HIRDETÉS
MTI 2013.05.10 12:27 Frissítve: 2015.03.24 02:13

Kosárlabda: épül a Zsíros Tibor Kosárcsarnok

Huszonegyedszer rendezik meg a kosárlabda streetball versenysorozatot, amelynek szeptemberi végjátékában a 3x3 EuroTour döntőjére is sor kerül Budapesten.

A rendezvények pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy nemzetközi szabványoknak megfelelő kosárcsarnok épül Kőbányán, amely a februárban 82 évesen elhunyt, legendás Zsíros Tibor nevét veszi fel.

Szalay Ferenc, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke a sajtóeseményen kifejtette, tavaly a magyar kosársport centenáriumi ünnepségéhez kapcsolódó városligeti streetballfesztivál remekül összehozta a profi és a szabadidő sportolókat.

„Hazánkban a sport presztízse csökkent, de ez változni fog, ha a társasági adókedvezmény révén sikerül bevonni a gyerekeket a sportéletbe” – tette hozzá az MKOSZ vezetője.

Kovács Róbert, a kilencállomásos streetball-sorozat május 25-i nyitányának otthont adó Kőbánya polgármestere közölte, a Kada Mihály Általános Iskola udvarán kosárcsarnok épül 526 millió forintból, amelyből 368 milliót tesz ki a FŐGÁZ és az Olajterv Zrt. TAO-támogatása. A jövő júliusra elkészülő létesítmény, illetve a Kőbányai Darazsak klub által létrehozandó kosárlabda-akadémia névadója egyaránt az idény elhunyt Zsíros Tibor, az 1955-ben Európa-bajnok válogatott tagja lesz.

Magyarországon 2011 óta működik a sportág idehaza B33-nak, világszerte pedig 3x3-nak nevezett válfaja, amelyben – a streetballhoz hasonlóan – háromfős csapatok küzdenek egy palánk alatt, itt azonban profik pattogtatnak pénzdíjakért, bírók működnek közre, és teremben is űzik. A nemzetközi szövetség – amely 2020-ra szeretné felvetetni az olimpiai műsorba a 3x3-at – versenysorozatokat ír ki Európában és világszerte, az idei kontinentális döntőnek pedig a szeptember 28-i streetballfesztivál ad majd otthont a Városligetben. Ennek zsákolóbajnoka elutazhat a World Tour októberi fináléjába Isztambulba, ahol részt vehet az ottani zsákolóversenyen is, s megtekintheti a török Fenerbahce és az NBA-s Oklahoma City Thunder bemutató mérkőzését.

Az idei streetball-sorozat helyszínei:
Május 25.: Kőbánya
Június 1.: Nyíregyháza
Június 15.: Paks
Június 22.: Oroszlány
Június 30.: Békéscsaba
Augusztus 3.: Zánka
Augusztus 17.: Körmend
Szeptember 7.: Kecskemét
Szeptember 28.: Városligeti műjégpálya, FŐGÁZ Budapest Open

2019.01.15 23:50:09

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Helló, Európa, megint itt vagyunk!

2018.12.22 11:58:15

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

„Talán a csarnokunk lehetne modernebb, én úgy gondolom, egy ekkora klubnak jobb létesítmény dukálna.”

2018.12.08 10:05:09

Kosárlabda GYŐRI FERENC

„Az Eb-n az egész ország velünk volt. A legjobb tizenhat közé kerültünk, ez hatalmas élményt jelentett.”

2018.11.26 22:01:40

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. „Legyen Budapesten olyan szerethető kosárcsapat, amelyik képes megtölteni a csarnokot, a nézőknek ne a légiósokat és az epizodista magyarokat kelljen figyelniük, hanem a tehetséges, saját nevelésű játékosokat.”