Kosár: Hanga Ádám a Barcelonában folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 14:58
null
Hanga Ádám a Barcelonáé (Fotó: fcbarcelona.cat)
A Baskonia és a Barcelona férfi kosárlabdacsapata kis különbséggel bejelentette, hogy a magyar válogatott kitűnősége a katalánoknál folytatja pályafutását, hároméves szerződést írt alá. Hanga közben már Budapesten tartott sajtótájékoztatót a témában.

 

Megtörtént a bejelentés, Hanga Ádám hivatalosan szerződést kötött a Barcelonával, három évre írt alá. A magyar kosárlabdázó megállapodása tartalmaz NBA-kilépési lehetőséget, ám ennek a részleteit nem kívánták nyilvánosságra hozni.

„Miután június elején megállapodtunk a Barcelonával, kikerült az irányítás a kezünkből, s a két klubnak kellett megállapodnia egymással" – mondta Lóránt András, a játékosa menedzsere, aki úgy fogalmazott, hogy Hanga klubcseréje a nyár átigazolása volt a spanyol kosárlabdában.

„Európa legerősebb bajnokságában a világ egyik legnagyobb klubja hat héten át dolgozott azon, hogy létrejöjjön ez a megállapodás. Magyar sportolóval ilyen szerintem még nem fordult elő" – fűzte hozzá.

Hanga elmondta, szerette volna, hogy minél előbb eldőljön a sorsa, és rosszul viselte, amikor kiderült, hogy jelenleg nem szerződhet a világ legerősebb kosárlabdaligájába, az NBA-be. Azt is elmondta, ennek üzleti okai vannak, azonban úgy gondolja, jó helyre került.

embed_kod= |
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Hanga kifejtette, a Barcelonánál az a cél, hogy a csapat bejusson a bajnokság és a Spanyol Kupa döntőjébe, az Euroligában pedig a final fourba.

Hanga szerdán már el is utazik a magyar válogatottal Varsóba, az utolsó felkészülési tornára. Természetesen a közelgő Európa-bajnokságról is beszélt a 28 éves játékos. Úgy érzi, sem azt, hogy csúcs-, sem azt, hogy rossz formában van, nem lehet mondani.

A spanyolok elleni találkozóval kapcsolatban megemlítette, különös pikantériája lesz számára a mérkőzésnek. Szeretne egyénileg is jó benyomást kelteni, azonban a csapat teljesítményét tartja a legfontosabbnak.

Aminek szintén különös pikantériája lesz, az nem más, mint a szeptember 30-án vagy október 1-jén rendezendő spanyol bajnoki nyitó mérkőzés: Hanga immár Barcelona-mezben lép pályára, éppen korábbi együttese, a Baskonia ellen.

Nem sokkal a sajtótájékoztató előtt a két klub is beszámolt az átigazolásról. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, a spanyol sajtó szerint 400 ezer euróban állapodtak meg.

A magyar játékos az Albacompban kezdte profi pályafutását, és 2011 óta légióskodik. Először a spanyol Manresában szerepelt 2013-ig, azóta pedig a Vitoriát erősítette, amely a 2014/2015-ös szezonra kölcsönadta őt az olasz Avellinónak. Az elmúlt évadban már a 2016-ban Euroliga-negyedik baszk gárda csapatkapitánya volt.

Hanga már Barcelona-játékosként üzen

embed_kod= |
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

ELŐZMÉNYEK

A spanyol lapok hétfőn már arról írtak, hogy Hanga orvosi vizsgálatra érkezett Barcelonába. A katalán klub hosszas alkudozás után sajtóhírek szerint 400 ezer eurót fizet. A Baskonia elsőre 1.5 millió eurót kért a 28 esztendős játékosért, de a Barca 175 ezer eurót ajánlott. Hanga klubja engedett, előbb 900, majd 600 ezer euróra vitte le a vételárat, míg a gránátvörös-kékek 300 ezer euróval „válaszoltak”.

A felek végül 400 ezer euróban állapodtak meg. Hanga a Barcelonánál három év alatt 7.5 millió eurót keres majd.

A Baskoniánál légióskodó magyar kosarassal kapcsolatban júliusban az NBA lehetősége került először szóba, de miután a San Antonio Spurs – amely Hanga tengerentúli játékjogával rendelkezik – szerződtette Rudy Gayt a Sacramento Kingstől, a pénzügyi keretben már esély sem maradt az ő leigazolására is.

Július 9-én a Barcelona a hivatalos honlapján jelezte, hogy hároméves kontraktust ajánlott Hangának., erre válaszul a Baskonia ugyanolyan megállapodást kínált neki.

Július 23-án Hanga Ádám alá is írta három évre szóló szerződését eddigi klubjával, innentől kezdve már csak az volt a kérdés, a Barcelona mennyire ragaszkodik hozzá és mennyiért vásárolná ki.

Utána kisebb állóháború bontakozott ki, ám a katalánok annyira keresték a megoldást, hogy spanyol lapértesülés szerint még azt is fontolgatták, az egyik futballistájukat is felajánlják érte – persze a háromszázezer euró mellett.


Az As múlt kedden azt írta, a felek szóban megegyeztek egymással, és a magyar kosárlabdázó 400 ezer euróért a Barcához szerződhet.

A megállapodást Hanga is sürgette, hiszen amíg nem volt megoldás, addig az idény előtti kötelező orvosi vizsgálaton sem eshetett át, és ez veszélyeztette az Európa-bajnoki szereplését is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik