Kosárlabda: Valerio-Bodon napokon belül aláír a South Bay Lakershöz

2023.10.18. 11:42
null
Valerio-Bodon pályára lépett a Lakersben (Fotó: Getty Images)
Valerio-Bodon Vincent napokon belül szerződést köt az észak-amerikai G-ligában szereplő South Bay Lakers kosárlabdacsapatával.

 

Debütálása után egy nappal távozik a Lakerstől Valerio-Bodon Vincent

A 22 éves magyar válogatott játékos szeptemberben kapott egy úgynevezett E10-es szerződést a Los Angeles Lakers NBA-csapatától. A tehetséges kosaras így az elmúlt hetekben LeBron Jamesékkel készülhetett és a profiliga előszezonjában vasárnap a Milwaukee Bucks ellen pályára is lépett, öt percet játszott. A hét elején ugyanakkor a kaliforniai gárda jelezte, hogy lemond a játékjogáról.

Valerio-Bodon Vincent menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a korábban kötött megállapodás értelmében most a G-ligában érdekelt South Bay csapatához ír majd alá a dominikai születésű játékos, ami „várhatóan a napokban megtörténik”.

A közleményből kiderül, hogy a kosaras a csapat november elején induló edzőtáboráig egyéni képzéseken és fejlesztésen vesz részt, a bajnoki idény pedig november 10-én rajtol.

A menedzsment most azt is közölte, hogy Valerio-Bodon Vincent hasznos időt töltött a Los Angeles Lakersnél, amely pozitív visszajelzéseket adott róla és az edzői stáb összességében kedvező véleménnyel volt a teljesítményéről.

„Külön kiemelték azt, hogy Vincent nem volt megilletődve, nagyon otthonosan mozgott az edzések során, ami nagy erény ebben a közegben. A védekezésben nyújtott aktivitását elismerték, szerették, és sok potenciált látnak benne. Vincent meg tudta mutatni, hogy a dobás már most erőssége” – áll a közleményben. A szakemberek szerint ugyanakkor a kosarasnak fejlesztenie kell a fizikumát, valamint a gyűrű közeli befejezéseket kontakttal, és a labdavezetést.

Az edzői stáb azon lesz, hogy az elkövetkezendő egy évben minél többet fejlesszen a hiányosságokon és minél magasabb szintre emeljék az erősségeit.

Legfrissebb hírek

NBA: Luka Doncicra elfogynak a jelzők, eddig 40 pont felett átlagol az idényben – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 9:17

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
2026.11.05. 09:44

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
2026.11.02. 08:01

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

Jokics elérte a kétszáz tripla duplát, debütált az első helyen drafolt AJ Dybantsa – videók

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:24

Tatum hosszabbításos dudaszós kosarával verte meg a Boston a Brooklynt – videók

Amerikai sportok
2026.10.28. 07:27

Anthony Edwards 45 pontos teljesítménnyel tette tönkre Janisz Adetokunbo bemutatkozását a Miamiban – videó

Amerikai sportok
2026.10.22. 09:09

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
2026.10.13. 15:25