Kosárlabda: a Cantú hazai pályán szépített Lóránték ellen

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 00:18
Lóránt Péter és olasz klubja, a Virtus Roma Cantúban folytatta a férfi kosárlabda Serie A elődöntős szériáját, ahol a harmadik derbit  nem sikerült megnyernie honfitársunk klubjának, amely támadásban nagyon gyenge teljesítménnyel is sokáig meccsben tudott maradni az euroligás rivális otthonában.

A magyar légiós 10 percet kapott a bizonyításra csereként, ami alatt 3 pont érkezett tőle 1-ből 1-es triplamutatóval, ezen felül 1 elhibázott mezőnykísérlet, valamint 2 eladott labda került fel a neve mellé a 81–73-as Cantú-győzelemmel végződő derbin, ami után az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 2–1 a Roma javára.

A reális esélyei megtartásáért küzdő Trinchieri-legénység egy 14–2-es rohammal igencsak bekezdett, majd gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a rómaiakkal szemben, ám hiába támadott sokszor ötlettelenül, fásultan és lendület nélkül a Virtus, nem tudott 13 pontnál jobban ellépni a Cantú, így végig nyílt volt a derbi. A hajrában óriási dobásai és labdaszerzései révén még látótávolságon belülre kapaszkodott vissza a harmadik kiemelt, de a legvégét már nem izgulta el a kontinens történetének második legeredményesebb klubja, így 2–1-re szépített a párharcban, és két nap múlva az egyenlítésért léphet pályára saját közönsége előtt a Lorenzo D'Ercolét most nélkülöző Calvani-tanítványok ellen.

Folytatás péntek este 20.10-kor, ugyanitt, Cantúban.

OLASZ FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS, CANTÚ
LENOVO CANTÚ (7.)–VIRTUS ACEA ROMA (3.) 81–73 (20–14, 15–18, 16–10, 30–31)
Cantú:
Ragland 11/3, Aradori 19/3, Brooks 8, Leunen 7, Tyus 18. Csere: Tabu 3/3, Mazzarino 3, Cusin -, Scsekics 6, Mancinelli 6.
Roma: J. Taylor 6, Goss 19/9, Datome 15, B. Jones 15/6, Lawal 8. Csere: Bailey 5, Czyz 4, Lóránt 3/3, Tambone -.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik