Kikaptunk a szlovákoktól, idén már nem juthatunk ki az Eb-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.13. 19:48
null
A magyar válogatott nem jutott ki a 2015-ös, ukrajnai Európa-bajnokságra (Fotó: Veres Viktor – archív)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Besztercebányán sima, 79–67-es vereséget szenvedett Szlovákiától az Európa-bajnoki előselejtezők D-csoportjában, így eldőlt, hogy idén biztosan nem jut ki a 2015-ös, ukrajnai kontinenstornára, jövőre azonban az „igazi” Eb-selejtezőkön ismét szerencsét próbálhat. A szlovákok győzelmét megalapozta, hogy öt perc játék után már 16–0-ra vezettek, a mieink ezt követően végig rohantak az eredmény után.

Nem túlzás kijelenteni, katasztrofálisan kezdte a mérkőzést Sztojan Ivkovics csapata: öt perc elteltével 16–0-ra (!) vezettek a szlovákok, akik innentől kezdve végig kézben tartották a meccset, a mieink pedig futottak az eredmény után. Az első negyed végére ugyan Wittmann Krisztiánék magukhoz ragadták a kezdeményezést, és kilenc pontra felzárkóztak (23–14), a második játékrészben ismét „elmentek” a hazaiak.

Michal Batkára és Richard Grznárra nem volt ellenszerünk, északi szomszédunk a két játékos vezérletével visszaállította a 16 pontos különbséget, amely a nagyszünetre sem csökkent számottevően. Sőt, a negyed végén érvényesült a „szegény embert az ág is húzza” elv. A magyar válogatott 12 pontra felzárkózott, ám Grznár távolról eleresztett triplája a dudaszó pillanatában a gyűrűben landolt, így a szlovákoké volt az utolsó szó az első félidőben (43–28).

A harmadik negyedben feljavult a magyar válogatott támadójátéka, ezt jelzi, hogy az első két játékrészben szerzett 14-14 pont után ezúttal 24 pontig jutott a Wittmann vezette támadószekció, védekezésben azonban továbbra sem tudtunk megálljt parancsolni a szlovákoknak, akik olykor bántóan könnyű pontokat szereztek, s így megőrizték tetemes előnyüket az utolsó negyed előtt is (66–52).

A játék képe érdemben a hajrában sem változott, a magyar csapat ugyan megpróbált közelebb zárkózni a szlovák válogatotthoz, amely azonban uralta a meccset, a sikeres triplákkal pedig magabiztosan haladt a meccs megnyerése felé, amelyet végül el is ért.

Északi szomszédaink így visszavágtak az augusztus 4-i 32 pontos vereségért, és ki-ki meccset játszhatnak Fehéroroszországgal az előselejtezős csoportból való továbbjutásért, míg a mieink – akik most még csoportelsők, de biztosan harmadikként végeznek – 2014-ben, az „igazi” Eb-selejtezőkön ismét szerencsét próbálhatnak. Várhatóan egy nagyon erős csoportban.

FÉRFI KOSÁRLABDA, EURÓPA-BAJNOKI ELŐSELEJTEZŐ
D-CSOPORT
SZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG 79–67 (23–14, 20–14. 23–24, 13–15)

Besztercebánya, 1000 néző. Vezette: Krause (német), Pastusiak (lengyel), Lovsin (szlovén)
SZLOVÁKIA: ZIAK 11/3, Jass 9/3, Kozlík 7/3, BATKA 19/12, DORAZIL 15. Csere: R. GRZNÁR 11/6, Bílik 2, Körner 5/3, Rendla, Petrás, Tot. Szövetségi kapitány: Miroslav Grznár
MAGYARORSZÁG: Simon B. 11/6, Vojvoda 8/3, Ferencz 11/6, Szabó Zs. 1, Tóth Á. 12. Csere: Keller 10, Wittmann 11/6, Tóth N., Tóth G., Kovács P. 3/3. Szövetségi kapitány: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 6. p.: 16–0. 7. p.: 20–2. 8. p.: 20–8. 12. p.: 30–16. 14. p.: 34–19. 19. p.: 38–22. 22. p.: 48–32. 25. p.: 52–40. 29. p.: 66–48. 34. p.: 72–55. 39. p.: 74–63
MESTERMÉRLEG
Miroslav Grznár: – Más, egyszerűbb taktikával játszottunk, mint Magyarországon. Ez a mi igazi arcunk, a szívünk vitt előre minket.
Sztojan Ivkovics: – Látszott, hogy mi három napja fontos meccset játszottunk, a szlovákok frisssebbek voltak. Nem tudok haragudni a fiúkra, mert akartak, de ennyire tellett ezúttal.

STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék:
29/58 (50%), ill. 23/55 (42%)
Hárompontosok dobószázaléka: 10/23 (44%), ill. 8/23 (35%)
Büntetők dobószázaléka: 11/17 (65%), ill. 13/23 (57%)
Lepattanók: 39, ill. 25
Támadólepattanók: 13, ill. 8
Legtöbb lepattanó: Dorazil 8, ill. Szabó Zs. 5
Legtöbb gólpassz: Kozlík, R. Grznár 5-5, ill. Wittmann, Szabó Zs. 4-4

AZ ÁLLÁS
1. Magyarország
4
1
3
278–264
5
2. Fehéroroszország
3
2
1
227–233
5
3. Szlovákia
3
2
1
219–227
5

A CSOPORT KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Fehéroroszország–Magyarország 79–75
Magyarország–Szlovákia 75–43
Szlovákia–Fehéroroszország 97–85
Magyarország–Fehéroroszország 61–63

A TOVÁBBI PROGRAM
aug. 16. Fehéroroszország–Szlovákia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik