Kezdőötöse szállította a Pécsnek a sikert

Vágólapra másolva!
2011.12.28. 20:58
Címkék
A Pécs hazai pályán a végletekig kiélezett mérkőzésen 74–72-re győzött a Sopron ellen a férfi kosárlabda NB I 13. fordulójában, míg a Körmend szintén otthon verte meg 90–72-re az utolsó negyedig remekül helytálló Jászberényt. A harmadik szerdai találkozón a Szeged idegenben nyert 90–82-re a sereghajtó ZTE ellen.



Doyne pontjai döntöttek Pécsen (Fotó: pvsk-panthers.hu)
Doyne pontjai döntöttek Pécsen (Fotó: pvsk-panthers.hu)

Pécsen a hazai csapat 7–10 után egy 17–2-es rohammal a maga javára fordította a mérkőzést, ám a soproniak összekapták magukat, így a találkozó felénél egálra álltak a felek (35–35).

A baranyai gárda aztán a Vaszojevics, Csirics, Doyne trió vezérletével újra magához ragadta az irányítást, és a záró negyed felénél 12, két perccel a vége előtt pedig 8 ponttal vezetett. A Sopronban ekkor Molnár András vette magára a vezérszerepet, és szinte egymaga eltüntette a két csapat közötti különbséget.

Ő lehetett volna a mérkőzés hőse, ám miután Jara Rubin Doyne duplájával a Pécs újra megszerezte a vezetést az utolsó percben, távoli hárompontosa nem ért célba, így maradt a 74–72 a hazaiaknak. Érdekesség, hogy a pécsi cserejátékosok egy pontot sem szereztek.

A harmadik helyen álló Körmend az utolsó előtti Jászberényt fogadta, a papírforma tehát biztos hazai sikert ígért. Ehelyett a nagyszünetben még a vendégek vezettek 41–40-re, elsősorban remek százalékkal dobott tripláiknak köszönhetően (6/9-cel álltak két negyed után).

A berényiek még az utolsó játékrész elején is vendéglátójuk nyakán voltak, ám a hajrában a hazai alakulat egyértelművé tette, melyik a jobb csapat, és végül nagy különbségű győzelemmel tette emlékezetessé Fodor Gergely 300. körmendi mérkőzését.

A ZTE egy hete gyűjtötte be első győzelmét – 84–74-es debreceni diadalával –, a másodikra azonban még várniuk kell a zalaiaknak, mivel a Szedeákkal nem bírtak hazai pályán. A sereghajtó az első percben vezetett utoljára, ezután a Tisza-partiak egyre inkább elléptek, félidőben pedig már majdnem húsz ponttal vezettek. A ZTE a harmadik és negyedik negyedben minden erejét mozgósította a fordítás érdekében, és hat perccel a vége előtt már csak négy pont volt a hátránya. A Szedeák azonban úrrá tudott lenni a helyzeten, így végül bezsebelte második idegenbeli győzelmét.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
13. FORDULÓ
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–KIS RÁBA MENTI TAKARÉK SOPRONI KC 74–72 (24–16, 11–19, 20–16, 19–21)
Pécs, 1500 néző. V: Földházi, Hegedűs T., Szabó G.
PÉCS: VASZOJEVICS 17/9, DOYNE 23/3, CSIRICS 21/12, TÓTH N. 9/3, Eilingsfeld 4. Cs: Kovács P., Lepsényi, Deák. Edző: Csirke Ferenc
SOPRON: J. THOMAS 14/9, MOLNÁR A. 17/3, RUBIN 22/6, Gombás, Egemonye 12. Cs: Vesztergom 3/3, Boldizsár, Lakatos 2, Keresztes 2. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–7. 6. p.: 14–10. 13. p.: 24–21. 17. p.: 26–29. 23. p.: 40–38. 26. p.: 50–43. 33. p.: 61–51. 37. p.: 69–59
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Ilyen nehéz mérkőzésre számítottam, bebizonyosodott, hogy Pécsen szükség van férfi kosárlabdára, olyanra, amelyben a játékosok negyven percen keresztül küzdenek a győzelemért. Ebben a bajnokságban nagy szó a hatodik helyen állni a tabellán.
Horváth Imre: – Ismételten izgalmas, az utolsó másodpercben eldőlő találkozón vagyunk túl. Mindkét csapat hullámzó teljesítményt nyújtott, a szerencsésebbik nyert.
FORTRESS KÖRMEND–JÁSZBERÉNYI KSE 90–72 (25–19, 15–22, 25–17, 25–14)
Körmend, 1800 néző V: Forrai, Németh, Söjtöry
KÖRMEND: Mladenovics 3/3, FERENCZ 20/12, POWELL 13, BELL 27/3, Townes 8. Cs: Fodor, DÁVID 6, Ruják 5/3, Cseh 2, Sonyák 5/3, Csapai, Sömenek 1. Edző: Sabáli Balázs
JÁSZBERÉNY: Sormaz 2, HODGES 18/6, Medve 11/9, AUSTIN 18/9, Horti 12. Cs: Borszéki 3/3, Helmeczi 4, Wehner 4, Varga. Edző: Horváth Balázs
Az eredmény alakulása. 6. p.: 13–10. 8. p.: 23–12. 12. p.: 29–19. 17. p.: 31–36. 24. p.: 49–48. 28. p.: 62–54. 34. p.: 72–61. 37. p.: 84–68.
Kipontozódott: Helmeczi (36. p.), Horti (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – Az első félidőben jó játékunkat a vendégek zónája megakasztotta. A szünetben a zóna elleni játékot beszéltük meg. Kicsit nyögvenyelősre sikerült, de megvan a győzelem, ez a legfontosabb.
Horváth Balázs: – A csapatom a szemléletváltoztatásunk óta jó úton jár. Ameddig a betegségektől és sérülésektől sújtott együttesem bírta, méltó ellenfele voltunk a remek erőkből álló Körmendnek.
ZALAKERÁMIA ZTE KK–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 82–90 (17–30, 15–21, 26–19, 24–20)
Zalaegerszeg, 1300 néző. V: Kapitány, Pozsonyi, Boros
ZTE: Perine 14/6, Gáspár 3, WITHWORTH 19/9, TÓTH G. 20/6, Hines 2. Cs: Kinter 7, Baki, VERTETICS 8/6, KERTÉSZ 9/3. Edző: Kiss Attila
SZEGED: DRAHOS 14/3, Kiss Zs. 2, LEVY 27, IVOSEV 19, DUKICS 17/3. Cs: Tanács 5/3, Vida, Molnár M. 6. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 32. p.: 8–9. 8. p.: 10–25. 14. p.: 20–37. 24. p.: 45–62. 34. p.: 68–72. 37. p.: 68–78
Kipontozódott: Dukics (36. p.), Vertetics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Attila: – A sérült Hines hiányát az elején jól kihasználta a Szeged, mi igazából a második félidőben játszottunk jól, de azt az iramot öt ember nem bírja végig egy mérkőzésen.
Fodor Péter: – Győzelmünket az első félidei jó támadással és védekezéssel alapoztuk meg, a nagyszünet után is voltak jó helyzeteink, de könnyű dobásokat rontottunk, szerencsére a végjátékban észnél voltunk.
AZ ÁLLÁS
1. Albacomp 12 11 1 995–775 0.958
2. MJUS-Fortress Körmend 13 11 2 1155–934 0.923
3. Falco-Szova KC Szombathely 13 11 2 1159–1027 0.923
4. Szolnoki Olaj 12 9 3 1047–901 0.875
5. Atomerőmű SE 12 7 5 941–912 0.792
6. Pécsi VSK-PANNONPOWER 13 7 6 1029–1057 0.769
7. Kecskeméti KSE 12 6 6 916–841 0.750
8. Kaposvári KK 12 6 6 958–997 0.750
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 13 5 8 1053–1102 0.692
10. Marso Nyíregyháza KK 12 4 8 872–973 0.667
11. Soproni KC 13 4 9 966–1052 0.654
12. Factum Sport Debrecen 12 3 9 905–1092 0.625
13. Jászberényi KSE 14 3 11 1054–1231 0.607
14. Zalakerámia ZTE KK 13 1 12 908–1064 0.538
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik