Két Gasol Nowitzkit győz; biztos kezű Parker

Vágólapra másolva!
2011.09.07. 22:44
null
Marc Gasol tör kosárra Nowitzki mellett <br />(Fotó: Action Images)
Címkék
Szerdán az E-csoport három mérkőzésével megkezdődtek a középdöntő küzdelmei a Litvániában zajló Európa-bajnokságon. A spanyoloknál a Gasol testvérek a németek ászát, Dirk Nowitzkit is elhomályosították. A franciák Tony Parker biztos kézzel értékesített büntetőinek is köszönhetően győzték le szoros végjátékban Törökországot, míg a házigazda litvánok Szerbia ellen nyertek 100–90-re.  

KÉT GASOL NOWITZKIT GYŐZ – NÉMETORSZÁG–SPANYOLORSZÁG

Az első négy pontot a spanyolok szerezték, majd az első félidő hajrájában, a második elején kissé el is húztak (26–18, 50–41), de a németek – akik két vereséget vittek magukkal a középdöntőbe – rendre visszakapaszkodtak. Igaz, a spanyolok nagyon ügyeltek arra, hogy a fordítás ne következzék be, és a hajrában már egyértelműen uralták a meccset.

Miközben a főbb statisztikai mutatók nagyjából kiegyenlített csatáról tanúskodnak (például mezőnymutató: 50 százalék a spanyoloknál, 48 a németeknél, lepattanógyűjtés: 39–33 a németeknek), a spanyolok a büntetővonalra jutásban és a büntetők értékesítésében (22/27, 11/14)) egyértelműen felülmúlták ellenfelüket, és jobban ügyeltek a labdára is (16 német labdaeladásra nyolc spanyol jutott)

A címvédő spanyol csapatban Marc Gasol (24), a sérüléséből felépülő Paul Gasol (19) és Juan Carlos Navarro (14), a németben a mindössze kétpercnyi pihenőidőt kapó Dirk Nowitzki (19) szerezte a legtöbb pontot.

PARKER KEZE NEM REMEGETT MEG – TÖTÖKORSZÁG–FRANCIAORSZÁG

A törökök remekül kezdték a középdöntő 1. fordulóját az Eb-n még veretlen Franciaország ellen: öt perc elteltével Ömer Onan triplája után már 10–2-re vezettek. A folytatásban magukra találtak a franciák, de egy negyed után így is Törökország vezetett 14–12-re.

A folytatásban átvették a játék irányítását a franciák, akik Tony Parker és Nicolas Batum vezérletével az utolsó játékrész előtt 13 pontos előnyre tettek szert.

A negyedik negyedben felébredtek a törökök, nagy hajrát nyitottak, és 65–64-nél egyetlen pontra zárkóztak fel. A kiélezett helyzetben azonban Parker nyerőembernek bizonyult: a San Antonio Spurs francia klasszisa az utolsó 18 másodpercben hat büntetőből ötöt értékesített, csapta pedig 68–64-re győzött.

Parker összesen 20 ponttal, hat lepattanóval és öt assziszttal járult hozzá az újabb francia sikerhez, amely egyben azt is jelenti, hogy a franciák bejutottak a legjobb nyolc közé.

100 PONT ÉS LITVÁN SIKER A SZERBEK ELLEN – SZERBIA–LITVÁNIA

A litván válogatott elsősorban az első két negyedben mutatott játékával tudott győzni Szerbia ellen a középdöntő első fordulójában. A házigazda a nagyszünetben 54–44-re vezetett, és megszerzett előnyével a folytatásban már jól sáfárkodott.

A 100–90-es sikerben főszerepet játszott a 19 pontot, közte öt triplát elsüllyesztő és hét asszisztot kiosztó Mantas Kalnietis. Centerposzton Jonas Valanciunas remekelt a litvánoknál, ő 18 pontig jutott. A mezőny legeredményesebbje egyébként a szerb Nenad Kristics volt, de 21 pontja ellenére csapata vereséget szenvedett.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, LITVÁNIA KÖZÉPDÖNTŐ, VILNIUS
E-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Szerbia–Litvánia 90–100 (24–26, 20–28, 24–24, 22–22)
Törökország–Franciaország 64–68 (14–12, 13–19, 17–26, 20–11)
Németország–Spanyolország 68–77 (15–16, 18–20, 22–20, 13–21)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 3 3 0 241–225 6
2. Spanyolország 3 2 1 225–212 5
3. Litvánia 3 2 1 254–249 5
4. Szerbia 3 1 2 261–261 4
5. Törökország 3 1 2 197–200 4
6. Németország 3 0 3 197–228 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik