Magyarország rendezi a 2015-ös Európa-bajnokságot

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.12.18. 13:27
null
Nagy feladat előtt a magyar kosársport: 2015-ben Eb-t rendez hazánk (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A FIBA Europe elnöksége úgy döntött, hogy 2015-ben Magyarország rendezheti a női kosárlabda Európa-bajnokságot.

A FIBA Europe elnöksége mai, müncheni ülésén döntött a négy év múlva esedékes Eb helyszínéről, és a döntéshozók szavazatai szerint Magyarország nyerte el a 2015-ös női kontinensviadal rendezési jogát.

A rendezésért folytatott versenyben Magyarország ellenfele Fehéroroszország volt.

A magyar prezentációban szerepelt imázsfilmben köszöntőt mondott Schmitt Pál köztársasági elnök és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A Németországba utazott küldöttségben ott volt Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára, Szalay Ferenc jelenlegi és Berényi János előző MKOSZ-elnök is.

„A prezentáció során az európai szövetség vezetőire különösen nagy hatással volt, hogy beszámolhattam arról, hogy a társasági adótörvényben történt változások nyomán jövőre a kosárlabda az ideihez képest százszor akkora állami forráshoz jut – mondta az MTI-nek a helyszínről Szijjártó Péter. – Mellettünk szólt az is, hogy a kormány pénzügyi garanciát vállalt az Eb megrendezéséhez, továbbá hogy sportot kedvelő vezetőink vannak, hiszen a köztársasági elnök és a sportért felelős államtitkár is olimpiai bajnok. Emellett öt kiváló helyszínnel készülünk a 2015-ös tornára, a női Euroligában pedig jelenleg is két csapat képviseli a magyar színeket.”

Czene Attila a FIBA Europe helyszíni közvetítésében kijelentette: „Rendkívül boldog vagyok, az infrastrukturális fejlesztések menetrendje készen áll, ráadásul az egyik helyszín, Győr pályázik a 2017-es nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál lebonyolítására is. Jövőre sok pénz áramlik Magyarországon a csapatsportokba, a közönség szereti a női kosárlabdát, és a jó földrajzi elhelyezkedés, illetve a kis távolságok egyaránt remek Eb-t ígérnek. Válogatottunk lemarad ugyan a jövő évi, londoni olimpiáról, ám a 2016-oson már ott szeretnénk lenni Rióban, annak az egyik kvalifikációs eseménye pedig épp hazai földön lesz.”

Szalay Ferenc MKOSZ-elnök szerint komoly megméretésen van túl a magyar kosárlabdasport. „A fehérorosz pályázat nagyon komoly erőt képviselt, mellettünk a remek szálláshelyek és csarnokok mellett az szólhatott, hogy hangsúlyoztuk: a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, bevezeti a mindennapos testnevelést az iskolákban, a társasági adótörvény révén pedig 15 millió euró áramlik a sportba, azaz a sport alapjait is újraépítjük. A női válogatott idén nüansznyi különbséggel maradt le az Eb-ről, és az a célunk, hogy a 2013-as, illetve 2015-ös tornára már jelentős erőt képviseljen. Bodrogváry Iván, a FIBA Europe vezetőségi tagja sokat segített abban, hogy a döntéshozók megismerjék Magyarországot, nemrég járt nálunk Olafur Rafnsson elnök is."

Olafur Rafnsson, a FIBA Europe elnöke gratulált a győztes pályázathoz: „Remek döntés született, Magyarországon nagy hagyományai vannak a kosárlabdának, a női szakág pedig különlegesen nagy elismertségnek örvend.”

Hazánkban eddig négy alkalommal rendeztek kontinenstornát – legutóbb 1997-ben –, azaz 18 év után Magyarország ötödször adhat majd otthont a kétévenként megrendezett Európa-bajnokságnak.

A 2015-ös magyarországi Eb kvalifikációs torna lesz a 2016-os Rio de Janeiró-i
olimpiai játékokra. Az Eb csoportmérkőzéseit Sopronban és Győrben, középszakaszát Veszprémben és Szombathelyen, helyosztóit Budapesten bonyolítják le.

MAGYARORSZÁG EB-KISFILM
EDDIGI RENDEZŐK ÉS MAGYAR HELYEZÉSEK
1938, Róma, –
1950, BUDAPEST, 2. hely
1952, Moszkva, 3.
1954, Belgrád, 4.
1956, Prága, 2.
1958, Lódz, 7.
1960, Szófia, 7.
1962, Mulhouse, 7.
1964, BUDAPEST, 8.
1966, Nagyszeben és Kolozsvár, 9.
1968, Olaszország (4 város), 10.
1970, Hollandia (2 város), 10.
1972, Bulgária (2 város), 6.
1974, Olaszország (3 város), 4.
1976, Franciaország (2 város), 8.
1978, Lengyelország (2 város), 6.
1980, Jugoszlávia (2 város), 7.
1981, Olaszország (2 város), 9.
1983, MAGYARORSZÁG (Miskolc, Zalaegerszeg, Budapest), 3.
1985, Olaszország (2 város), 3.
1987, Spanyolország (2 város), 3.
1989, Várna, 7.
1991, Tel-Aviv, 3.
1993, Perugia, 8.
1995, Brno, 9–14.
1997, MAGYARORSZÁG (Pécs, Zalaegerszeg, Budapest), 4.
1999, Lengyelország (3 város), –
2001, Franciaország (3 város), 7.
2003, Görögország (3 város), 10.
2005, Törökország, –
2007, Olaszország, –
2009, Lettország (3 város), 13–16.
2011, Lengyelország, –
2013, Franciaország, ?
2015, MAGYARORSZÁG (Sopron, Győr, Veszprém, Szombathely, Budapest), ?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik