Kosár: A hazaiak közül az egyetlen szóba jöhető választás Keller Ákos – Gasper Okorn

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 10:11
null
Gasper Okorn Keller Ákos átigazolásának lehetőségéről is beszélt (Fotó: Unger Tamás)
Gasper Okorn, a Falco szlovén edzője beszélt Keller Ákos átigazolásának lehetőségéről és arról is, hogy megkeresték a klubot az ULEB Európa-kupa szervezői.     

 

– Hogyan telnek az első hetei Szombathelyen?
– Minden rendben, örülök, hogy visszatértem – felelte Gasper Okorn, a tavalyi bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szlovén vezetőedzője. – Jöttem, ahogy kinyíltak a határok, napi egyszer edzünk július negyedikéig azokkal, akik Szombathelyen laknak, így legalább nem otthon üldögélnek. Továbbá a menedzsmenttel is sokkal könnyebb intézni az ügyeket személyesen, mint telefonon vagy e-mailben.

– Három légiós már a rendelkezésére áll. Az amerikai center, De'Quon Lake nagyobb szerepet kaphat, mint az előző idényben?
– Természetesen, a megszerzése nagyszerű lehetőség volt, szuper áron igazolt hozzánk tavaly, és bár annál többet keres, még így is több mint kedvező az összeg egy magasemberért. Ez lesz a második éve Európában, ugyanazzal a csapattal és edzővel – tehet egy újabb lépést előre.

– Mit tudhatunk a Németországból szerződtetett Kyan Andersonról?
– A koronavírus hatással volt Szombathely városára is, ennek ellenére a büdzsénk nagyjából ugyanakkora, talán egy kicsivel szűkebb lesz, mint a legutóbbi évadban. Ez nagyszerű hír, viszont az U23-as szabály változtatásra kényszerített minket, legkevesebb két fiatal játékosra volt szükségünk a csapatban kötelezően betöltendő egy helyre, nekünk három is lesz belőlük. Emiatt nem mélyíthettük annyira a keretünket, mint tavaly, amikor négy magyar válogatottal, öt légióssal, valamint Bíró Olivérrel és Krivacsevics Márkóval számolhattunk – utóbbiaktól meg kellett válnunk, mert nem jutott volna nekik játékperc. Ron Curryt és Quinton Hookert egy játékossal kellett helyettesítenünk, szóval első osztályú irányítót kerestünk. Sikerrel jártunk, a Bundesliga kiemelkedő játékosát szereztük meg, a piacon elérhető kosárlabdázók közül az egyik legjobbat. A német bajnokság hetedik legeredményesebb dobója volt, jelentős klubokkal futottunk érte versenyt, de meg tudtuk győzni Andersont, miért jó neki, ha a Falcót választja. Szeretne címekért harcolni, megmutatni a tudását a nemzetközi színtéren, ami alapvetően nem reális elvárás, és nemcsak a pénz miatt, hanem mert sokak fejében a Magyarországra igazolás visszalépéssel ér fel. Mi megváltoztatnánk ezt a szemléletet. Biztos vagyok benne, hogy Kyan az egyik legnagyobb meglepetése lesz az NB I-nek, mert a hozzá hasonló képességű kosarasok jóval magasabb szinten szerepelnek.

– Sztrahinja Milosevicset is megszerezték. A magyar bajnokság történetének egyik legjobb külföldi játékosa, ám tavaly súlyos sérülést szenvedett – nem érzi kockázatosnak az átigazolását?
– Négyes posztra kerestünk valakit DeVaughn Washington helyére. Anderson remek játékos, de csendes fiú, aki ítélet-végrehajtó és kosárszerző, ugyanakkor a hangját nemigen hallatja. Lake és magyar válogatottjaink fiatalok, további tapasztalatszerzésre van szükségük. Valakinek segítenie kell nekem, hogy a megfelelő úton haladjunk. Amikor Milosevics szóba került nálunk, nem gondolkoztam öt percnél többet, tudtam, ő kell a csapatba! Tisztában van vele, hogy súlyos sérülése után milyen szerepet kell betöltenie, nagyjából húsz percet kap majd a mérkőzéseken, a Bajnokok Ligájában is. A képességei, védekezése, támadásbeli sokoldalúsága mellett vezető szerepet szánok neki az öltözőben is. Egy hónapig töprengtem a poszt megoldásán, aztán ahogy beajánlották Sztrahinját, felhívtam, és ő elfogadta a feltételeket. Amellett, hogy sikerekben gazdag karrier áll mögötte, jó a fizikai állapota, de tudjuk, van meccshiánya. Maximálisan bízom benne, és ár-érték arányban is megéri nekünk. Sokan azt gondolják, hogy a Falco korlátlanul költheti a pénzt, de szó sincs erről, minden egyes forint kiadását meggondoljuk.

– Két évvel ezelőtt közel jártak Keller Ákos megszerzéséhez. Ezúttal is érdeklődnek iránta?
– Mindenki tudja, hogy a teljes kerethez már csak egy centert keresünk, aki a palánk alatti feladatokat megoldja Lake-kel. Továbbra sem tudjuk, ez a játékos magyar lesz-e vagy külföldi, ám az nem titok, hogy a hazaiak közül az egyetlen szóba jöhető választás Keller Ákos. A részleteket nem szeretném taglalni, de két-három napon belül minden világossá válik. Aktívak vagyunk a piacon, a döntés hamarosan megszületik – mindössze két név maradt a kalapban, de figyelnünk kell arra is, mennyit költünk. Beszélnem kell Filipovity Márkó helyzetéről is, akinek élő szerződése van velünk, de külföldi ajánlat esetén július végéig kiléphet belőle. Várunk türelemmel, nagyon remélem, úgy határoz, a klubnál marad, mert kell még neki egy év állandóság ezen a szinten. Persze ha külföldről keresnek meg egy magyar játékost, könnyen gondolhatja, jobb lesz máshol, viszont véleményem szerint a Falco szervezetileg és financiálisan is jobb lehetőség az olasz és a német élvonal második felénél. Az élet azonban ennél bonyolultabb, ha Filipovity távozik, keresnünk kell a helyére egy minőségi légióst.

– Tehát feltehetően három vagy négy külföldivel vágnak neki az idénynek.
– Igen, viszont ha külföldi lesz a centerünk, és eligazol Márkó, öt légiósunk lesz.

NEHÉZ LESZ

Amikor megkérdeztük Gasper Okornt, mit tud a Bajnokok Ligája 2020–2021-es évadáról, váratlan információt közölt velünk: a Falcót megkeresték az ULEB Európa-kupa szervezői Barcelonából!

„A Bajnokok Ligája-nevezéshez június negyedikéig kellett beadnunk a papírokat, az ULEB addig nem tudott volna döntést hozni róla, jut-e nekünk hely a mezőnyben, emiatt nem mertünk kockáztatni – újságolta Okorn. – Megköszöntük a lehetőséget, ám sajnos nem állt módunkban tovább várni. Jó esélyünk lett volna helyet kapni az ULEB Európa-kupában, a döntésünk előtti egy hét borzalmasan nehéz volt, felvettük a kapcsolatot a magyar szövetséggel is. Nagyra értékelem Bodnár Péter főtitkár tanácsait, az MKOSZ ígéretet tett nekünk, hogy segít jobb pozícióba kerülni a BL-ben, ugyanakkor nekem nem tetszik, amilyen úton elindult a sorozat. Négy spanyol, négy francia, három olasz csapattal számolnak, török klubokkal szerződnek, erős európai ligát akarnak létrehozni. Emellett viszont csupán egy hely jut a főtáblán a lengyel, a cseh, az izraeli, az orosz együtteseknek, és a kvalifikáció is jóval nehezebb lesz például a magyar vagy a lett bajnoknak, amelyek szintén erősek. Egyértelműen helye lenne a csoportban a magyar bajnoknak, és ezt látja az ULEB is. Most viszont nem tehetünk mást, belevágunk a Bajnokok Ligája selejtezőjébe. Nem tudom, hány kört kell túlélnünk, de készen leszünk a feladatra, hogy újra feljussunk a főtáblára. Nem adjuk fel!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik