GYŐRI FERENC 2019.05.04 23:14

Különutas – Győri Ferenc jegyzete

 

A soproni női kosarasok menedzsere, Molnár Balázs mondta egy beszélgetés során, hogy a profi szemléletet a csapattal 2003 és 2006 között dolgozó szlovák edző, Natália Hejková honosította meg a leghűségesebb városban. A jelenleg az Euroligában harmadik helyen végző USK Prahát irányító rokonszenves szlovák hölggyel a kispadon ugyan nem nyert semmit a Sopron Basket (akkor még nem így hívták), ám a klub alkalmazottai és vezetősége megtanulhatta, milyen hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy magasabb polcra kerüljön az együttes. Azóta tíz bajnoki cím és három Euroliga négyes döntő a mérleg (korábban három és nulla volt „raktáron” ezekből), az előrelépés tehát kézzelfogható.

 
NEM HIBÁZOTT, BAJNOK LETT A SOPRON

Az utóbbi két idény mutatója két bajnoki cím, egy Magyar Kupa-siker, Euroliga-ezüstérem és -negyedik hely. Hazánkban ehhez mérhető eredménysora csak a Rátgéber László irányította Mizo-Pécsnek volt 2003 és 2005 között. Kellett hozzá pénz, kellett hozzá energia, szükség volt Török Zoltán ügyvezető megalkuvást nem tűrő munkájára és persze a játékosok ragyogó képességeire, példás hozzáállására.

És kivette a maga részét a sikerből Roberto Íniguez, a spanyol edző, aki a professzionális szemléletet újabb szintre emelte, olyan magasra, amellyel valóban nem volt könnyű sem tartani a lépést, sem együtt élni vele. Hogy folytatja-e a munkáját Sopronban? A hírek szerint nem, de lapunknak adott interjúja alapján – bár a szerződése lejárt – ez a meccs még nincs lejátszva. Tény, az eredmények őt igazolják, ám amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy nem kíméli a játékosait, a stábját, gyakran emeli fel a hangját és nyilvánít véleményt dühösen bizonyos kérdésekről. Őrült lenne? Biztosan nem. Megszállott? Egyértelműen. Viszont el kell fogadnunk, hogy szakmája legjobbjai közé tartozik, és teljesen máshogy közelít csapata tagjaihoz, ahogyan azt megfelelőnek tartaná a szurkoló vagy akár az újságíró.

Íniguez mestert sok kritika érte amiatt is, hogy a nemzetközi porondon nem játszatja eleget a magyar fiatalokat. Ennek a saját koordinátarendszerén belül bizonyosan nyomós oka volt, de a drukkerek lélektana más. Azt azért tegyük el emlékbe, hogy a spanyol tréner véleménye szerint (miközben mindegyikükről elismerően szólt) Határ Bernadett fejlődött leginkább, aki európai topjátékossá is válhat. Legyen igaza!

2020.02.05 19:21:22

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A Falco edzője nem tartaná ördögtől valónak, ha a FIBA automatikus helyet adna a mindenkori magyar bajnoknak a BL főtábláján.

2020.01.28 00:04:35

Kosárlabda KŐFALVI DÁNIEL

ALAPVONALAki pedig látta játszani, annak most, amikor olvassa ezeket a sorokat, talán éppen úgy, mint nekem, lelassul egy pillanatra a világ, és összegyűlik az a rengeteg emlék, amit kaptunk a legendától, és amiért most köszönetet kell mondanunk.

2020.01.22 22:45:13

Kosárlabda THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Közösségépítő erejük van a csapatsportágaknak.

2020.01.03 19:29:06

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

A válogatott hátvéd az Olasz Kupa nyolcas döntőjét célozta meg a Reggio Emiliával.