Kosár: Lóránték bent maradtak, Hanga győzelemmel búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.11. 14:32
Az olasz kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában eldőlt, hogy a Lóránt Péter vezette Pesaro jövőre is az élvonalban szerepelhet.

Az adriai csapat vasárnap „kiesési rangadón” fogadta a Casertát, és 80-70-re nyert, így a vendégek estek ki a másodosztályba.

„Januárban azért szerződtettek, hogy segítsem bent tartani a csapatot a Serie A-ban. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” – nyilatkozta az MTI-nek a magyar légiós, akinek együttese 8/22-es győzelmi mérleggel a 15. helyen végzett a 16 csapatos élvonalban.

Az Avellinóban kosarazó Hanga Ádám a szezon utolsó meccsén hat ponttal, öt lepattanóval és négy gólpasszal járult hozzá csapata varesei sikeréhez (66–73).

„Győzelemmel zártuk a szezont, de számomra úgy néz ki, hogy még nincs vége. Rövidesen több is kiderülhet" – közölte a spanyol Vitoria által kölcsönadott Hanga, utalva arra, hogy a baszk klub esetleg számít rá az ottani bajnokság hajrájában.

Az Avellino 12/18-as mutatóval a tabella 13. helyén zárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik