Kosárlabda: elhunyt Hepp Ferenc, a női válogatott orvosa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 21:57
Hosszan tartó betegséget követően, 67 éves korában elhunyt Hepp Ferenc, a női kosárlabda-válogatott orvosa.

A magyar szövetség (MKOSZ) keddi tájékoztatása szerint Hepp Ferenc több mint három évtizedig volt a nemzeti csapat keretorvosa, 1983-93 között az Európa-bajnoki All Star-csapat orvosa, 1988-tól 91-ig a nemzetközi szövetség junior bizottságának (FIBA Junior Basketball Commitee) az elnöke volt. Emellett 1986-90 között az International Basketball folyóirat Sport Medicin rovatának felelős szerkesztője volt. 1996-ban megkapta a Magyar Sportért állami kitüntetést, a Sportorvos Társaság és a Magyar Olimpiai Bizottság 2007-ben neki ítélte a Juhász József pályadíjat.

Hepp Ferencet az MKOSZ a saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik