Ivkovics: Semmi jelentősége nincs a két súlyos vereségnek

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 12:09
null
Ivkovics szerint hasznos volt a szlovéniai túra (Fotó: Koncz György)
Két súlyos vereséggel zárta a maribori tornát az Európa-bajnokságra készülő férfiválogatott, de Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint ennek semmi jelentősége nincsen.

 


Múlt csütörtökön a magyar válogatott elutazott a szlovéniai Mariborba, ahol pénteken a házigazdával, szombaton pedig Csehországgal csapott össze az Adecco-kupán. Az augusztus 31-én kezdődő Európa-bajnokság egyik sötét lovának – akár a legjobb négybe is befuthat a gárda – számító szlovénok ellen harminc percig pariban volt a Vojvoda Dávid és Rosco Allen vezette együttesünk, de az utolsó negyedben a hazai pálya minden előnyét élvező vendéglátó elhúzott, és végül húsz ponttal nyert, míg Ivkovics Sztojan szövetségi kapitányt a félidőben kiállították. Szombaton a csehek ellen kissé fáradtan mozgott a csapat, s 34 pontos zakóba szaladt bele. Hétfő délután a kapitányt arra kértük, értékelje a hétvégén történteket.

MEGTAPASZTALHATTÁK AZ EURÓPAI ELIT SZINTJÉT
„Nagyszerű tapasztalatszerzési lehetőség volt ez a torna mindannyiunknak. Testközelből érezhettük, milyen szintet képvisel az európai elit, főleg a szlovénok esetében, hiszen csapatukban NBA-s és euroligás játékosok játszanak. Ehhez képest helytálltunk ellenük, harminc percig méltó riválisai voltunk a házigazdának. Egy nappal később a csehek ellen már kissé fáradtak voltunk, de mivel egyik Eb-csoportellenfelünkkel találkoztunk, taktikai értelemben mást próbáltunk játszani, mint amit majd élesben fogunk. Összességében hasznos túra volt” – mondta Kovács Péter, a válogatott hátvédje.

„Az első meccs első félidejében kiválóan játszottunk – kezdte Ivkovics. – A harmadik negyed végéig látottakkal nagyon elégedett voltam. A második találkozón érződött rajtunk, hogy sokat kivett belőlünk a szlovénok elleni meccs. Ráadásul én rengeteget cseréltem, míg a csehek maximális erőbedobással kosaraztak. A nagy különbségű vereség is reális volt. Hasznos volt ugyanakkor a meccs, voltak hiányzóink, és nem is akartuk megmutatni nekik, mit is akarunk majd az Európa-bajnokságon játszani. Semmi jelentősége nincs az eredménynek, ezek nem éles meccsek, arra valók, hogy próbálgassunk különböző taktikai variációkat.”

Kétségtelen, a keret messze volt attól, hogy teljes legyen, hiszen Golomán György éppen Mariborban csatlakozott a többiekhez, míg a honosított DeAndre Kane és Hanga Ádám is csak a közeljövőben érkezik. Viszont játszott Allen Rosco, a spanyol Tenerife magasbedobója, aki először szerepelt a felnőttválogatottban.

„Fiatal játékosról van szó, akiben hatalmas potenciál van – mondta a 24 éves légiósról Ivkovics. – Egyelőre még keresi a helyét, mert csak néhány napja van velünk, de képzett kosaras és nagyon jó ember, hasznára lesz az együttesnek a jövőben.”

A szövetségi kapitányt természetesen megkérdeztük arról is, mi történt a szlovénok elleni meccsen, miért állították ki a félidőben.

„Jogos volt a kiállításom, két technikai hibát kaptam – magyarázta a kapitány. – Utólag a szlovén bírók elnézést is kértek tőlünk, három fiatal vezette a meccset, amelyen kicsit »hazafújtak«, s túlságosan tisztelték a hazai csapatot.”

A két vereség kapcsán Ivkovics nem szeretne messzemenő következtetéseket levonni, mert mint mondta, tavaly, az Európa-bajnoki selejtezőket megelőzően is fölöslegesen mentek bele a vereségek megmagyarázásába, s főleg azután nem nyert értelmet a dolog, hogy a tétmeccseket veretlenül vívta meg az együttes és jutott ki az Eb-re 18 év után.

„A mi keretünk egyszerűen nem olyan erősségű, mint a szlovén vagy az orosz. Ők megtehetik, hogy minden meccsnek nekimennek, és minden felkészülési találkozóból a maximumot akarják kihozni. Nekünk máshogy van felépítve a felkészülésünk” – tette hozzá a kapitány, aki a tervek szerint az oroszországi túra (lásd keretes írásunkat) után véglegesíti a magyar csapat keretét.

CSÜTÖRTÖKÖN IRÁNY KAZANY
A jelenleg Kecskeméten készülő magyar válogatott csütörtökön ismét útnak indul, és meg sem áll Kazanyig. Vojvoda Dávidék péntektől vasárnapig egy nemzetközi felkészülési tornán vesznek részt Tatárföld fővárosában, ahol a vendéglátó oroszok mellett a németekkel és az izlandiakkal is megmérkőznek. Utóbbi együttest majd idehaza is vendégül látják a mieink, amikor augusztus 19–20-án kétszer összecsapnak Izlanddal Székesfehérváron. Ezután válogatottunk még egyszer túrázik, s augusztus 24–26. között Varsóban a házigazda lengyelek mellett az angolokkal és Iránnal találkozik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik