Gdyniában megszületett a második győri siker

Vágólapra másolva!
2011.12.08. 19:38
null
Hollingsworth (balra) ezúttal is nagyszerűen játszott, 18 pontja mellé 17 lepattanót is begyűjtött <br />(Fotó: Korponai Tamás – NS-archív)
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének 9. fordulójában a Győr idegenben 87–71-ra legyőzte a Lotos Gdyniát. A magyar csapatban a Rasheed Rita (28 pont), Quanitra Hollingsworth (18 pont, 17 lepattanó), Iva Ciglar (20 pont, 5 gólpassz), Edita Sujanová (14 pont) négyes egyaránt kiemelkedően teljesített, összesen 80 egységgel terhelte a hazai gyűrűt.

 

Jó esély kínálkozott rá, hogy a Győr javítsa nem túl fényes euroligás mérlegét, hiszen az eddigi nyolc mérkőzésen elért egy győzelmét éppen a lengyel csapat ellen érte el hazai pályán, hosszabbítás után (86–76).

A hazaiak kezdték jobban az összecsapást a végül 17 pontig jutó Aneika Henry kosaraival gyorsan előnybe kerültek (6–2), amely után a magyar csapat az első negyed során végig csak az eredmény után futott – tette ezt sikeresen, és az utolsó másodpercekben a két perc alatt négy pontot szerző Rasheed Rita kosarával ki is egyenlített (15–15).

A második negyed elején Ines Ajanovics duplájával (17–15) még egyszer ugyan (utoljára) vezetett a Gdynia, ezután azonban ismét Rasheed egyenlített, majd beindult a győri henger, előbb Quanitra Hollingsworth két büntetője, majd Edita Sujanová fél perc alatt szerzett hat pontja (előbb egy duplát szórt be, majd egy büntetőt, végül egy triplát) után már nyolc ponttal a magyar csapat vezetett (17–25).

Ezt követően négy és fél perccel a félidő vége előttig fej-fej mellett haladtak a csapatok (23–31), ekkor előbb Jolene Anderson triplájával majd Geraldine Robert dupljájával közeledett a lengyel együttes (28–31), amelyet egy győri időkérés követett. A pihenő után Iva Ciglar és Hollingsworth vezetésével ismét lélegzetvételnyi távolságra került a csapat (30–39), a nagyszünet előtt azonban Henry büntetőivel és Anderson kosarával még szépített a Gdynia (34–39).

A második félidőt aztán álomszerűen kezdte a Győr, Ciglar 15. pontját eredményező triplájával már tíz felett volt a két csapat közti különbség (35–46), és bár a túl oldalon egyből jött a válaszhármas Ivana Jalcová részéről (38–46), a következő két és fél percben egy 10–0-s rohanással végleg meglépni látszott a magyar csapat (38–56) – Hollingsworth két duplája között Rasheed szerzett kétszer hármat (előbb egy 2+1-es akcióval, majd egy triplával).

Sujanová büntetőivel kevesebb mint két perccel a negyed vége előtt kialakult a legnagyobb különbség a csapatok között, ekkor 64–42-re vezettek a győriek, és bár ezután a hazaiak produkáltak egy 13–5-ös szériát (55–69), Rasheed gyorsan egy duplával és egy triplával ismét lehűtötte a kedélyeket (előtte még Hollingsworth is bevágott egy büntetőt – 55–75).

Öt perccel a vége előtt beindult a hazai triplagyár, Justyna Zurowska és Jalcová hármasait pedig Henry toldotta meg egy duplával és két büntetővel (65–75). Sőt, Jalcová kettesével régen látott, tíz ponton belülire csökkent a differencia (67–75), ennél közelebb azonban már nem jutottak a lengyelek, és a Győr végül magabiztosan 87–71-re diadalmaskodott, megszerezve története második euroligás győzelmét.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 9. FORDULÓ
LOTOS GDYNIA–GYŐR 71–87 (15–15, 19–24, 14–26, 23–22)
Gdynia, 1400 néző. V: Santos (portugál), Uuehendrik (észt), Pavlov (macedón)
GDYNIA: Anderson 15/3, Zietara 3/3, Robert 6, Zurowska 5/3, HENRY 17. Cs: Knezevics 8, Jalcová 11/9, Kaczmarska, Ajanovics 6. Edző: Javier Fort
GYŐR: CIGLAR 20/3, Laklóth 2, Simon Zs, Nagy-Bujdosó 5, HOLLINGSWORTH 18. Cs: RASHEED 28/9, Sujanová 14/3, Őri. Edző: Fűzy Ákos
Az eredmény alakulása. 4. p.: 6–5. 9. p.: 15–11. 12. p.: 17–18. 15. p.: 21–29. 18. p.: 30–39. 26. p.: 38–56. 29. p.: 42–64. 36. p.: 61–75. 39. p.: 71–79
MESTERMÉRLEG
Javier Fort: – Ezen a meccsen a győriek jobbak voltak nálunk, ez nem kétséges.
Fűzy Ákos: – Számunkra fontos volt, hogy megnyerjük a lepattanóharcot, és ez sikerült. Újonc együttesként minden egyes győzelemnek nagyon örülünk. Büszke vagyok a csapatomra!
A csoport másik mai mérkőzésén: Galatasaray (török)–USK Praha (cseh) 75–67

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Galatasaray (török) 9 8 1 699–628 17
2. Valencia (spanyol) 9 7 2 677–521 16
3. UMMC Jekatyerinburg (orosz) 9 6 3 662–554 15
4. USK Praha (cseh) 9 5 4 624–636 14
5. Bourges (francia) 9 4 5 599–615 13
6. Lotos Gdynia (lengyel) 9 2 7 648–716 11
7. Kaunas (litván) 9 2 7 597–704 11
8. Győr 9 2 7 611–743 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik