Kosárlabda: Kötelességünk eljutni a döntőig – Hanga Ádám

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 07:05
null
A Barcelona nyolcasa: Hanga Ádám (Fotó: Getty)
Hanga Ádám, a Barcelona magyar klasszisa elmondta: nem is lehet más a kötelességük, mint döntőbe jutni a spanyol bajnokság sorsáról határozó, 12 csapatos valenciai tornán.

Június 17-én folytatják, de talán pontosabb, ha azt írjuk, befejezik a spanyol bajnokságot. Az eddig történtek ugyanis csak annyiban számítanak, hogy a kényszerlezáráskor a tabella első 12 helyén álló gárda vehet részt a valenciai tornán, amelyet alig két hét alatt, június 30-ig letudnak.

 

ACB-LIGA, DÖNTŐ TORNA, VALENCIA
A-csoport: FC Barcelona (1. helyen állt a bajnokságban), Iberostar Tenerife (4.), RETAbet Bilbao (5.), KIROLBET Baskonia (8.), Unicaja Málaga (9.), Joventut Badalona (12.)
B-csoport: Real Madrid (2.), Casademont Zaragoza (3.), MoraBanc Andorra (6.), Valencia Basket (7.), San Pablo Burgos (10.), Herbalife Gran Canaria (11.)
A csoportokban mindenki egyszer játszik mindenkivel, az első két helyezett jut az elődöntőbe, amelynek győztesei játsszák a finálét.

Az újraindulásra természetesen készül az elsőként kiemelt FC Barcelona is, amelynek magyar válogatott hátvédje, Hanga Ádám (a bajnoki idényben hét pontot, négy lepattanót és 3.5 gólpasszt átlagolt) a hivatalos klubhonlapnak adott interjút – stabil játéka mellett a nyelvtudása is figyelemre méltó! Klasszisunk több témáról is beszélt, egyebek közt arról, milyen formában érzi magát.

Jól vagyok, hiszen a leállás alatt volt lehetőségem edzeni otthon, hogy fitten maradjak és igyekeztem egészségesen táplálkozni – adott számot állapotáról Hanga. – Fizikailag tehát minden rendben, mentálisan ugyanakkor át kell állítani egy kapcsolót az újrakezdéshez. Három hete remekül dolgozik a csapatunk, de még tennünk kell ahhoz, hogy a legnagyszerűbb formában legyünk a mérkőzéseken.”

A Barca keretének tagjai örültek annak, hogy az Euroligát nem kellett befejezniük, mert egészségügyi szempontból ezt tartják a legjobb döntésnek. Hanga nem tartja szerencsésnek, hogy körülbelül két hetük van arra, hogy felkészüljenek az ACB-liga záró felvonására, de nemcsak nekik, mindenkinek ugyanennyi idő jut. Ebben a helyzetben az kerülhet előnybe, aki a leginkább akarja a sikert, és aki fejben a legösszeszedettebb.

 

VÉLEMÉNY
Pierre ORIOLA,
a Barca erőcsatára:

„Az Euroliga meghozta a nehéz döntést, hogy a játékosok kipihenten, újult erővel kezdhessék a következő idényt. Az ACB-ligáról már nem mondhatom el ugyanezt, mert más irányvonalat választott. Elfogadok minden döntést, de sok kétség van. Két hónapja korlátozottak a lehetőségeink, és nem veszik figyelembe a játékosok mentális állapotát, ezt súlyos hibának tartom.”

Mi vagyunk a Barca, nem is lehet más a kötelességünk, mint eljutni a döntőig! – jelentette ki Hanga. – Nem beszélhetünk esélyesekről, bármi megtörténhet, de megpróbáljuk a legjobbunkat adni. A helyzet nyilvánvalóan nem sportszerű, hiszen ez teljesen más bajnokság lesz. Viszont trófeáért harcolunk, úgyhogy a lehető legjobban felkészülünk, hogy megnyerhessük.”

A katalánok 8-asa elárulta: mivel 31 éves és már túl van néhány jelentősebb sérülésen, tudja, két hónap kihagyás után nehéz lesz az elvárt magas szinten teljesíteni. A fizikai megterhelés után a játékosok jobban aggódnak a sérülések, mint a koronavírus miatt… Hozzátette: a normális élet visszatértét jelzi, hogy ismét kosárlabdáznak, s bár az adott körülmények nem ideálisak, el kell fogadniuk a feltételeket.

Maszkos bál következik
A Mundo Deportivo lap hétfőn hosszabb cikket közölt a döntő torna biztonsági intézkedéseiről – amelyek 28 A4-es oldalt tesznek ki...
A mérkőzéseken nincs kispad, minden játékosnak saját széke lesz, a megszokottnál nagyobb távolságban ülnek egymástól, a törülközők és a frissítők is szigorúan személyre szabottak lesznek. Találkozónként száz ember lehet a csarnokban, közülük hetven a pálya környékén és további harminc szintén az arénában, de az előbbiektől elkülönítve. A mérkőzéslabdát minden játékszünetben fertőtlenítik. A kosárlabdázók játék közben nem viselnek maszkot, az edzői stáb tagjai ugyanakkor folyamatosan, ami a döntő pillanatokban, például időkéréskor érdekes szituációkat teremthet...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik