MTI 2020.08.11 11:38 Frissítve: 2020.08.11 12:26

Kosárlabda: elmarad a debreceni U18-as 3x3-as vb

Elmarad az idei U18-as 3x3-as kosárlabda-világbajnokság, amelynek Debrecen lett volna a házigazdája.

 

A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) hivatalos levelében közölte: a koronavírus-járványban több országban is meghosszabbított, illetve ismételten bevezetett szigorú szabályozások, korlátozások miatt vis maior helyzet állt elő a torna megrendezését, valamint az érdekelt együttesek utazását, érkezését illetően.

A FIBA így – a játékosok egészségének megóvását is szem előtt tartva – törölte az augusztus 26. és 30. közötti időszakra tervezett eseményt.

2020.09.20 00:42:19

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Soha ennyi kihívással nem találkoztak versenyzők, edzők, sportvezetők, mint manapság. Reménykedem, hogy minden protokoll legalább olyan sikeres lesz, mint az NBA által megalkotott szabályrendszer.

2020.08.18 16:28:49

Kosárlabda L. P. I.

Kilenc bajnoki és kilenc Magyar Kupa-győzelmet, továbbá három Euroliga-final fourt jegyzett a PVSK edzőjeként.

2020.07.06 17:40:46

Kosárlabda VINCZE SZABOLCS

Musimbe Dávid Dennist, a Dumaszínház humoristáját még a menyasszonya is a kosárlabdához köti.

2020.05.23 20:31:28

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Továbbra is csodaszámba megy, ha női edző kerül női együtteshez, a férfiszakág csapatai pedig a »teve a tű fokán« kategóriába tartoznak a női szakvezetők számára.

2020.05.02 09:59:31

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A magyar válogatott kosárlabdázója nem lepődött meg Vojvoda Dávid hazatérésén.