Közel volt a győri bravúr, de a végére elfogyott az erő

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 19:46
null
Rasheed Rita (11) és győri társai az utolsó pillanatig becsülettel harcoltak neves ellenfelükkel (Fotó: Szabó Miklós)
A Győr három negyed után még vezetett, végül azonban nagy csatában 77–68-ra kikapott a török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjének pénteki második mérkőzésén. A nagyobb játékerőt képviselő török csapat kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé.


1. NEGYED
Fűzy Ákos, a győriek edzője a katasztrofális vereséggel végződő első meccs tanulságai alapján agresszív, koncentrált kezdést kért tanítványaitól, és amit remélt, nagyjából meg is kapta. Laklóth Anna triplájával kezdődött a meccs, és bár 5–2-es magyar vezetés után zsinórban hat török pont következett, a vendégcsapat nem tudott ugyanúgy elhúzni, ahogyan Isztambulban.

Sőt a győriek nemhogy tartották a lépést a Fenerrel, hanem Semsei Barbara triplája után már ők vezettek 18–14-re. A fehér mezes magyar lányok veszni hagytak ugyan egy-két jónak tűnő dobóhelyzetet, de nézhetjük ezt úgy is, hogy a kapkodás helyett a megfontoltságra voksoltak, és keresték a biztos megoldást. Többnyire meg is találták, ki is használták. Raksányi Krisztina rendkívül hasznos mezőnymunkát végzett, Cindy Lima palánk alatti határozottsága is meghozta gyümölcsét – az első negyed után vezetett a Győr (24–19).

VAJDA, HONTI, HORTI: HARMADIK MECCS DÖNT

A Győrben diadalmaskodó Fenerbahce mellett a Galatasaray, a Szpartak Moszkva, a Polkowice és a magyar válogatott játékosokat is felvonultató kassai Good Angels kettős győzelemmel jutott be pénteken a nyolcas döntőjébe. Két magyar érdekeltségű párharcban harmadik felvonás dönt majd.
Alexandria Quigley 23 pontjával a kassaiak legeredményesebb játékosa volt, míg a 17 percet játszó Krivacsevics Tijana 6 ponttal és 3 lepattanóval járult hozzá csapata továbbjutást érő spanyolországi sikeréhez.

A spanyol Rivas Ecópolis a harmadik mérkőzés lehetőségéért szállt harcba az olasz Schio ellen, és sikerrel járt. Vajda Anna 28 perc alatt 5 pontot, 7 lepattanót és 3 labdaszerzést könyvelt el, csapattársa, Honti Kata 15 percnyi játékidő alatt 2-2 pontot és lepattanót jegyzett a fölényesen győző spanyol csapatban.

A pontszerzéssel hadilábon álló, hazai vereségével harmadik mérkőzésre kényszerülő lengyel Wislában Horti Dóra 13 percnyi játékideje alatt 2 pontig, 3 lepattanóig és 1 labdaszerzésig jutott.

2. NEGYED
A második játékrész Raksányi kosarával kezdődött, Lima is ponterős maradt, majd Rasheed Rita percei következtek: a gyors egymásutánban öt pontot legyártó bedobó 37–25-re növelte az előnyt. Raksányi triplája után már tizennégy pont volt a fór (42–28), ám várható volt, hogy ez nem marad így. Az erőn felül teljesítő magyar csapatnál labdaeladásban, kilépésben, dobás nélkül lepergő támadóidőben manifesztálódott a fáradtság. Szerencsére a zónázással operáló törökök túl könnyű szívvel dobálták el a triplákat, így a hullámvölgy nem bizonyult végzetesnek: a nagyszünetben nyolc ponttal vezetett a magyar csapat (44–36).

Az első félidőben hat győri kosaras osztozott a pontokon, az eloszlás (9, 9, 8, 7, 6, 5) kiegyensúlyozott támadójátékról árulkodott, a 62 százalékos (!) mezőnymutató és 17–11-es lepattanóegyenleg meg dicséretes összeszedettségről. A török csapatban Ivana Matovics 15, Angel McCoughtry 10 vitte a prímet.

3. NEGYED
Nem meglepő módon egy alaposan áthangolt török csapat jött ki az öltözőből, és a McCoughtry, Cappie Pondexter kettős olyan tempót diktált, hogy nemcsak a különbség illant el a 27. percre (48–48), hanem a személyi hibák is vészesen gyűltek a győri nevek mellett. Hihetetlenül gyors lábakon járt a török védelem, lepattanót szinte csak a Fener szedett ebben a játékrészben, így kulcsfontosságú volt hát a Pondexterre befújt, technikaival súlyosbított fault. Raksányi egy, Natalie Hurst két büntetőt bedobott, majd az automatikusan következő győri akcióból Raksányi mezőnykosarat is hintett, azaz fellélegezhettek a hazaiak (53–48). Beakadt még egy Raksányi-tripla is, így a negyed minimális hazai előnnyel zárult. (56–55)

4. NEGYED
Raksányi harmadik hárompontosa adott töltést a győrieknek a kegyetlenül nehéznek ígérkező utolsó tíz percre, és bár Lima iszonyú fáradtnak tűnt, két elrontott büntetőjét védőlepattanóval és sikeres ziccerrel feledtette (61–55). Lima újabb duplája után is megvolt még a hatpontos előny (63–57), csakhogy itt holtpont következett, amelyet a láthatóan jobb erőben lévő, hatékony védekezési megoldásokat (zóna, emberfogás) váltogató török csapat zsinórban nyolc ponttal használt ki (63–65).

Az örökmozgó Hurst megtörte a jeget (65–65), Laklóth megválaszolta Pondexter tripláját (68–68), azonban amikor tovább kellett volna rohanni az eredmény után, mert a Fener tempója nem csökkent, a győriek nem bírták tovább. A vége 77–68 oda. Szégyenkeznivaló ezzel együtt nincs, az utóbbi hetekben váratlan személyi változásokkal is megküzdeni kénytelen győriek ezen az estén szinte végig egyenrangú partnerei voltak nagyobb potenciált képviselő ellenfelüknek.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NYOLCADDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS

HAT-AGRO UNI GYŐR–FENERBAHCE (török) 68–77 (24–19, 20–17, 12–19, 12–22)
Győr, Egyetemi Sportcsarnok, 500 néző
Vezette: Zubak (szlovák), Van den Heuvel (holland), Paulik (cseh)
GYŐR: HURST 12, Rasheed 5, Simon Zs., LAKLÓTH 12/6, LIMA 14. Cs: RAKSÁNYI 18/9, Semsei 7/3, Dobos Á. Vezetőedző: Fűzy Ákos
FENERBAHCE: VARDARLI 6, PONDEXTER 13/3, McCOUGHTRY 22, MATOVICS 21, Veramejenka 14/3. Cs: Kublina, Tuncluer, Bibrzycka 1. Vezetőedző: Roberto Iniguez
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–8. 7. p.: 13–12. 15. p.: 35–25. 17. p.: 39–26. 27. p.: 48–48. 28. p.: 53–48. 31. p.: 59–55. 35. p.: 63–65. 38. p.: 68–73
Kipontozódott: Raksányi (40. p.)
Dobószázalék. Mezőny: 48 (27/56), ill. 47 (29/62). Büntető: 73 (8/11), ill. 88 (15/17).
Lepattanók: 25, ill. 36. Legtöbb lepattanó: Lima 7, ill. Matovics, McCoughtry 9-9
Legtöbb gólpassz: Hurst 4, ill. Vardarli 9

MESTERMÉRLEG
FŰZY ÁKOS: – Harmincöt perc nagyszerű játék után mind a fizikai, mind a mentális erőnk elfogyott. A nagyobb hőfokú mérkőzéseken edződő európai élcsapat agresszív védekeztésével szemben, hősies küzdelemben roppantunk össze.
ROBERTO INIGUEZ: – Készültünk az ellenfél játékából, ebben a Győrből érkezett Ieva Kublina segítségét is igénybe vehettük, így tudtuk, hogy nagyon gyors játékban dől el a mérkőzés. A szünetben meg tudtuk beszélni az átállást arra az agresszívebb védekezésre, amely azután, ha nehezen is, de eredményre vezetett.

Tj: a Fenerbahce, kettős győzelemmel (170–129)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Parfumerias Avenida Salamanca (spanyol)–Good Angels Kosice (szlovák) 64–74

Tj: a Good Angels 2–0-s összesítéssel (156–132)
Targoviste (román)–Szpartak Moszkva (orosz) 63–68
Tj:
a Szpartak 2–0-s összesítéssel (159–147)
USK Praha (cseh)–Galatasaray (török) 63–78
Tj:
a Galatasaray 2–0-s összesítéssel (127–111)
Polkowice (lengyel)–Nagyezsda Orenburg (orosz) 76–70
Tj:
a Polkowice 2–0-s összesítéssel (150–141)
Rivas Ecópolis (spanyol)–Famila Schio (olasz) 75–47
A párharc állása:
1–1
Wisla Can-Pack Kraków (lengyel)–Bourges (francia) 38–50
A párharc állása:
1–1
A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak. A harmadik mérkőzéseket február 27-én rendezik meg.
A házigazda orosz Jekatyerinburg már tagja a nyolcas döntőnek, amelyet március 18-24. között rendeznek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik