Kosár: a férfiak Szlovéniában, a nők Hollandiában Eb-selejtezőn

V. J./NSOV. J./NSO
2020.10.08. 18:11
null
Vojvoda Dávidék Ljubljanában folytatják az Eb-selejtezőket (Fotó: Koncz György)
A magyar szövetség (MKOSZ) csütörtöki tájékoztatása alapján a férfi kosárlabda-válogatott szlovéniai, míg a női csapat hollandiai „buborékban” folytatja szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A nemzetközi szövetség a koronavírus-járvány miatt átalakította a versenynaptárt. Eszerint a férfiak Ljubljanában szerepelnek majd, ahol november 27-én Ausztria, november 30-án pedig a házigazdák együttesével találkozik. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata százszázalékos, 2/0-s győzelmi mérleggel vezeti az F csoportot, Ukrajna és Szlovénia 1/1-gyel következik, míg az osztrákok 0/2-vel állnak.

A februári folytatásról egyelőre nincs döntés, a nemzetközi szövetség (FIBA) december 4-én dönt arról, hogy az utolsó selejtezős ablakban melyik ország rendezhet "buborékot". A férfiaknál Ukrajna már jelezte, hogy szívesen lenne a küzdelmek házigazdája, de a járványügyi helyzettől függően az MKOSZ is fontolóra veszi a rendezést.

A női válogatott Amszterdamban lép majd pályára a hazaiak ellen. A jelenlegi kiírás szerint a háromtagú H csoportban november 12-én rendezik a Szlovákia-Hollandia, két nappal később pedig a Magyarország-Hollandia mérkőzést. Székely Norbert kapitány együttese 1/1-es mérleggel áll, Hollandia 1/0-s, Szlovákia pedig 0/1-es mutatónál tart.

A NOVEMBERI EB-SELEJTEZŐK PÁROSÍTÁSAI
NŐK (Amszterdam)

november 12-14.
Szlovákia–Hollandia
Magyarország–Hollandia
FÉRFIAK (Ljubljana)
november 27-30.

Szlovénia–Ukrajna
Ausztria–Magyarország
Szlovénia–Magyarország
Ukrajna–Ausztria

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Rátgéber László szerint nagy eredmény, hogy az NKA három növendéke is bekerült a magyar válogatottba

Kosárlabda
2026.02.10. 22:34

Gasper Okorn 16 fős kosárkeretet hirdetett a franciák elleni vb-selejtezőkre

Kosárlabda
2026.02.09. 12:36

Völgyi Péter: Óriási lehetőség a világbajnoki részvétel

Kosárlabda
2026.02.09. 08:34

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
2026.02.04. 17:22

Női kosárlabda évértékelő: van honnan visszatalálni a győztes útra

Kosárlabda
2025.12.30. 13:16

Kosarasaink szép reményekkel vághatnak neki az új évnek

Kosárlabda
2025.12.29. 10:59

Kathryn Westbeldet boldogsággal tölti el, hogy Magyarországot képviselheti

Kosárlabda
2025.12.28. 10:19

Népsport: Galamb csendben jött, halkan ment

Népsport
2025.12.08. 09:32
Ezek is érdekelhetik