Kosárlabda: Valenciában folytatódik a spanyol liga Hanga Ádámmal

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 07:27
null
Bár Hanga Ádám semmit sem tud az ellenfelekről, azért bizakodó (Fotó: AFP)
A Barcelona klasszisa, Hanga Ádám szerint megjósolhatatlan, melyik csapat nyeri meg a szerdától Valenciában, szokatlan körülmények között folytatódó bajnokságot.   

 

– Harcra kész?
– Igen, remek formában érzem magam, de fogalmam sincs, ez élesben mire lesz elég, és azt gondolom, ezzel kapcsolatban sokan vélekednek hasonlóan – mondta Hanga Ádám, a spanyol FC Barcelona 31 éves magyar válogatott játékosa a Nemzeti Sportnak.

– Mire gondol pontosan?
– Az a helyzet, hogy borzasztóan nehéz a kosárlabdára fókuszálni, noha a liga nyilván mindent elkövetett azért, hogy biztonságban tudja a csapatokat a bajnokság lezárásra. Ám akadnak apróságok, amelyek szokatlanok és amelyekhez alkalmazkodni kell. A legfontosabb kérdés, hogy ez kinek sikerül a legjobban.

– Hogyan és mikor utaztak Valenciába?
– Csütörtökön busszal, úgy négy órát utaztunk, ami nem vészes. Muszáj volt már ilyen hamar ideérni, ez is a protokoll része volt. Az elmúlt hat napban kétszer teszteltek minket a koronavírus-járvány miatt, szerencsére senkinek az eredménye nem lett pozitív. Azóta itt vagyunk bezárva a szállodában, sokan már most feszültek emiatt.

– Milyenek az ottani körülmények?
– Mintha luxusbörtönben lennénk. Mivel senkinek sincs tapasztalata az ilyen jellegű rendezésben, kissé kezdetleges a helyzet, napról napra változnak a szabályok. Persze emellett is próbálunk pozitívak maradni és a játékra koncentrálni, de nehéz. Gyakorlatilag a szobánkon és az éttermen kívül sehol sem tartózkodhatunk, az étkeztetés pedig roppant macerás. Maszkban megyünk le az étterembe, nem nyúlhatunk az ételekhez, pincérek szolgálnak fel egyesével, de lassan, mert az egyéni kéréseknek engedelmeskednek, azaz én elmondom, mennyi salátát kérek és milyet, ő pedig szedi – viszont az öntetet már én öntöm rá, azaz megfogom a kancsót, amit ők és mindenki más is… Ha a döntőig eljutunk, három hétig így élünk, ami miatt persze nem szabad nyafogni, ugyanakkor zavaró és szokatlan.

SZÉP EMLÉKEK
Hanga Ádám a bajnokság eddigi 21 meccsén átlagban 21 percet játszott, 7 pontot, 4 lepattanót és 3.5 gólpasszt jegyzett. A magyar klasszis főleg irányítószerepben kapott lehetőséget a Barca szerb edzőjétől, Szvetiszlav Pesicstől, s noha eleinte idegen volt neki a poszt, hiszen korábbi csapataiban rendre hátvédként vagy bedobóként számítottak rá, egyre jobban beleszokott az új pozícióba. Az idény legjobb teljesítményét éppen a mostani első rivális Badalona ellen jegyezte, amikor a decemberi, 95–80-ra megnyert összecsapáson 14 ponttal, 7 lepattanóval és 6 gólpasszal csapata legjobbja volt.

– Az edzéseken kívül mivel töltik az idejüket?
– A srácok filmeket néznek, a családjukkal, barátaikkal beszélgetnek, pihennek. Én sokat olvasok, gondolkozom a jövőmön. Néhány napig még az udvarra sem mehettünk ki, cserébe a hallban tudtunk pingpongozni. Hétfő óta már javult annyit a helyzet, hogy egyszer, szervezetten, kimehetünk a szállodából egy sétára is.

– Az ellenfelekről mit tud?
– Semmit. Valójában azt sem tudom, mi mire leszünk képesek. Nem vagyunk hozzászokva a zárt kapus meccsekhez, ez minden játékosnál máshogy csapódik majd le. A csarnokban is külön szabályrendszer van: nem kispadon, hanem székeken ülünk másfél méterre egymástól; cserét nem lehet a zsűriasztalnál kérni, csak a helyemről; és ha a labda két méternél messzebbre megy ki a pályáról, fertőtlenítik, azaz megáll a játék. Három hónapja egyik csapat sem játszott tétmeccset, így semmilyen előzetes képünk nincs arról, melyik gárda milyen állapotban van, illetve hogy a felsoroltak mennyire zavarják a többieket.

– Egymás ellen játszottak edzésen úgymond éles meccset?
– Igen, de ez sem ugyanaz, hiszen ezek alapján nem lehet megjósolni, a tétmeccseken mi lesz. Mindezek ellenére izgatottan várjuk a mérkőzéseket, ám nekem a legnagyobb aggályom nem a vírus vagy a bezártság, hanem a sérülésveszély. A legtöbb játékos három hét felkészülés után nincs és nem is lehet olyan fizikai állapotban, hogy kilenc nap alatt öt meccset lejátsszon… Okosnak kell lennünk, figyelni kell arra, ki mennyi időt van a pályán, s utána hogyan regenerálódik.

– Továbbra is a bajnoki címre hajtanak?
– Persze, erre fókuszálunk. Amikor félbeszakadt az alapszakasz, az élen álltunk, amiből sajnos semmi hasznunk sem lett, hiszen most mindenki a nulláról kezd. A szakértők szerint mi és a Real Madrid az esélyes a keretek erőssége alapján, de nem tudjuk, hogy csapatszinten milyen formában leszünk, így megjósolhatatlan a torna végkimenetele.

– Ön milyen állapotban van?
– Nagyszerűben, több csapattársam és klubalkalmazott is megjegyezte, még sosem láttak ilyen jó erőben. A karantén alatt nagyon figyeltem az étkezésemre, sokat edzettem, kondiztam, én is érzem, hogy fizikailag rendben vagyok. Ám ez nem számít, ha a meccsen lemaradok védekezésben vagy nem tudom a labdát a gyűrűbe dobni… Talán a második-harmadik találkozó után látjuk, mire számíthatunk valójában.

KUPAJELLEG: Az ACB-liga döntése értelmében a március elején félbeszakadó bajnokságot 12 csapattal fejezik be, az akkori tabella alapján az utolsó hat együttesnek már véget ért az idény. A két hatos csoportban körmérkőzést rendeznek június 17-től 26-ig, ez lesz az első szakasz, majd jön az úgynevezett rájátszás, amely már csak a csoportok első két helyezettjét érinti. Az elődöntő (június 28.) és a döntő (június 30.) is egy-egy összecsapáson dől el.

ACB-LIGA
1. forduló. Szerda. A-csoport
15.30:
Barcelona (Hanga Ádám)–Badalona
18.30: Tenerife–Málaga
21.30. Bilbao–Baskonia
Csütörtök. B-csoport
15.30:
Andorra–Valencia
18.30: Real Madrid–Gran Canaria
21.30: Zaragoza–Burgos

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik