Kosárlabda: Kecskeméten edzőtáborozik a férfiválogatott

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 12:53
A férfi kosárlabda-válogatott szerdán Stojan Ivkovic szövetségi kapitány vezetésével megkezdte kecskeméti edzőtáborát.

A szakvezető az MTI-nek elmondta: mind a 17 meghívott játékos részt vesz a három hétig tartó összetartáson, így a B divíziós U20-as Európa-bajnokságon bronzérmes, az A-divízióba feljutott csapat legjobb játékosa, Perl Zoltán is, aki két nap pihenő után csatlakozott a válogatotthoz.

Idén nyáron tétmeccsen nem lép pályára a nemzeti együttes, négy felkészülési mérkőzést azonban játszik majd. A csapat jövő hét pénteken Szlovéniába utazik, ahol két alkalommal is találkozik Szerbia válogatottjával. Augusztus 3-án Kecskeméten folytatódik az edzőtábor, melynek keretében 7-én Portugáliával lesz barátságos mérkőzés, két nappal később pedig Szolnokon ismét megmérkőzik a két csapat.

A szerdai nyilvános edzés után Ivkovic hangsúlyozta: Poór Péter vezetésével az U20-as válogatott komoly sikert ért el, amelyre alapozva szeretné a magyar kosárlabdát tovább építeni, ezért több fiatalt is meghívott a válogatottba.

„A magyar kosárlabda új szakmai stratégia mentén épül, amelyben az U20-as és a felnőtt válogatott egy program alapján dolgozik" – szögezte le a szövetségi kapitány, aki szerint a felnőtt válogatott pár év alatt komolyan profitálni fog az új koncepcióból.

Perl Zoltán az MTI kérdésére elmondta, hogy várta az első edzését a felnőtt válogatottnál: „Nagy szeretettel fogadtak a játékostársak, mindenki gratulált az U20-as válogatott sikeréhez, kicsit még fáradt vagyok, de a válogatotthoz történt meghívás mindennél fontosabb számomra".

Hozzátette: természetesen a felnőtt mezőny fizikailag sokkal erősebb, mint az U20-as, nagyobb a tempó, gyorsabban kell reagálni mindenre.

A Falko KC Szombathely korábbi játékosa elmondta, hogy az edzőtábor befejezése után, augusztusban utazik Olaszországba, ahol a szicíliai kisváros, Capo d'Orlando élvonalbeli csapatához igazolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik