Hanga Ádám: Szörnyű lett volna megfosztanom magam ettől az élménytől

Vágólapra másolva!
2017.09.07. 10:35
null
Hanga Ádám (8) a sárga mezes románok ellen is ragyogóan kosárlabdázott (Fotók: Koncz György)
Európa-klasszis teljesítménnyel segítette két győzelemhez a magyar férfi kosárlabda-válogatottat a Barcelonához igazoló Hanga Ádám, aki bánta volna, ha az NBA-be kerül, s amiatt most nem lehetne Kolozsváron. A bedobó kisebb sérüléssel bajlódik, de készül az Eb-nyolcaddöntőre.

 

Jó lett volna a második szünnapon tovább ágyban maradni?
– Nem tudtam volna tovább aludni, magamtól keltem – válaszolta a 28 éves Hanga Ádám szerda délelőtt, sokadik interjúját követően, egy hosszabbra sikerült ünneplés után. – Nagyon fáj a jobb lábam, nem tudom, miért. Remélem, csak a fáradtság, mint általában ilyenkor – most is egész nap a gyúrószobában leszek. Úgy tűnik, én is öregszem. (Nevet.)

– A hangulatával nincs baj!
– Nincs, nagyon boldog vagyok. Óriási eredmény, amit elértünk.

– Meséljen kicsit a továbbjutás megünnepléséről!
– A feleségemnek születésnapja volt, elmentünk vacsorázni, velünk tartott néhány barátunk is. Utána visszajöttünk a szállodába, együtt volt az egész csapat családostul, feleségestül barátnőstül. Csak a gyerekeim hiányoznak iszonyatosan, ők nem lehetnek itt, de azt mondtam kedden a feleségemnek, hogy egy nap ők is megértik, mi történt itt, Kolozsváron, még ha most nincs is fogalmuk róla. Most éppen talán az állatkertben szaladgálnak… Hálás vagyok a feleségemnek a háttér, a stabilitás megteremtése miatt is, a családom nélkül esélyem sem lett volna idáig eljutni. A család a legfontosabb.

– Gyakran jár Isztambulba, de általában mindig csak két-három napot tölt el ott. Most hosszabb időre tervez?
– Jó lenne tovább maradni! Isztambulban az az érdekes, hogy nekem ezen a nyáron is lett volna esélyem a környékre igazolni, de a jelenlegi helyzetben már csak a családom miatt sem éreztem túlságosan biztonságosnak. A szezon közben rengeteg játékos írta ki a közösségi oldalakra, hogy változtassák meg a helyszínt, ne ott legyen az Eb, vagy éppen az Euroliga final fourja. Remélem, nem lesz semmi baj. Egyébként Isztambul gyönyörű város, izgatott vagyok, hogy mi vár ránk ott, gondolom, megint együtt lakik majd az összes csapat, és jó nagy nyüzsgés lesz, amit én kifejezetten szeretek.

A magyar szurkolók fantasztikus buzdításban részesítették a nemzeti együttest Kolozsváron is
A magyar szurkolók fantasztikus buzdításban részesítették a nemzeti együttest Kolozsváron is

EURÓPAI SZINTEN, EURÓPAI PORONDON

– Amikor a felkészülés legvégén csatlakozott a válogatott keretéhez, gondolta, hogy ilyen parádés teljesítményre lesznek képesek?
– A románok elleni meccs után menedzseremmel, Lóránt Andrással arról beszéltünk, hogy úgy tűnik, számomra a csillagok mindig jól állnak. Erre az Eb-re két hetet készültem, persze előtte edzettem, dobtam egyedül, de az nem ugyanaz. Talán ezért is vannak ezek a kisebb sérülések, mert ilyen terhelést nem kapott a szervezetem az elmúlt hónapokban. De ez az eredmény azért gyönyörű, mert azt tűztük ki célul, hogy a cseheket és a románokat meg akarjuk verni. Bíztam-e benne, hogy sikerül? Persze! De az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy tényleg megtörténik, mert én ezekkel a srácokkal együtt nőttem fel, rengeteg utánpótlástornán, B-divíziós Eb-n játszottunk, rengeteg kudarcot éltünk át együtt. A felnőttválogatottságról már nem is érdemes beszélni… Sokszor voltunk nagyon közel a kijutáshoz, de nem sikerült semmi. Most végre kaptunk valamit cserébe azokért a nyarakért, amelyeket végigdolgoztunk!

„NAGY ÉLMÉNY LESZ A SPANYOLOK ELLEN PÁLYÁRA LÉPNI”
Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:

„Szerdára szabadnapot kaptak a játékosok, csütörtökön viszont újra mérkőzés következik. Nagy élmény lesz a spanyolok ellen pályára lépni, igyekszünk méltó módon képviselni Magyarországot. Még nem tudom, milyen összetételben játszunk, de az biztos, hogy lehetőséget kapnak azok is, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.”

Perl Zoltán, a magyar válogatott hátvédje:

„Szenzációs érzés, hogy továbbjutottunk, a románok elleni meccsen egyáltalán nem zavart minket, hogy több volt a hazai szurkoló. A győzelmet megünnepeltük, ott is jó hangulat volt, most pedig már készülünk a következő feladatokra.”

– Mi változott azokhoz a nyarakhoz képest?
– Nem tudom, lehet, hogy kevesebb olyan este volt, mint a keddi, mikor ünnepeltünk kicsit. (Megint nevet.) Komolyra fordítva a szót: mostanra érett össze ez a társaság, vannak benne olyan kimagasló egyéniségek, mint például Vojvoda Dávid, akivel kapcsolatban mindig az a kérdés, miért nem tud külföldön játszani – nos, most mindenkinek bizonyította, milyen képességekkel rendelkezik.

– Ön is meglepődik, hogy Vojvoda még mindig a magyar bajnokságban játszik?
– Nem vagyok meglepve, mert értem a helyzetét. Nekem is sokan szóltak, beszéljek már vele, hogy szerződjön külföldre, de mindenkinek megvan a saját útja, mindenkinek olyan döntést kell hoznia az életében, hogy jól érezze magát, ő pedig így döntött. Nekünk azért kell örülnünk, mert van egy ilyen játékosunk, aki magyar csapatban játszik európai szinten, európai porondon.

MINT EGY NÉGYES DÖNTŐ AZ EUROLIGÁBAN

– Kanyarodjunk vissza a válogatott szerepléséhez! A horvátok ellen közel voltak a bravúrhoz, de a Montenegró elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. Érzett némi kétséget utána a legfontosabb két meccs előtt?
– Az Európa-bajnokság startja előtt azt mondtam a srácoknak, hogy figyeljünk oda, mert nem mindegy, hogyan kezdjük a tornát. Nagyon jól játszottunk a horvátok ellen, ez hasonlított a tavalyi, britek elleni első selejtezőre, amikor Kecskeméten nyertünk, és az lendületet adott. A Montenegró elleni összecsapás ott csúszhatott el kicsit, hogy tudtuk, utána jön a két legfontosabb mérkőzésünk az Eb-n, és talán fejben kicsit már előreszaladtunk. Becsúszott egy nagyobb vereség, amit természetesen nem akartunk, de utólag talán minket igazolnak az eredmények: azért jöttünk, hogy a cseheket és a románokat megverjük, és meg is tettük.

– Az első meccsen összeszedett sérülése mennyire zavarta a játékban?
– A fájdalom mindig zavarja az embert, de ez már része a profi sportnak, együtt kell élni, játszani vele. Persze nem lett volna baj, ha nincs, és nem kell órákat töltenem a gyúrószobában…

– Megnyugtatta, amikor a szakemberek azt mondták, nincs akkora vész?
– Igen, többen vizsgáltak, például a spanyol orvosi stáb is. Nekik van itt ultrahangos berendezésük, és tudni kell, hogy a válogatottjuk masszőrje a klubszezonban a Barcelonánál dolgozik, ő is segített.

OROSZ, LETT VAGY SZERB
Jöhet a matematika! A C-csoport csapatai a törökországi D-ből kapnak ellenfelet, a csoportelsők a másik csoport negyedikjével, a másodikok a harmadikokkal találkoznak. Nagy eséllyel negyedikként lép tovább a magyar csapat, így a D-csoport éllovasa vár rá, ám még nem világos, hogy melyik együttes, mivel jelenleg hármas holtverseny van a lista élén. Korábban aszerbektíz ponttal nyertek a lettek ellen, hárommal kaptak ki az oroszoktól (+7), alettektízpontos vereség után 15-tel bizonyultak jobbnak szomszéduknál (+5), azoroszokpedig a hárompontos siker után 15-tel kikaptak (–12), így ha nem születik meglepetés, és mindegyik csapat megnyeri a saját meccsét csütörtökön, a szerbek nyerik meg a csoportot, azaz velük játszhatunk.

– Szerencsére a csehek elleni meccsen már egyáltalán nem látszott, hogy fájdalmai vannak. Mitől voltunk annyival jobbak náluk? Hallotta, hogy a szövetségi kapitányuk a meccs végén azt nyilatkozta, hogy nem bírtak Hangával meg a „kilences számú játékossal”?
– Ez a tisztelet hiánya, valószínűleg most megjegyezték a kilences számú játékos, Vojvoda nevét… Nem hiszem, hogy lenéztek minket, de azt biztos nem gondolták, hogy ekkora ellenállásba fognak ütközni, főleg a meccs elején éreztem rajtuk meglepődést. Végig kontrolláltuk a meccset, aztán a románok ellenit is.

– Egy nagy győzelem után hogyan lehet még egyszer felpörögni, huszonnégy óra alatt kétszer is a csúcson lenni?
– Azért a románok elleni mérkőzésre nem nehéz felpörögni! Az meglepett kicsit, hogy az előzetes hírekkel ellentétben sokkal több hazai drukker volt a csarnokban, de mi végig hallottuk a saját szurkolóinkat, akik rengeteget segítettek, és talán annak is örülnek, hogy történelmi győzelmet láttak Kolozsváron.

– Nagy teher volt esélyesként pályára lépni Eb-mérkőzésen?
– Én szeretem ezt az érzést, egy igazi sportember éppen ezeket a helyzeteket várja, kedveli. Ezért élünk, sportolunk, ilyenkor kell élvezni a játékot. Én nagyon élveztem a keddi meccset, néha el is kapott a hév, óriási élmény volt. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a klubcsapatommal hétről hétre roppant kemény meccseket játszhatok, benne van már a lábamban egy-két euroligás négyes döntő is, de ez a mérkőzés a karrieremben nagyon előkelő helyre került.

Válogatottunk a keddi győzelem után is a drukkerekkel énekelte el a Himnuszt
Válogatottunk a keddi győzelem után is a drukkerekkel énekelte el a Himnuszt

ERRŐL LEMARADNI SZÖRNYŰ LETT VOLNA

– A spanyolok elleni csoportzáró csata következik, olyan párosítás, amelyben a felek már elérték a céljukat.
– Hazudni nem akarok, biztosan mindkét csapatnak nehéz lesz felpörögnie. Meglátjuk, kik játszanak majd, lehet, hogy én például nem, elképzelhető, hogy azok kapnak lehetőséget, akik eddig kevesebb időt töltöttek a parketten. A srácoknak hatalmas élmény lesz, olyan játékosok ellen játszhatnak, akiket eddig csak a tévében láttak, az NBA-sztárokkal én is így vagyok. Meglátjuk, mi lesz, meg kell beszélni a csapattalálkozón, hogyan, miképpen megyünk tovább.

– Akkor lassan átkerül a fókusz a nyolcaddöntőre?
– Azt hiszem, igen. A továbbjutást kedden, a románok ellen megünnepeltük, de már jönnek a következő feladatok, azokra kell koncentrálni.

– Barcelonából kapott visszajelzéseket a teljesítménye láttán?
– Örülnek, hogy így sikerültek a mérkőzéseink, talán elmondhatják, hogy ezért szerződtették ezt a srácot. Boldog vagyok, hogy a Barcába kerültem. Ha véletlenül az NBA-ben kötöttem volna ki a nyáron, nem jöhettem volna az Eb-re, és szörnyű lett volna megfosztanom magam ettől az élménytől. Biztosan kaparnám most a falat. Az élet azért szép, mert úgy alakulnak a dolgok, ahogyan kell.

KOSÁRLABDA
FÉRFI
EURÓPA-BAJNOKSÁG

CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
C-CSOPORT (Kolozsvár)
Csütörtök
13.30:
Csehország–Horvátország (Tv: M4 Sport)
16.15: MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.45: Montenegró–Románia (Tv: M4 Sport)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 4 4 362–239 +123 8
2. Horvátország 4 3 1 290–267 +23 7
3. Montenegró 4 2 2 292–298 –6 6
4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 271–283 –12 6
5. Csehország 4 1 3 287–334 –47 5
6. Románia 4 4 247–328 –81 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik