Kosár: Debrecenben edzőtáborozik a női 3x3-as válogatott

MTI MTIMTI MTI
2020.06.30. 09:35
null
Debrecenben kezdik a felkészülést (Fotó: Nemzeti Sport)
A wbasket.hu portál híradása szerint a nemzeti csapat Bozóki Bettina, Katona Szidónia, Medgyessy Dóra, Papp Klaudia, Szabó Fanni, Theodoreán Alexandra, Török Ágnes összeállításban kezdte meg a munkát. Károlyi Andrea szövetségi kapitány elmondta, Török Ágnes és Katona Szidónia két hetet fog velük edzeni, majd utána két hetet az 5x5-ös válogatottal Székesfehérváron.

A tavaly világbajnoki ezüstérmes 3x3-as együttesnek ebben a négyhetes időszakban nemzetközi erőpróbája nem lesz, csak egy minitorna szerepel a tervek között az U23-as válogatottal.

A múlt héten lett hivatalos, hogy az első 3x3-as olimpiai selejtezőre, melyet 20 női csapat részvételével bonyolítanak le, 2021. május 26. és 30. között kerül sor Grazban. A második selejtezőtornát júniusban rendezik Budapesten.

Az idénre tervezett 3x3-as események közül még mindig kérdéses a női Európa-bajnokság sorsa.

 

Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia szerint a rutin és az összeszokottság hiányzott

Kosárlabda
2026.06.08. 09:40

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
2026.06.07. 22:16

3x3-as kosárlabda-vb: győzelem Mongólia ellen, rájátszásban a magyarok Varsóban

Kosárlabda
2026.06.04. 21:59

3x3-as kosárlabda-vb: vereség az ausztráloktól, az utolsó meccsen dől el a magyar továbbjutás

Kosárlabda
2026.06.04. 20:00

3x3-as vb: könnyed győzelemmel kezdtek a mieink Varsóban, majd az amerikaiak ellen is helytálltak

Kosárlabda
2026.06.02. 20:26

Theodoreán Alexandra: Az emberi kapcsolatok fontosabbak az eredményeknél

Kosárlabda
2026.05.13. 08:43

Jakab Máté: Higgadtak maradtunk, tudtuk, mit kell csinálni

Kosárlabda
2026.04.14. 06:35

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.04.12. 12:49
Ezek is érdekelhetik