Kosár: az Euroliga októberben, a férfi és női EK januárban rajtol

MTI MTIMTI MTI
2020.09.02. 11:16
null
Az Euroliga októberben, a férfi és női EK januárban rajtol (Fotó: Dömötör Csaba, illusztráció)
A női kosárlabda Euroliga főtáblás küzdelmei a korábbi terveknek megfelelően októberben kezdődnek, a női és férfi Európa Kupa azonban ősz helyett csak januárban rajtol.

 

A nemzetközi szövetség (FIBA) szerdai tájékoztatása szerint a kontinentális elitet felvonultató Euroliga klubjai – benne a Sopron Basket – a nemzeti szövetségekkel együtt, a kormányok aktuális rendelkezései alapján szervezik meg az utazásokat és meccseket. A tervek szerint a selejtezők – köztük az Aluinvent-DVTK Miskolc és a török Izmit Belediyespor párharca – szeptember végén kezdődnek el. A kvalifikáció vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont. Az első főtáblás csoportmeccsekre október végén kerül sor.

A magyar bajnok Sopronra a címvédő orosz Jekatyerinburg mellett a francia Bourges és Basket Landes, az olasz Schio, a lett Riga, a török Galatasaray és egy selejtezős ellenfél vár az alapszakaszban.

Az Euroliga küzdelmei márciusban félbeszakadtak a koronavírus-járvány miatt, és a FIBA júniusban úgy döntött, hogy a 2019–2020-as idényben nem hirdet győztest.

A női és férfi Európa Kupa főtáblás mérkőzései ugyanakkor október helyett csak január 7-én, illetve 6-án kezdődnek meg. Magyar részről előbbiben az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd lesz érdekelt, a férfiaknál pedig az Egis Körmend és a Szolnoki Olajbányász lép majd pályára.

A tavalyi magyar bajnok Falco KC Szombathely férfi együttese egy osztállyal feljebb, a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel, és a FIBA korábban közzé tett menetrendje szerint október 14-én kezdi meg az idényt.

Legfrissebb hírek

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.07. 23:11

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
2026.04.07. 06:31

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
2026.04.06. 10:15

A Soproné lett az arany – állva halt meg az első nyolc percben sokkban lévő Szekszárd

Kosárlabda
2026.04.05. 20:25

A Sopron 17 ponttal legyőzte a Pécset, ott van a női kosár Magyar Kupa döntőjében

Kosárlabda
2026.04.04. 21:17

Férfi kosárlabda Euroliga: élre állt az Olympiakosz; Spanyolországban kapott ki a Real Madrid

Kosárlabda
2026.04.03. 23:00

Férfi kosár Euroliga: nagy fordítás a Hapoel Tel-Avivtól, a Partizan nyerte a belgrádi derbit

Kosárlabda
2026.04.02. 22:20
Ezek is érdekelhetik