FAZEKAS ZOLTÁN 2020.03.05 22:21 Frissítve: 2020.03.05 23:12

Meglepetés, dráma, sérülés és kiütés – a női MK nyolcas döntő első napja

Szoros és izgalmas mérkőzések után alakult ki a pénteki párosítás – a címvédő Sopron mellett az először elődöntős TFSE, a nagyot hajrázó ZTE és a nap legsimább sikerét arató Szekszárd jutott tovább.


Alisia Jenkins (fehérben) szerezte a legtöbb pontot a negyeddöntők során (Fotók: Koncz György) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Hatalmas elánnal játszott a nyolcas döntőben először szereplő TFSE a pécsi Magyar Kupa első, ebéd utáni mérkőzésén – s nagy elánnal szurkolt és sikongatott a mintegy 200 kisdiák is, akik nélkül, valljuk be, meglehetősen lehangoló lett volna az atmoszféra, mert nagyon kevesen voltak a Lauber-sportcsarnokban. A házigazda PEAC játékosai egy negyed alatt háromszor adták el a labdát és kapott csapatuk ziccerkosarat alapvonali bedobást követően, ami azt sejtette, hogy a baranyaiaknak sincs ínyükre a délután egyórás kezdés. Az egész mérkőzésen lelkesen kosárlabdázó fővárosiak 12 ponttal elhúztak a harmadik negyed végén, és izgalmas hajrában visszaverték a harcos, ám sok hibával játszó Pécs felzárkózási próbálkozásait és kisebb meglepetésre bejutottak az elődöntőbe. Ezzel történelmet írtak, mert ugyan az MTK 1961 és 1972 között hétszer volt MK-győztes, az immár TFSE-MTK néven szereplő klub ezen elnevezéssel először jutott a négy közé!

Nagy volt a küzdelem a soproniak meccsén

Kiábrándítóan kevesen látták a negyeddöntő legnagyobb érdeklődéssel várt meccsét, a Sopron–DVTK találkozót is, amely viszont az elsőhöz hasonlóan szoros lett.

„Természetesen játszom” – válaszolta érdeklődésünkre a csarnokba érkező Goree Cyesha, aki kisebb sérüléssel bajlódott az előző hetekben, s nem lépett pályára vasárnap, amikor a két csapat fantasztikus csatát vívott egymással az alapszakaszban, Miskolcon.

Akkor a címvédő Sopron kétszeri hosszabbítást követően, 95–91-re nyerte meg a tét nélküli találkozót, de nemcsak a honosított Goree, a másik oldalon a szerb Tina Krajisnik sem játszott.

A felek azonban nemcsak harcoltak, sokat is reklamáltak, és a borsodiak voltak az idegesebbek – ezt első negyedbeli hat eladott labdájuk is alátámasztotta. Cziczás László sem volt nyugodt, a DVTK edzője előbb dührohamot, majd technikai hibát kapott reklamálásért, mert sérelmezte, hogy Medgyessy Dóra fellökését nem vették észre a játékvezetők.

A miskolciak első számú pontgyárosának, Shatori Walker-Kimbroughnak nem ment a dobás, ennek ellenére öt perccel a vége előtt 55–53-ra feljöttek az óriási akarással játszó fehér mezesek. Csakhogy ezzel el is fogyott az erejük, mert Gáspár Dávid időkérése után a Sopron egy 7–0-s szériával eldöntötte a slágermeccset...

JELENA BROOKS, A SOPRON CENTERE

– Miben volt ez a meccs más, mint a vasárnapi bajnoki?
– Akkor belementünk egy adok-kapokba, s túl sok pontot engedélyeztünk a DVTK-nak. Keményítettünk a védekezésünkön, amit jól mutat az eredmény, hiszen hatvan pont alatt tartottuk ellenfelünket. Támadásban elég átlagos teljesítményt nyújtottunk, de a győzelmet nem kell megmagyarázni.
– Jöhet a TFSE az elődöntőben, ami kisebb meglepetés.
– Nekem nem, ragyogó csapat, kiváló edzővel. Komolyan kell vennünk őket, mert elképesztően lelkesek, nem szabad hagyni, hogy elhiggyék, megverhetnek minket.
– Ha győznek, akkor egymást követő 15-ik évben játszik a Sopron kupadöntőt...
– Ezt nem is tudtam, de ennél a klubnál mindenki azért dolgozik, hogy ha lehet, újraírjuk a történelmet, most is ezen leszünk.
– A Magyar Kupa-győzelem jelentene némi gyógyírt arra a sebre, amit a nemzetközi kupabúcsú ejtett?
– Mindenképpen. Sokunkat elszomorított, hogy az Euroliga-búcsú után az Európa-kupában sem folytathattuk a FIBA döntése miatt, így még fontosabb lett, hogy a Magyar Kupában és a bajnokságban megszerezzük az aranyat.

 

Hayes (kékben) duplája hozta az elődöntőt

Gyűrték egymást a felek becsülettel a harmadik találkozón, a Győr–ZTE összecsapáson is, de egyikük sem tudott jelentősebb előnyt kiharcolni a meglehetősen hangulattalan légkörben, ami az első félidőt jellemezte – sajnos nem csak a játékosok egymás közti beszélgetését, de a cipők csikorgását is hallani lehetett a csaknem üres csarnokban.

Úgy tűnt, a bajnokságban bukdácsoló Győr behúzza a mérkőzést, főként miután az egerszegiek holland magasbedobója, Janis Boonstra megsérült és  – mint a mérkőzést követően kiderült –, Achilles-ín-szakadást szenvedett.

Az utolsó negyedben már tíz ponttal is vezető Rába-partiak aztán érthetetlenül szétestek, s izgalmas végjátékban Keyona Hayes középtávoli kosara a ZTE javára döntött.

Az igazi kupahangulat a zárófelvonásra maradt – köszönhetően a több száz szekszárdi drukkernek –, az Atomerőmű és a Csata meccsére.

Egy jó negyed elég volt a szekszárdi örömhöz

A fővárosiak tanultak az előző találkozóból, amit 101–53-ra elvesztettek Szekszárdon, s az első félidőben szinte végig vezettek, miközben ragyogóan dobtak távolról (7/11).

Aztán váratlanul összeroppantak a harmadik negyedben kezdődő 22–0-s tolnai roham következtében, s ismét nagy verést kaptak a 2018-as győztestől.

KOSÁRLABDA
KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐ
Március 6., péntek
16.30:
TFSE-MTK–Sopron Basket (Tv: M4 Sport)
19.00:
ZTE NKK–Atomerőmű KSC Szekszárd (Tv: M4 Sport)

NEGYEDDÖNTŐ
TFSE-MTK–PEAC-Pécs 82–78 (22–25, 23–22, 22–10, 15–21)
Pécs, 400
néző. V: Goda, Söjtöry, Tóth C.
TFSE: CH. JENKINS 15/9, BERNÁTH 14, Doktor A. 10/6, A. JENKINS 34/3, Arszenics 2. Csere: Németh A. 3, Süle 1, Boros B., Kovács V. 2, Miháczi 1. Edző: Magyar Bianka
PÉCS: CONWRIGHT 25/6, Wentzel 1, Gémes-Sarok 4, UDODENKO 14/6, Bravard 15/3. Csere: Szabó F. 8/6, Sánta 2, Hegedűs J. 8, Marossy-Ruják 1. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–6. 6. p.: 13–14. 13. p.: 25–28. 17. p.: 35–33. 23. p.: 49–51. 26. p.: 55–54. 33. p.: 69–62. 37. p.: 73–70
Kipontozódott: Németh A. (35. p.), Gémes-Sarok (36. p.), Doktor A. (37. p.), Bravard (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka:
– Újoncként jutottunk a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe, rengeteget dolgoznak az idényben a lányok, erre a meccsre nagyon felszabadultan készültünk. Nagyon várjuk a pénteki elődöntőt!
Meszlényi Róbert: – Megérdemelten nyert a TFSE, jobban játszott. Sok támadólepattanót engedélyeztünk neki, puha volt a védekezésünk, és nem tudtunk mit kezdeni Alisia Jenkins fizikumával.

Sopron Basket–Aluinvent DVTK Miskolc 62–55 (19–20, 18–11, 14–12, 11–12)
Pécs, 300
néző. V: Papp P., Győrffy, Farkas G.
SOPRON:
January 7/3, Fegyverneky 7/3, BROOKS 15, CRVENDAKICS 11/3, HATÁR 9. Csere: Dupree 4, Krajisnik 7, Dubei 2. Edző: Gáspár Dávid
DVTK:
MEDGYESSY 12/6, Walker-Kimbrough 9, Skorics 4, GOREE 15/3, Morrison 5. Csere: Kiss A. 4, Pusztai P. 4, Kányási, Szücs R. 2, Zele. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–7. 6. p.: 15–11. 13. p.: 23–20. 17. p.: 30–20. 23. p.: 42–38. 26. p.: 44–39. 33. p.: 55–49. 37. p.: 58–53
MESTERMÉRLEG

Gáspár Dávid:
– Ezen a mérkőzésen nem a látványos támadójáték dominált, mindkét csapat igyekezett elkerülni a könnyű kosarakat. Próbáltuk kevés ponton tartani a Diósgyőrt, ellene mindig nagy kihívás játszani.
Cziczás László:
– A második negyedben sokáig gólképtelenek voltunk, ez döntött, ha ez nincs, szorosabb meccset is játszhattunk volna. Pedig a lányok elhitték, hogy semleges pályán is tudunk a Sopron ellen jó meccset játszani. Látszik, hogy folyamatosan közelítünk hozzá, egy-két év, és utol is érjük.

ZTE NKK–UNI Győr MÉLY-ÚT 77–76 (20–16, 19–27, 17–19, 21–14)
Pécs, 200
néző. V: Kapitány, Cziffra, Csabai-Kaskötő
ZALAEGERSZEG: Nagy D. 6, Kovács G. 3/3, BURKHOLDER 26/6, HAYES 23/3, Boonstra. Csere: DELIC 11/3, Horti 6, Kuttor 2. Edző: Horváth Zsófia
GYŐR: YGUERAVIDE 15/9, Dúl P., RAKSÁNYI 18/3, Varga Zs., Hollivay 10. Csere: Papp K., TAYLOR 22/6, Török Á. 3/3, Barnai 3, Dombai 5/3. Edző: Mehmedovic Merim
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–4. 6. p.: 5–11. 13. p.: 21–24. 17. p.: 30–31. 23. p.: 39–49. 26. p.: 47–56. 33. p.: 61–68. 37. p.: 70–73
Kipontozódott: Varga Zs. (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth Zsófia:
– Kezdő edzőként hálás vagyok ezért az élményért. Boldogság tölt el, mert amikor Janis Boonstra megsérült, a többiek összeszedték magukat, és érte is játszottak.
Mehmedovic Merim: – Nehéz bármit mondani, nemcsak a kupa miatt volt fontos ez a meccs, hanem viszont akartam látni a munkánkat. Nekünk is voltak jó periódusaink, de Keyona Hayest nem sikerült megállítanunk.

Atomerőmű KSC Szekszárd–NKE-FCSM Csata 85–65 (19–20, 25–25, 25–4, 16–16)
Pécs, 600
néző. V: Földházi, Praksch, Mészáros B.
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 12/6, Miklós, DOJKIC 18/3, McCall 3/3, RUZICKOVÁ 18. Csere: KRNJICS 10/6, Bálint 6/6, Marshall 9, Theodoreán 9/9, Studer Zs., Horváth D., Holcz. Edző: Djokics Zseljko
CSATA: Horváth B. 11/9, Lelik 9/3, FRISKOVEC 13/9, CANNON 17, Radócz 6/6. Csere: Gustafson 5, Mányoky 4, Angyal, Krasovec, Boros J. Edző: Tursics Krisztián
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–8. 6. p.: 8–11. 13. p.: 21–25. 17. p.: 32–35. 23. p.: 49–47. 26. p.: 54–49. 33. p.: 75–53. 37. p: 79–59
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Az első félidőben puhán védekeztünk, míg a Csata remekül dobta a triplákat. A második félidőben ezt kontrolláltuk, és elkezdtünk futni, ugrani. A kosárlabda sprint nélkül ugyanis nem sokat ér. A negyvenhét lepattanó és a húsz gólpassz önmagáért beszél, sikerült Megan Gustafsont kikapcsolni a játékból.
Tursics Krisztián: – A Szekszárd ezúttal is kiválóan kosarazott. Volt egy hullámvölgyünk, amelyet eddig nem tapasztaltunk az idényben, de várható volt. Jól küzdöttünk, az első félidőben remekül játszottunk, de várható volt, hogy a szűkebb rotációnk miatt a Szekszárd átrohan rajtunk.

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.

2020.03.13 20:23:09

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

A válogatott kosárlabdázó a karanténba zárt Reggio Emiliában „ragadt”, meccsek, edzések és a családja nélkül.

2020.03.05 22:14:22

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

Szoros és izgalmas mérkőzések után alakult ki a női kosár MK-ban a pénteki elődöntők párosítása.

2020.02.29 11:22:54

Kosárlabda GYŐRI FERENC

„Az, mondjuk, speciális eset, ha a nevelőegyesületem, a szülővárosom csapata hív, vagyis a Sopron.”

2020.02.25 22:07:37

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

Továbbra sem tudni, hogy az elmúlt napokban megnyert két Eb-selejtező volt-e az utolsó két meccse.