Jönnek a törökök, a világ legjobbjával

Vágólapra másolva!
2011.11.03. 15:50
null
Renee Montgomery (középen) és Quanitra Hollingsworth (jobbra) sem lesz ott a győrieknél a Galatasaray ellen (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A török napok szerdán folytatódnak csapataink számára a női kosárlabda Euroligában. Az Uniqa-Euroleasing Sopron kedden 31 pontos vereséget szenvedett a Fenerbahce otthonába, az Uni Seat Győrre pedig ma este a Galatasaray vár.

 

Hazai pályán játszik a Győr, ám ez talán az egyetlen tény, ami mellette szól. Nem elég ugyanis, hogy a kontinens egyik legjobb csapatát fogadja, több „csapást” is elszenvedett az elmúlt napokban.

A Rába-partiaknak egyrészt meg kellett válniuk a messze nem profiként viselkedő, több ízben is szerződést szegő Renee Montgomerytől, Quanitra Hollingsworth térde pedig továbbra is fáj, így a center a Galatasaray ellen sem léphet pályára.

Pedig óriási szükség lenne a játékára, hiszen Európa egyik legjobb csapata jön Magyarországra a világ egyik legjobb játékosával.

„Helyesbítenék: a legjobb játékosával – mondta Fűzy Ákos, a Győr mestere. – Amikor ilyen szintű csapat az ellenfél, két eset lehetséges: az egyik, hogy a játékosok megijednek a nagy nevektől, és remegnek, mint a kocsonya. A másik, hogy feldobja őket egy ilyen mérkőzés lehetősége, és felszabadultan játszanak a meccsen. Én az utóbbit akarom látni a lányoktól, szeretném, ha Diana Taurasinak elő kellene vennie a repertoárjából extra dobásait, hogy a győri közönség is lássa, mire képes valójában. Teljes erőbedobásra akarjuk késztetni a török csapatot, jó lenne látni, hogy a néhány hete elkezdődött folyamat nem lassult le, hogy továbbra is meccsről meccsre javulunk, fejlődünk, és megmutatjuk, milyen munkát végzünk Győrben.”

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Lotos Gdynia (lengyel)–Bourges (francia) 17.45
Győr–Galatasaray (török) 18.00 (tv: Digi Sport Plus)
Valencia (spanyol)–USK Praha (cseh)
20.30
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
UMMC Jekatyerinburg (orosz)–Kaunas (litván)85–49
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jekatyerinburg4
3/1286/2407
2. Valencia 3 3/0 253/190 6
3. Galatasaray 3 3/0 245/201 6
4. Bourges 3 2/1 200/187 5
5. USK Praha 3 1/2 201/211 4
6. Győr 3 1/2 217/243 4
7. Kaunas40/4240/3314
8. Lotos Gdynia 3 0/3 205/244 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik