Kosárlabda: Allen Rosco szintet lépett Japánban

Vágólapra másolva!
2020.07.02. 09:09
null
A helyi élvonalbeli Albirex Niigatánál ismerős arc lesz a válogatott játékos edzője (Fotó: Nemzeti Sport)
A magyar kosárlabda-válogatott egyik erőssége, Allen Rosco a következő idényben a japán élvonalban is kipróbálhatja a tudását – az Albirex Niigatánál ismerős arc lesz az edzője.

 

Szinte már megszokhattuk, ha Allen Rosco nevét említjük, azt is hozzá kell tennünk, Japánban profiskodik. A magyar válogatott 27 esztendős erőcsatára harmadik idényét kezdi a felkelő nap országában, de most újdonsággal is szolgál: az első ligában próbálja ki magát.

Újonc amerikai Pécsen
A horvát Veljko Budimir (35) után újonc amerikai irányító, Mike Lewis II (22) lehet a PVSK-Veolia második légiósa a következő idényben, ha megfelel kéthetes próbajátékán. A fiatal kosaras a Duquesne Egyetemen csapattársa volt a nyáron szintén Pécsre szerződő Krivacsevics Márkónak (23).

„Megszoktam már Japánt, de ismét új csapatot választottam    – jelentette ki megkeresésünkre Allen, aki ahogy a koronavírus-járvány kezdete óta, továbbra is az Egyesült Államokban tartózkodik.    – Az első ottani klubom, a Simane Szuszanoo Magic másodedzője volt Fukuda Sogo, aki az Albirex Niigatánál a vezetőedzőm lesz. Ismerem őt, és itt volt az ideje, hogy fellépjek az első divízióba. Beszélgettem a Gunma Crane Thunders vezetőivel is, de az élvonalbeli szereplést jobb lehetőségnek találtam. A helyi villámgyors vonattal nagyjából két órára található Tokiótól Niigata, és a legutóbbi együttesemhez is elég közel, negyven-negyvenöt perces autóútra van.”

Japánban egyébként újítást terveznek bevezetni, eddig csak két külföldi lehetett a csapatok 12-es játékoskeretében, a tervek szerint ezt felemelik háromra, de csak kettő lehet közülük egyszerre a parketten. Annak még nincs meg a pontos időpontja, mikor kell elutaznia Allennek a Távol-Keletre: valószínűleg augusztus elején megy, ám utána rögtön két hét karanténba kell vonulnia a szigorú szabályok miatt – ez alatt hozzászokhat az időeltolódáshoz. Noha bízott benne, végül nem otthonában, Las Vegasban rendezik az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) további csatározásait, hanem Orlandóban. Allen szerint folytatják a küzdelmeket, mert a 302 tesztelt által produkált 16 koronavírus-pozitív eredmény jobb annál, amire az illetékesek számítottak, és Disney Worldben hermetikusan el lesznek zárva a résztvevők. Nemzeti csapatunk egyik erőssége arról is beszámolt, hogyan teltek az elmúlt hónapjai.

Hosszabbító magyarok
Miután bejelentette, hogy Révész Luca (19) és Viszmeg Míra (17) továbbra is a keretét erősíti, szerdán azt is nyilvánosságra hozta a VBW CEKK Cegléd, hogy megegyezett a folytatásról újabb két magyar játékosával, Böröndy Dominikával (22) és Szirony Dorinával (18).

„Szerencsére jól vagyok, sok időt töltöttem a családommal, ezenkívül mást nemigen tudok említeni – mondta Allen Rosco.   – Vasárnaponként rendre közös ebédelünk anyukámmal, hála az égnek, vele sincs semmi baj, tehát rendben teltek az előző hónapok. A járvány első másfél hónapjában csak kültéri pályán játszhattam, de most már bemehetek egy gimnáziumba is futkározni, súlyzózni, kosarazni. A pályákat elég sokan használják, ezért reggel hét körül kell mennem, hogy nyugodtan dobálhassak. A vírus terjedése ismét intenzív az Államokban, de azért nem annyira vészes, igaz, most mindenkinek maszkot kell viselnie néhány hétig, függetlenül attól, hová megy.”

Allen úgy véli, egyre jobban és jobban megy neki Japánban, kedveli a bajnokságot, és nagyon elégedett a körülményekkel, amelyeket neki és családjának teremtenek.

Jó hír, hogy Allen már egyeztetett a férfiválogatott technikai vezetőjével, Plézer Gáborral, és nagyon szeretne jönni a novemberi Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre – ha megrendezik őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik