló összecsapása után. Hiába dobott Balogh és Németh együtt 53 pontot, ezt Rátgéberék kiváló csapatteljesítménnyel kompenzálták, Glatz pedig mindössze abba tudott kapaszkodni, hogy ellenfelük 39 büntetőt dobhatott, míg az övéi csak 11-et...

Három nappal később már egyértelmű volt: ha Pécsen is győz az addig a playoffban hibátlan PVSK-Dália, már nagyon nehezen veszítheti el az aranyat. Balogh és Németh együtt 56 pontot termelt, de a komplett pécsi kezdőötös tíz felett zárt, az első negyed felétől a BSE már egyszer sem jutott három ponton belülre, végül 81–76-ra nyert és karnyújtásra került a bajnoki címtől a Rátgéber-csapat. Glatz itt is a játékvezetőkben látta ennek első számú okát, szerinte a kontinens legjobb egy-egyezője, Balogh Judit Pesten hat, itt hét büntetőt dobhatott úgy, hogy közben valósággal szétverték. Még ellene ítéltek támadóhibákat. Ez minősíti a bíráskodást, így meg tudják bénítani őt és a csapatot...”

RÁTGÉBER LÁSZLÓ A DÖNTŐ HARMADIK MECCSE ELŐTT

Glatz Árpád a harmadik meccsre az első kettőn pont nélkül záró Csákot (aki később, 1996 és 2002 között már férje, Rátgéber László keze alatt kosarazott a PVSK-ban) nem is nevezte, miközben a pécsiek ekkor már megérezték a vérszagot, és a Majorban (Húsvéthétfő fáradt estéjén a kereskedelmi televíziózás beindulását megelőzően állítólag hárommillió tv-néző előtt!) ismét megverték a BSE-t. Az aranymeccs hőse a mindössze 19 évesen a padról beszálló és a pályán a nagy Baloghgal szemben helyt álló Iványi Dalma volt, akinek 22 pontjával és vagány játékával szemben nem volt ellenszere a döntő előtt még abszolút favoritnak számító fővárosi csapatnak. „A lefújás után népünnepély kezdődött a pályán. A pécsi játékosokat még tíz perccel a befejezést követően is ölelgették és levegőbe dobálták” –írta a Nemzeti Sport, amely egy nappal később oldalas összeállításban számolt be arról az eufóriáról, amely a baranyai megyeszékhelyen fogadta a lányokat.

A DÖNTŐ UTÁN

„Elnézést kérünk a pécsiektől, amiért nem itthon lettünk bajnokok, de a lényeg, hogy azok lettünk!” – kiáltott le a városháza erkélyéről Rátgéber az alant ünneplő ezreknek kedden hajnali fél kettőkor, válaszul talán először kezdte skandálni a tömeg, hogy „Rátgéber-egyetem”. Hajnalig tombolt a város, a döntőre a mester szülei is befutottak Újvidékről, az ünneplés a Rigóder Étteremben már világosban ért véget.

„Már korábban tudatosítottam a lányokban: nálam a második hely majdnem egyenlő a nyolcadikkal! Ezen nem azt értem, hogy nem lett volna szép az ezüst, csupán azt, hogy maximalista vagyok, szeretem kihozni magamból és azokból, akikkel dolgozom a lehető legtöbbet. Tavaly kicsúsztunk a döntőből, de ahhoz, hogy egy munka beérjen, mindig kell legalább egy év. Most például egy nyáron igazolandó centertől várja mindenki a megváltást, holott még nagyon messze van, amíg ebből kézzel fogható eredmény lesz... Mert előbb dolgozni kell” – nyilatkozta a magát „belgának” („Otthon magyar, itt a Jugóból érkezett edző...”) tituláló Rátgéber, aki a győzelem másnapján fel is vitte lányait a Mecsekbe és megpusziltatta velük a földet ott, ahol az alapozás gyilkos munkáját végezték...

A BAJNOKI CÍM ÜNNEPLÉSE

EURÓPA? CSAK MAJDNEM...

A DÁLIA DALMÁJA
A Dália Dalmája, avagy Dalma Dáliája címmel ünnepelte a Nemzeti Sport 1995-ös színes magazinja, a Sport7 az akkor éppen PVSK-Dália néven bajnok csapat ifjú irányítóját, a BSE elleni finálé harmadik meccsén berobbanó Iványi Dalmát. A pécsi kosárlabda békéscsabai születésű nagyasszonya ekkor még igencsak kiasszony volt, 19 évesen nem ő számított vezérnek, hanem Horváth Judit, Sztojkovics Éva vagy a litván Jolanta Vilutyte. Iványi tizenhét éven át szolgálta a klubot, Rátgéber meghosszabbított kezeként szerepet vállalt a PVSK valamennyi diadalában, miközben a magyar bajnoki rájátszások idejére rendre megszakított miami egyetemi tanulmányait követően 1999-től első magyarként öt nyáron az amerikai női profi ligában, a WNBA-ben is kipróbálta magát a Utah Starzz, a Phoenix Mercury és a San Antonio Silver Stars együttesében. A 134-szeres válogatott Iványi (aki fénykorában az Euroligában négyszer is az idény legtöbb asszisztját jegyezte, háromszor pedig a legtöbb labdaszerzés volt az övé), idehaza hatszor lett az Év női kosárlabdázója, még visszavonulása évében, 2014-ben is.

Mivel a következő tíz idényből nyolcat is megnyert, bajnoki eredményeivel természetesen jó tíz évre az Euroligába is bérletet váltott a PVSK, amely szépen megfizette a tanulópénzt, de a kilencvenes évek végétől már egyre karakteresebb klub lett. Pécsre például a legnagyobbak is veszíteni jártak, nem mellesleg ha délszláv bírók érkeztek Baranyába Euroliga-meccset fújni, pontosan tudták, ki az a szemüveges fickó, aki ott ugrál az oldalvonal mellett.

Először 2000-ben élte túl a csoportkört a csapat, egy évvel később pedig a messinai final four sem maradt álom, mi több, oda veretlenül érkezett meg és lett bronzérmes a MiZo, ha úgy tetszik, a csapat számára a későbbi győztes francia Bourges elleni elődöntő (52–62) volt az egyetlen légypiszok a makulátlan ellenőrzőkönyvben. Másodszor a hazai rendezésű 2004-es négyes döntőben a Valenciennes ellen botlottak meg a lányok, de a Brno ellenében ismét kiharcolták a harmadik helyet, egy évvel később pedig a harmadik final fourban már nem termett számukra babér. Rátgéberrel sorozatban kilencszer járt az egyenes kieséses szakaszban a klub, utoljára, 2008-ban a Brno elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást, egyben az edzőtől való búcsút is.

A vajdasági lányok között volt akkora respektje az újvidéki mesternek, hogy a legjobbak, köztük volt tanítványai is (a teljesség igénye nélkül: Anitics Lívia, később Szlobodanka Tuvics vagy Gordana Grubin) szinte mind megfordultak a keze alatt Pécsett is. De légiósként varázsolt a Lauber Dezső Sportcsarnokban a pécsi Pro Civitate-díjjal is kitüntetett litván Jolanta Vilutyte, az oroszok kétméteres szőke centere, Marija Sztyepanova, a kétszeres WNBA-All Star amerikai Vickie Johnson, a kétszeres olimpiai érmes ausztrál Allison Tranquilli, a bolgár Albena Branzova vagy a horvát Korie Hlede is. No meg a kor szinte valamennyi számottevő magyar válogatottja, Iványitól Csákon, Ujvári Eszteren, Zsolnay Gyöngyin, Károlyi Andreán és Béres Tímeán át Vajda Annáig és Fegyverneky Zsófiáig.

Rátgéber tizenhat éven át vezette a PVSK-t, ez idő alatt a Dáliától MiZóig a szponzorok jóvoltából hét különböző neve is volt a klubnak, csak az jelentette az állandóságot, hogy valamennyi idényben bajnoki dobogón zártak a lányok, kilenc arany-, négy-ezüst- és két bronzérem a korszak mérlege, miközben a Magyar Kupa döntői közül is kilencet nyert meg a Pécs.

2020.05.23 20:31:28

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Továbbra is csodaszámba megy, ha női edző kerül női együtteshez, a férfiszakág csapatai pedig a »teve a tű fokán« kategóriába tartoznak a női szakvezetők számára.

2020.05.02 09:59:31

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A magyar válogatott kosárlabdázója nem lepődött meg Vojvoda Dávid hazatérésén.

2020.04.27 13:48:18

Kosárlabda THURY GÁBOR

Atlantában nem engedhették meg maguknak, hogy ne a legjobbakkal álljanak ki.

2020.04.14 16:20:10

Kosárlabda L. PAP ISTVÁN

A háborúban álló Jugoszláviából érkező mester először 1995-ben a BSE ellen vezette a dobogó tetejére a PVSK-t.

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.