Indianában betlizett a Clippers, megtörte a jeget a Mavs

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 08:55
Sorozatban második vereségét gyűjtötte be a Los Angeles Clippers az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, Chris Paulék szörnyű játékkal kaptak ki a Pacers otthonában. Két meghatározó játékosa nélkül is megverte az Atlantát a Lakers, James Harden 38 pontjával nyomta le a Houston a Portlandet, nyolc vereség után győzött ismét a Dallas, a Cleveland pedig Kyrie Irving óriási negyedik negyedével gyűrte le a Philadelphiát.



J.J. Redick (balra) és Monta Ellis (jobbra) csapatainak párharcából utóbbi került ki győztesen (Fotó: Action Images)
J.J. Redick (balra) és Monta Ellis (jobbra) csapatainak párharcából utóbbi került ki győztesen (Fotó: Action Images)

Philadelphia 76ers – Cleveland Cavaliers 108-112

Irving extrája kellett. Az első három negyed során egyetlen egyszer sem vezetett a Cavs, csak rohant a Philly után, de a záró etapban bő két perc elteltével megtört a jég. Ebben nagy szerepe volt a hatalmasat játszó Kyrie Irvingnek, aki 39 pontjából 19-et dobott az utolsó játékrészben, a betöréseivel, védelembontásaival nem tudtak mit kezdeni a hazaiak – hatalmas pluszt jelentett csapatának ebben az időszakban. Innentől aztán már meg tudott lépni a bajnok és volt tíz pont is az előnye, LeBron James végül tripla-duplával válaszolt Russell Westbrook kihívására, de JR Smith 0/11-et dobott mezőnyből, finoman szólva sem találta a ritmust támadásban.

Kettőből semmi. Másodszor is nagyon közel állt a Cavaliers legyőzéséhez a Sixers, ám ez másodszor sem sikerült – ráadásul Embiid és James is másodszor akadt már össze, ezúttal is megtalálták egymást. A center 22 ponttal, 9 lepattanóval, 4 gólpasszal és 3 blokkal állt csapata élére, de Okafor, Rodriguez és Ilyasova is jól játszott, a Philly kezdője összességében pozitív +/- mutatóval zárt – az első félidőben már 14 ponttal is vezettek. A záró etapban azonban váltani tudott a Cavs, erre pedig már nem tudott válaszolni a hazai alakulat, így ismét elmaradt a bravúr – sorozatban három vereség után Torontóban folytatja a társaság.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 22/9, Okafor 14, Ilyasova 13/6, Henderson 13/3
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 39/15, James 26/3, Love 25/12

Phoenix Suns – Denver Nuggets 114-120

Két „őrült” hátvéd is kevés volt. Az első félidőben lefagyott a Suns és húszpontos hátrányba került, innen próbált meg visszakapaszkodni a fordulás után. Ennek Eric Bledsoe és Devin Booker volt az alapja, előbbi 21, utóbbi 25 pontot szórt csak a második félidőben (!), elképesztő formában kosaraztak – Bledsoe végül 35 egységgel karriercsúcsot döntött, de a győzelemhez ez sem volt elég. Hiába zárkóztak fel három-négy pontra a záró etapban, a Denvernél mindig érkezett válasz kritikus pillanatban, ráadásul a legtöbbször tripla – hiába a két hátvéd hatalmas extrája és a nagy felzárkózás, újabb vereséget könyvelhetett el a Phoenix.

Chandler és Nelson volt a kulcs. Az első félidei előny kialakítása csapatmunka volt, de a Phoenix rohamának visszaverését az említett két úriember intézte – együtt 46 pontot és 7/13 triplát hajítottak be, nagy részüket a döntő pillanatokban. Nagyon kellett, hogy ezúttal összességében fel tudott nőni a feladathoz Mudiay (19 pont, 6 gólpassz, 2 eladott labda) is és végül meg tudták őrizni az előnyüket, így nagyon fontos idegenbeli győzelmet arattak.

A Suns legjobb dobói: Bledsoe 35/12, Booker 30/12, Tucker 21/9
A Nuggets legjobb dobói: Chandler 25/9, Nelson 21/12, Mudiay 19/3

Brooklyn Nets – Sacramento Kings 105-122

Cousins villogott, Barnest kiállították. A szoros első félidő után a harmadik negyedben komoly előnyt épített ki a Sacramento, köszönhetően elsősorban az ebben a periódusban 18, összességében 37 pontig jutó DeMarcus Cousinsnak. A záró etapban azonban majdnem elrontották a vendégek, Matt Barnes beütött egy flagrant 2-t, kiállították, majd a Nets egy 14-2-es rohammal felzárkózott – itt megint váltott a Kings és egy 16-0-lal végleg eldöntötte a találkozót. A tarthatatlan Cousins (13/24 mezőnyből, 4/5 tripla, 11 pattanó) mellett érdemes kiemelni Rudy Gay-t (22 pont, 8-8 pattanó és gólpassz), de összességében is 53,5%-kal tüzelt a gárda, valamint 56,5%-kal triplázott – ízekre szedték a Nets védekezését.

A hetedik. Zsinórban hetedszer kapott ki a Brooklyn és ezúttal is csak időszakokra tudta tartani a lépést aktuális ellenfelével a gárda. A védekezés továbbra is romokban, így hiába szórtak be 16 triplát 40% feletti hatékonysággal, ez csak a kiütés elkerülésére volt elég és arra, hogy a negyedik negyedben se dőlhessen hátra a Sacramento – reálisan nézve nem sok esélyük volt Lopezéknek ezen az estén sem.

A Nets legjobb dobói: Kilpatrick 22/9, Lopez 17/9, Bogdanovic 13/6
A Kings legjobb dobói: Cousins 37/12, Gay 22/9, Collison 18/6

Orlando Magic – Milwaukee Bucks 96-104

Komoly változások. Frank Vogel több helyen is belenyúlt az Orlando kezdőjébe, kikerült Vucsevics és Payton, ott volt viszont Augustin és Biyombo, illetve Aaron Gordon is újra az első ötösben kapott helyet. Ezek a lépések sem hoztak azonban jelentős javulást, ugyan a pontok jöttek az első negyedben, de az eddig stabil védekezés szétesett és ugyanúgy hátrányból kellett kapaszkodniuk már a második játékrészben. Összességében több futással is próbálkoztak, de ezúttal sem volt meg az átütőerő és ismét vereséget szenvedtek – az említett Gordon egy 0/12-es mezőnymutatót szenvedett össze, valószínűleg nem most győzte meg Vogelt...

Előléptek a cserék. Jason Kidd is variált a rotációval, visszakerült a kezdőbe John Henson, a padról pedig ismét komolyabb szerepet kapott Greg Monroe is – a lépések bejöttek, Henson húsz ponttal csapata legjobb dobója lett és Monroe is hasznosan kosárlabdázott. A cserék Brogdon és Beasley vezetésével már az első negyedben robbantottak és túldobták a kezdőket, de összességében sem kellett extra Giannis Antetokounmpótól (18 pont, 7/11 mezőnyből, 3 blokk), pláne nem Jabari Parkertől (9 pont, 3/8 mezőnyből) – fontos győzelmet arattak és 7-8-ra javult a mérlegük. Érdekesség, hogy Parker 17 hármast süllyesztett el eddig idén, míg az előző két szezonban összesen 13-at.

A Magic legjobb dobói: Fournier 27/9, Ibaka 19/3, Vucsevics 17/3
A Bucks legjobb dobói: Henson 20, Antetokounmpo 18/3, Beasley 13

Indiana Pacers – Los Angeles Clippers 91-70

Hullámvölgy. Idei negyedik, sorozatban második vereségét szenvedte el a Clippers, méghozzá egészen vállalhatatlan játékkal – alig 30% felett dobtak mezőnyből Paulék, 22 kosarukra pedig húsz eladott labda jutott. Az első félidei negyven pontjukat még sikerült alulmúlni a másodikban és megálltak harmincnál, a 4/24 tripla is jól jelzi, hogy mit művelt Doc Rivers csapata – egyébként a tréner regnálása idején most először maradtak nyolcvan pont alatt. Chris Paul szerint mindent rosszul csináltak, de most már el kell állítaniuk a vérzést és visszatalálni a helyes útra – következőleg a Netshez látogatnak, ott már nem hibázhatnak.

Hatalmas bravúr. Paul George nélkül kis túlzással minden győzelem ajándék a Pacers számára, főleg ha az a liga egyik legjobb csapata ellen érkezik – most azonban nem hiányzott a kiscsatár, megoldották a feladatot a társak. Elsősorban természetesen a védekezés dicsérhető, hiszen rendre nehéz helyzetbe hozták a Clipperst, jól levédték az alap játékaikat és ismét kierőszakoltak húsz eladott labdát, az idei szezon során már hetedszer. Támadásban nem volt más dolguk, mint élni az adódó lehetőségekkel és a második félidőben már komoly előnybe is kerültek, amit nem adtak ki a kezükből, így gyenge idegenbeli mérlegük és sérüléseik ellenére 9-9-cel állnak.

A Pacers legjobb dobói: Turner 17/3, Robinson 17/3, Jefferson 16
A Clippers legjobb dobói: Griffin 16, Paul 13, Crawford 12/6

Dallas Mavericks – New Orleans Pelicans 91-81

Megtört a jég. Sorozatban nyolc vereség után tudott nyerni a Dallas és megszerezte idei harmadik győzelmét, méghozzá a jó formában lévő New Orleans ellen, Dirk Nowitzki és JJ Barea nélkül. A kulcs Harrison Barnes mellett a negyedik negyedben előlépő Wesley Matthews (6/8 tripla) volt, aki 12 pontot szórt ebben az időszakban 4/4-es mezőny és 3/4-es triplamutatóval – rá építve lógott meg a hazai csapat. A döntő játékrésznek még egálról feszültek neki a felek, de Boguték védekezése olyan jól zárt végig, hogy néhány nagyobb játék elég is volt a sikerhez – még mindig utolsók a ligában, de ez a győzelem erőt és lökést adhat nekik.

Davis egyedül maradt. A magasemberre most sem lehetett panasz, 36 pontot (12/22 mezőnyből, 12/14 büntető) és 13 lepattanót tett a közösbe, sokszor egyedül vitte a hátán csapatát, de csak Jrue Holiday (17 pont, 6 gólpassz) jelentett érdemi veszélyt a dallasi gyűrűre rajta kívül. Összességében 40% alatt maradtak mezőnyből és csak 5/20 triplát süllyesztettek el, Davis szerint mégis a védekezésük miatt kaptak ki – 31 pontot engedtek az utolsó negyedben, Matthews és Barnes pedig túl sok jó dobást vállalhatott el. A jobb széria után sorozatban másodszor kapott ki a Pelicans és csak két meccsel jár előrébb, mint a Dallas.

A Mavericks legjobb dobói: Barnes 23/3, Matthews 21/18, Anderson 14/6
A Pelicans legjobb dobói: Davis 36, Holiday 17/9, Hill 9/3

Portland Trail Blazers – Houston Rockets 114-130

Tovább bírta az iramot a Rockets. Az első pillanattól kezdve a várt hatalmas tempót diktálták a csapatok, látványos, pontgazdag mérkőzést vívtak egymással – az első negyed végén 35-35, félidőben 65-62 állt az eredményjelzőn. A fordulás után azonban egyre inkább a Houston akarata érvényesült és a záró etapban a Portland fölé tudtak nőni a vendégek, James Hardenre továbbra sem volt válasz (38 pont, 11/22 mezőnyből, 10 gólpassz), Eric Gordon (6/9 tripla) és Clint Capela (9/12 mezőnyből) extra hatékonyan élt a lehetőségekkel és a texasi alakulat végül fontos idegenbeli győzelmet aratott. Az 56,1%-os mezőnymutató és a 17/26 tripla is jelzi, hogy mennyire ellenállhatatlan volt a Houston, szerda hajnalban viszont komoly kihívás elé néz a gárda: a Jazzhez látogatnak Hardenék.

Nincs változás. Továbbra is szörnyű védekezést mutat be a Blazers és úgy fest, hogy egyelőre nem is várhatunk ebben javulást – a tavalyi alapember Al-Farouq Aminu, valamint Festus Ezeli változtathat ezen, utóbbit nagyon várják, hogy felépüljön és bemutatkozzon végre. Ezúttal egy pillanatig sem tudták lassítani a houstoni gépezetet és addig voltak meccsben, amíg elöl ők is hasonló szintet tudtak hozni – a harmadik és a negyedik negyedben is visszazárkóztak még tíz pontos hátrányból, de harmadszor már nem jött össze. Az utóbbi nyolc meccsükből a hatodik vereségüket könyvelhették el Lillardék és 50% alá süllyedtek, csütörtök hajnalban az Indianát fogadják.

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 28/12, Lillard 27/6, Harkless 18/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 38/15, Gordon 26/18, Capela 21

Los Angeles Lakers – Atlanta Hawks 109-94

Két roham győzelmet ért. D'Angelo Russell és Julius Randle ezúttal sem léphetett pályára a Lakersnél, Nick Young viszont ott volt és az ő vezérletével fordított a meccs alakulásán csapata. A második negyedben egymaga beszórt 12 pontot, a Lakers a korán beszedett hátrányát előnnyé kovácsolta ebben a periódusban, majd a záró etapban Lou Williams „végezte ki" az Atlantát: korábbi együttese ellen 13 egységet rámolt be ekkor, amivel lezárta a találkozót. A Los Angeles magához képest egészen extra védekezést mutatott be, uralta a negyedik negyedet és támadásban is feledtetni tudta, hogy két kulcsembere hiányzik – a kőkemény sorsolás ellenére 9-9-cel áll a társaság.

Most már váltani kell. A 9-2-es rajt után az utóbbi hat meccsből az ötödik vereségét gyűjtötte be a Hawks és még két találkozó hátra van az idegenbeli túrából – komoly gondban van Mike Budenholzer csapata. Ezúttal amellett, hogy védekezésben képtelenek voltak stabilizálni magukat, támadásban csak az első negyedben voltak meggyőzőek – Howard akkor beszórt 13 pontot, majd eltűnt, Millsap végig csak erőlködött és egyáltalán nem ültek a játékaik. Emellett komoly gond volt, hogy simán elveszítették a lepattanózást, tizenöt támadót engedtek Mozgovéknak, lassan most már érdemes kongatni a vészharangokat – valami nagyon nem jó irányba halad a Hawksnál.

A Lakers legjobb dobói: Williams 21/6, Clarkson 18/3, Young 17/12
A Hawks legjobb dobói: Bazemore 21/15, Howard 19, Schröder 11/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik