Franciaországi vereségével kiesett a Szolnok

Vágólapra másolva!
2010.12.21. 21:56
null
Az Olaj nagy csatában maradt alul (Fotó: Bugány János - archív)
A Szolnoki Olaj 82–71-es vereséget szenvedett a francia Dunkerque vendégeként, és így nem jutott tovább a férfi kosárlabda Eurochallenge-kupa A-csoportjából.

Csaknem kilencórás várakozás és 150 perces repülés után érkezett meg hétfőn Párizsba a Szolnoki Olaj küldöttsége, azonban fárasztó utazás ide, fárasztó utazás oda, a magyar együttesnek mindenképpen nyerni kellett a francia Dunkerque otthonában ahhoz, hogy továbbjusson a csoportjából.

Vesztergom Zsolt révén a szolnokiak szerezték a találkozó első pontját, és az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezt követően azonban a franciák elléptek a vendégektől, 5–6-ról 16–6-ra alakították az állást, az első negyed végére pedig tekintélyes előnyre tettek szert (24–11).

A Szolnok azonban remek küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, és a második játékrészben visszajött a mérkőzésbe. Horváth Ákos volt a felzárkózás vezére, aki két hárompontost és egy duplát is elsüllyesztett a franciák gyűrűjében, és ennek is köszönhetően az Olaj 24–24-nél beérte riválisát.

A fordítás azonban nem sikerült, így 43–38-as francia előnnyel kezdődött meg a harmadik negyed. Amelynek elején a Dunkerque akarata érvényesült, ez egy 9–0-s roham formájában mutatkozott meg. Az Olaj azonban innen is felállt, és 52–38-ról sikerült az egyenlítés: a negyedik negyed kezdetekor 58–58-at mutatott az eredményjelző.

A hajrá azonban a franciáké volt, akik végül 81–71-re győztek a remekül küzdő magyar együttes ellen. A csoportból a kedden a Novgorodot legyőző, végül az élen végzett orosz Szentpétervár lépett tovább a 16 csapatos középdöntőbe a Dunkerque mellett.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA, EUROCHALLENGE-KUPA
6. FORDULÓ, A-CSOPORT
GRAVELINES DUNKERQUE (francia)–SZOLNOKI OLAJ KK 82–71 (24–11, 19–27, 15–17, 24–16)
 
Gravelines, 2700 néző. V: Lukes (cseh), Bulto (spanyol), Faur (román)
DUNKERQUE: WOODSIDE 16/3, Bokolo 6, AKPOMEDAH 17/3, Issa 4, Jomby 2. Csere: JOHNSON 21/12, Zerbo 2, GREER 12/9, Sené 2
SZOLNOK: TROTTER 18/9, HORVÁTH Á. 19/15, Vesztergom 2, CLARK 17/6, Báder 6. Csere: Budimir 2, Fodor M. 5/3, Trepák, Grebenár 2
Az eredmény alakulása. 5. p.: 5–6. 8. p.: 16–6. 10. p.: 24–8. 14. p.: 24–24. 16. p.: 34–31. 18. p.: 38–36. 24. p.: 52–38. 28. p.: 53–51. 31. p.: 58–58. 33. p.: 64–58. 37. p.: 68–61. 39. p.: 74–69.  
MESTERMÉRLEG
Christian Monschau, a Dunkerque edzője: Nagy meccs volt, akár a Szolnok is nyerhetett volna, s ha így történt volna, akkor megérdemelték volna a továbbjutást, mert egyedül ők győzték le a Szentpétervárt.     
Pór Péter, a Szolnok edzője: Voltak a meccs során továbbjutási esélyeink, de amikor nagy hátrányból egálra többször is visszajöttünk, akkor elfogyott az energia. A franciák a sok lepattanójuk miatt túl sok második esélyt kaptak, ez döntő volt. Köszönjük az egész országnak, akik segítettek a sorozatban és szrukoltak nekünk, és azoknak is, akik kiutaztak Gravelinesbe.
 A végeredmény: 1. Szentpétervár 11 pont, 2. Dunkerque 9, 3. SZOLNOK 9, 4. Novgorod 7  

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik