nemzetisport.hu 2017.04.18 18:36 Frissítve: 2017.04.18 19:09

„Hosszú lesz a nyár, és fájni fog”

Sztojan Ivkovics, a férfiválogatott szövetségi kapitánya szerint hasonló helyzetben vagyunk, mint a tavalyi selejtező mérkőzések előtt: akkor is azt mondták, hogy jobbak a többiek, de érzi, hogy tartanak tőlünk.

 

Még 133 nap van hátra augusztus 31-ig, amikor elkezdődik a román-finn-izraeli-török közös rendezésű férfi Európa-bajnokság, amelynek tizennyolc év után ismét résztvevője lesz a magyar válogatott. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányt arról kérdeztük, hogyan látja a magyar játékosok helyzetét és teljesítményét a kontinenstorna előtt.

„Ha reálisan nézzük, sok dolog nem változott az utóbbi időben – kezdte Ivkovics. – Én most kívülállóként próbálom még jobban megfigyelni és megérteni a magyar bajnokságot. Továbbra is az a helyzet, hogy – egy-két kivételtől eltekintve – a magyar játékosok nem kulcsszereplők saját csapatukban. Az mindenképpen a szövetség munkáját dicséri, hogy sikerült megállítania a honosítási hullámot, hiszen emlékezzünk csak vissza, két évvel ezelőtt még sokkal több külföldi volt, mint jelenleg. Most azonban a klubokon a sor. A csapatokra nem lehet ráerőszakolni, hogy kevesebb légiósuk legyen, szerintem egyébként az lenne a reális, hogy öt külföldit engedélyezünk, de egyszerre csak három vagy maximum négy lehessen a pályán. Ez a kompromisszumos megoldás a jövőben segítheti a munkánkat.”

Bár a hivatalos kerethirdetésre még várni kell, a nemzeti csapat szakmai stábja folyamatosan egyeztet a játékosokkal a nyári programról.

„Én és a stábom először a külföldön szereplő játékosainkat látogattuk meg, a fiatalokat és a topjátékosokat is – folytatta a kapitány. – A múlt héten kezdtem meg országjáró körutamat, elsősorban azokkal beszélünk, akik már négy éve, az első naptól fogva részesei a válogatott programnak. Nyugat-Magyarországon kezdtünk, aztán szép lassan haladunk tovább, s ha a végére érünk, utána jönnek azok, akik a nyári Európa-bajnokság után átvehetik az idősebb játékosoktól a szerepet. Egyrészről jól állunk, mert Perl Zoltánt már beépítettük, következik Váradi Benedek, Allen Rosco, Benke Szilárd, Pongó Máté és a többiek, akikre négy év múlva, a következő Eb-n már számítanánk.”

Mint ismert, változás történt a csapatkapitányi poszton is: a Szolnoki Olaj hátvédje, Vojvoda Dávid „átadta a helyét” a Baskonia sztárjának, Hanga Ádámnak.

„Kifejezetten örültem a hírnek, mert ez is azt bizonyítja, mennyire reálisan látják a srácok, hogy egymás között is hierarchikus rendszerben élnek. Erre eddig nem sok példa volt a csapatsportágakban Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy Ádám minden téren megfelelő erre a posztra. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk, és drukkolunk neki, hogy sikerüljön bejutniuk az Euroliga final fourjába.”

A kerethez hasonlóan egyelőre még a válogatott pontos nyári menetrendje sem publikus, de hamarosan megtudhatjuk, hány edzőmeccset játszanak Eilingsfeld Jánosék az Eb előtt.

„Július elején-közepén kezdjük el a közös munkát. Minden egyéb pontos információt május elején egy sajtókonferencián fogunk ismertetni. Hosszú lesz a nyár, és fájni fog. Tisztában vagyunk vele, hogy nem minket tartanak favoritnak a csoportban, a magyar és a román válogatottnak nem sok esélyt adnak a továbbjutásra, de tavaly sem gondolták volna, hogy sikerrel vesszük a selejtezőket, azt meg pláne nem gondolta volna senki, hogy hatból hat meccset nyerünk meg. Most is hasonlót érzek, mint a tavalyi kvalifikáció előtt, akkor is azt mondták, hogy jobbak a többiek, de érzem, hogy tartanak tőlünk.”
(X)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.17 16:21:39

Kosárlabda nemzetisport.hu

Goran Dragicék veretlenül szerezték meg történelmük első nagy címét.

2017.09.13 11:48:56

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Hosszú távon nem lenne szerencsés, ha a válogatott lenne a magyar kosárlabdázás zászlóshajója.”

2017.09.12 14:42:20

Kosárlabda nemzetisport.hu

A férfi kosárlabda-válogatott húzóembere úgy véli, a csapat megmutatta az Eb-n, hogy közel van az elithez.