Kosár: Örüljünk már annak, hogy ide jutottam – Hanga

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 20:37
null
Hanga Ádám úgy érzi, ki kellett lépnie a komfortzónájából (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról beszámoltunk, a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám a Barcelonában folytatja a pályafutását. A hivatalos bejelentést követően a 28 éves játékos elmondta, nehéz volt számára ez a nyár, de örül annak, hogy immár gránátvörös-kékben játszhat, most pedig szeretne a válogatottra koncentrálni.

– Ez volt élete legnehezebb nyara?
– Nem, voltak sokkal nehezebbek. Volt olyan, hogy az orvos azt mondta nekem – három esztendeje –, hogy két év múlva vége a karrieremnek a térdem miatt. Kicsit drámaibb ez a helyzet, mint kellene. Nyilván nehezen éltem meg, hiszen a San Antonio Spurshöz szerződés nem jött össze, onnantól kezdve Baskonia, Barcelona, minden nap más volt, mindennap új információ. Nehéz volt, de nagyon messze volt a legnehezebbtől – nagyon sok időt töltöttem a családommal, és itthon, Budapesten is. Nehéz szülés volt, de boldog vagyok, hogy vége, és örülök, hogy a válogatotthoz is tudok csatlakozni.

– Az Egyesült Államokban tartózkodott egy hétig – mit csináltak?

– Az ottani egy hét alatt – a sérülésem miatt – megvizsgálták a bokámat, a térdemet, tulajdonképpen rehabilitáción voltam kint.

– Úgy érzi, az egészségi állapotától függött a szerződtetése?

– Nem, dehogy, semmi köze hozzá. A szezon végén összeszedett sérülésemről volt szó, egy csontödéma volt a bokámban, emiatt mentem ki.

A 28 éves kosárlabdázó már a varsói tornára csatlakozik a válogatotthoz (Fotó: Dömötör Csaba)
A 28 éves kosárlabdázó már a varsói tornára csatlakozik a válogatotthoz (Fotó: Dömötör Csaba)

– Azt mondta, a Spurs üzleti szempontok miatt nem igazolta át. Mire gondolt konkrétan? Nem függött a szerződtetése Manu Ginóbilitől?
– Szerintem tőle egyáltalán nem. Inkább arra gondolok, hogy megvan az én áram, és megvan az ára egy másik játékosnak, lehet, hogy ő volt olcsóbb. De tényleg nem tudom, és nem is akarok ezzel foglalkozni. Örüljünk már annak, hogy Hanga Ádám, aki a BLF-ből és Fehérvárról jött, eljutott egy olyan csapathoz, ahol magyar játékos még nem játszott – ez nagy dolog! Ettől még nekem is az NBA a célom, fájt, hogy az, ami elérhetőnek tűnt, nem sikerült, nem fog összejönni.

– Nem fog összejönni most, vagy nem fog összejönni soha? Hogy érzi?
– Egy hónapig azt sem tudtam, hol fogok játszani, arról, hogy mi lesz például egy év múlva… fogalmam sincs. De arról nem tettem le, hogy egy nap az NBA-ben játsszak.

– Amikor a Barcelona és a Baskonia egyezkedett, a baszk klub célja az volt, hogy több pénzt kapjon önért?
– A Barcelonával egy-másfél hónapja megegyeztem az első szerződésben. Onnantól kezdve, hogy azt az ajánlatot a Baskonia tartotta, az én kezemből kicsúszott az irányítás. A mostani szerződésem ugyanaz, mint amit korábban aláírtam a katalánokkal, viszont a két klub egyezkedett egymással, rajtuk múlt minden, nem rajtam. Nem arról volt szó, hogy egyezkedtünk valamelyik együttessel, vagy több pénzt szerettünk volna, a két csapat tárgyalt egymással – a fejem fölött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik