Kosárlabda: Hanga Ádám klasszisokat irányíthat a Barcelonában

Vágólapra másolva!
2019.10.01. 12:11
null
Hanga Ádám (labdával) aranyakat akar nyerni (Fotó: Barcelona Basketball Facebook)
Még össze kell szoknia az új Barcelonának – véli a katalán elitgárda magyar légiósa, akinek csapata a spanyol Szuperkupa elvesztése után két bajnoki győzelemmel kezdte az idényt.

– Mennyire vették komolyan az idényfelvezető spanyol Szuperkupát?
– Teljesen, ez a klub nem teheti meg, hogy félvállról vegyen bármilyen sorozatot, amelyben elindul – válaszolta Hanga Ádám, a spanyol FC Barcelona 30 éves magyar hátvédje, aki a nyáron kettő plusz egy évvel meghosszabbította 2020-ban lejáró szerződését. – De hazudnék, ha nem beszélnék arról, mennyire fáradtak voltunk még azon a héten. Iszonyatosan kemény volt az előszezon, sokat dolgoztunk, még a meccsek előtt is kettőt edzettünk naponta.

– A Real Madridtól mindig fájó a vereség.
– Ez igaz, de látni kell, hogy a madridiak előrébb tartanak, a keretük is kevésbé változott, mint a miénk. Mi még a közös hangot keressük, mert sok az új játékos, és ez nem kifogás. Idő kell ahhoz, hogy azon a szinten játsszunk, amelyen akarunk.

– Az Obradoiro elleni idegenbeli bajnoki rajton tizennégy percet játszott, majd a Baskonia ellen Barcelonában már huszonnyolcat. Mi volt ennek az oka?
– Az edző nem hülye, tudja, melyik meccs mennyire fontos. A nyitó mérkőzés is kemény volt, de korábbi csapatom ellen tényleg beleugrottunk a mély vízbe, mert az ellenfél euroligás, erős gárda.

– Megnyerték mindkettőt, igaz, utóbbit csak túlórában.
– Mivel ott játszottam, tudom, hogy a vitoriai klubnál mennyire fontosak a Barca elleni meccsek, mindig extra motivációt jelentett nekem is ez a párharc. A lényeg, hogy nyertünk, én pedig örülök, hogy jól játszottam.

– Sokoldalúan, kétségtelen, hiszen hat pontja mellett hét-hét gólpassza és lepattanója is volt.
– Kellett már a lelkemnek és az önbizalmamnak egy ilyen teljesítmény, mert nehéz helyzetben vagyok. Kidőltek az irányítók, enyém a karmesteri pálca, amire korábban többször is volt példa, csakhogy most új játszótársak vannak, nekem is ki kell ismernem őket, ráadásul azért mentálisan sem könnyű, hiszen eddig is játszottam klasszisokkal, de amikor például Nikola Miroticsot és Corey Higginst kell irányítani, egyensúlyban tartani a dobásszámaikat, az azért embert próbáló feladat. Az újak majdnem szétfeszülnek a bizonyítási kényszertől, meg kell szokniuk a Barcelonát, az új rendszert. De nagy a lehetőség a keretben, ha összeállunk, tényleg kitűnő csapatunk lehet.

– Sokan vannak, sok meccs vár önökre. Elképzelhető, hogy időnként nem jut szóhoz?
– Természetesen – tizenöt megközelítőleg azonos képességű, remek játékosunk van, és előreláthatólag kilencven meccset játszunk jövő júniusig. Szóval valószínűleg lesz olyan is, hogy az utazó keretben sem leszek benne, vagy csak nem kerülök pályára. Ez nem is baj, a legfontosabb találkozókon kell frissnek lenni.

– Változott-e az együttes alapjátéka?
– Nem, az edző, Szvetiszlav Pesics és a filozófia ugyanaz, de emellett igazodunk a kvalitásokhoz. A jó védekezés mindennek az alapja – de ez egyelőre nincs meg, sőt, én gyengének mondanám az eddig mutatottakat, ám nyilván dolgozunk a javításán. Ehhez ki kell alakulnia az egymás iránti bizalomnak is.

– No és a célok?
– Aranyakat nyerni mindenhol: kupában, bajnokságban, Euroligában. Ez a Barca, itt nem lehet a cél csak egy érem…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik