Férfi kosárlabda NB I: óriási csatára kényszerült a Falco Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2012.03.10. 20:05
null
Akcióban Chad Timberlake, aki 24 ponttal a Falco legeredményesebb játékosa volt (Fotó: Grnák László)
Címkék
A listavezető Falco fordulatos csatában győzött Kecskeméten a férfi kosárlabda NB I szombati 22. fordulójában. Az élcsapatok közül az Albacomp és az Atomerőmű könnyedén nyert, a Körmendnek erős hajrára volt szüksége.

 

Az éllovas Falco az első negyed végén még hátrányban volt Kecskeméten, majd a folytatásban 27–27 után 11–4-es szakasszal meglépett. A hazaiak visszakapaszkodtak (39–39), sőt még azt követően sem adták fel, hogy az első és a második félidő fordulóján a Falco 11–1 rohanással újra elhúzott.

A Kecskemét a negyedik negyedben újból sikeresen erodálta a hátrányt: 59–68 után Ivan Vukadinov zsákolásával indult a tánc, Bryquis Perine két közelit megfejelt egy triplával, majd megint jött Vukadinov – és hosszú idő után újra vezetett a KTE (70–68)!

Ekkor ismét megrázta magát a szombathelyi csapat, Szabó Zsolt közelit követően büntetőből is betalált egyszer, majd Kálmán László duplával és két büntetővel 7–0-ra pumpálta a megiramodást (70–75). Ez a különbség már áthidalhatatlannak bizonyult, nagy csatában nyert a Falco.

Az Atomerőmű szoros első negyed után fokozatosan elhúzott a Pécstől, és 110 pont feletti teljesítménnyel magabiztos győzelmet aratott. Az első négyhez azonban nem sikerült közelednie, mert nyert az előtte haladó Körmend is.

A vasiak három negyeden keresztül nem tudták lerázni magukról a Sopront, a befejező játékrészben azonban, 62–60 után Rashad Bell két triplája és Mike English négy pontja mentén repesztettek egy 10–2-es szakaszt, ami végül elég volt a győzelemhez.

Az Albacomp már az első negyedben nyomatékosította az erőviszonyokat a Nyíregyházával szemben, és a folytatásban nem engedte magához közel ellenfelét, sőt.

A nap záró mérkőzésén a szebb napokat látott ZTE még 10–0-s rohamra is képes volt a címvédő Szolnokkal szemben (23–19), sőt Tóth Gergely triplája után a második negyed elején majdnem tízpontosra növelte előnyét (35–26).

Ekkor azonban ébredt a Szolnok, előbb felzárkózott, majd 13–2-es részhajrával megnyugtató előnyt szerzett (39–49), és innentől fogva nem volt kérdés, ki nyeri meg a mérkőzést.

Horváth Ákos triplájával a harmadik negyed derekán húsz pont fölé nőtt a különbség (50–71), a végére az Olaj – amelyben hét játékos is elérte a tízpontos határt – 109-ig hatolt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
22. FORDULÓ
KECSKEMÉTI KSE–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY
74–82 (24–23, 15–21, 17–21, 18–17)
Kecskemét, 1400 néző. V: Győrffy, Márton, Gál
KECSKEMÉT: Djeraszimovics 21/3, WITTMANN 9/3, Mészáros 5/3, Dénes, Bencze 8. Cs: Csorvási 3, Perine 13/3, Hegedűs 6/6, Vukadinov 10, Papp. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics
FALCO: Simon 8, Kálmán 17/3, TIMBERLAKE 24/3, Szabó Zs. 13/3, Pantelics 10/3. Cs: Jancsikin 4, Szanati 4, Harazin 2. Vezetőedző: Bencze Tamás
Kipontozódott: Jancsikin 25. p.
Az eredmény alakulása. 5. p.: 7–11. 7 p.: 14–16. 10. p.: 24–23. 13. p.: 27–27. 16. p.: 31–38. 18. p.: 39–39. 20 p.: 39–44. 23. p.: 40–51. 28. p.: 50–61. 30. p.: 56–65. 34. p.: 68–68. 38. p.: 72-77
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – Büszke vagyok a csapatomra, harcoltunk, de ez a meccs ilyen volt. Két technikai befolyásolta a végeredmény kialakulását. A technikai jogos volt, de az előzmény?!
Bencze Tamás: – Azt hiszem, megérdemelten nyertünk egy jó csapat ellen, a második félidő kissé indulatossá vált.
ATOMERŐMŰ SE–PVSK-PANNONPOWER
115–82 (24–20, 30–21, 33–23, 28–18)
Paks, ASE-sportcsarnok, 1000 néző. V: Pálla Z., Németh Cs., Boros T.
PAKS: L. WILLIAMS 22, N. Williams 14, VOJVODA 15/6, Kámán 6/6, TÓTH Á. 14. Cs: MORGEN 18/6, Körtélyesi 9/3, Frost 10, Kovács Ák. 5/3, Kovács Ád., Kerpel-Fronius, Czinger 2. Edző: Enrique Gutiérrez
PÉCS: VASZOJEVICS 23/3, Kovács P. 5/3, Doyne 4, CSIRICS 27/6, Tóth N. 9/6. Cs: Csabay 3/3, Lepsényi 8, Deák 3/3, Bíró. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 5. p.: 10–7. 15. p.: 37–30. 25. p.: 63–52. 35. p.: 97–72
Kipontozódott: Kovács P. (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Enrique Gutiérrez: – Nehezen lendültünk bele, de fokozatosan javultunk. Szép támadásokat vezettünk, megérdemelten nyertünk.
Csirke Ferenc: – Ha az ASE tartja ezt a dobóformáját, bajnokesélyessé lép elő. Igaz, védekezésben mi is asszisztáltunk hozzá, olykor bután is támadtunk, abból tudtak leindítani bennünket.
FORTRESS LAMI-VÉD KÖRMEND–KIS-RÁBA MENTI TAKARÉK-SOPRONI KC
85–78 (20–22, 17–15, 18–18, 30–23)
Körmend, 1800 néző. V: Hegedüs, Török, Horváth
KÖRMEND: Ruják 10/3, Fodor 5, FERENCZ 12/12, BELL 29/9, Eilingsfeld 7/3. Cs: English 10, CSEH 12, Csapai. Edző: Zoran Martic
SOPRON: THOMAS 30/15, Rubin 15/3, Takács 5/3, Gombás 2, Egemonye 11. Cs: VESZTERGOM 15/9, Keresztes, Boldizsár, Lakatos. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–0. 7. p.: 7–12. 15. p.: 27–31. 16. p.: 34–31. 24. p.: 47–39. 27. p.: 49–51. 33. p.: 58–59. 36. p.: 72-62
Kipontozódott: Egemonye (36. p.), Boldizsár (38. p.)
MESTERMÉRLEG
ZORAN MARTIC: – Ez nagyon fontos mérkőzés volt a számunkra. Nemcsak a rosszul sikerült szegedi találkozónk miatt, hanem azért is, mert számos sérülés hátráltatott minket. Volt, aki vállalta a játékot, de így is négy fontos emberünk nélkül küzdöttünk. Nagy köszönetet mondok a szurkolóknak, mert nélkülük nem biztos, hogy sikerült volna. Ők voltak ma a legjobbak!
MESZLÉNYI RÓBERT: – Harminc perc nagyon jó játék után annyi különbség volt a két csapat között, hogy nálunk a kulcsemberek kicsit elfáradtak, pontatlanok lettek a befejezéseink. Ez döntött a Körmend javára. Náluk a kulcsemberek jobban tudták vinni a csapatot. Elégedett vagyok a csapatommal, mert nagyon jól játszott.
ALBACOMP FEHÉRVÁR–MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZA KK
95–64 (2613, 1926, 2611, 2414)
Székesfehérvár, 1900 néző. Vezette: Kapitány, Szabó G., Maár
ALBACOMP: Simon B. 10/3, EL-AMIN 12/3, Bódi 4, Hendlein 3/3, Keller Á. 10. Cs: SUPOLA 7, JUHOS 22/12, Hollis 11/3, CHISM 14/6, Keller V., Gorzsás 2. Edző: Dzunics Braniszlav
NYÍREGYHÁZA: Fekete 12, Fields 8, Warrick 8, KANDICS 20/15, Sitku 6. Cs: Mohácsi 10/3, Varga M., Siska, Pavlovics, Jakab. Edző: Ferenczi Tamás
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5–4, 6. p.: 12–8, 9. p: 19–11, 12. p.: 28–17, 15. p.: 33–24, 18. p.: 44–36, 22. p.: 54–41, 25. p.: 58–48, 28. p.: 66–48, 32. p: 73–55, 35. p.: 81–59, 38. p.: 93–64
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – Nagyon jól játszottak a fiúk, ez most egy olyan meccs volt, amelyiken tényleg mindenki odatette magát.
Ferenczi Tamás: – Az első félidőben viszonylag szoros meccset tudtunk játszani, de a harmadik negyedben öt perc alatt sajnos leromboltuk azt, amit addig felépítettünk.
JÁSZBERÉNYI KSE–NATURTEX SZTE SZEDEÁK
97–88 (22–20, 19–17, 19–23, 37–28)
Jászberény, 500 néző. Vezette: Benczúr T., Frányó, Balog Gy.
JÁSZBERÉNY: Szögi 7, HODGES 18/6, AUSTIN 28/3, DRAMICSANIN 20, Horti 8. Cs: Fülöp 2, Helmeczi 4, Sormaz 3, BORSZÉKI 7/3. Edző: Horváth Balázs
SZEDEÁK: Drahos 7/3, LEVY 24, Kiss Z. 2, Ivosev 8/3, DUKIC 28/3. Cs: Molnár M. 5, LÁSZLÓ 11, Csorvási 2. Edző: Fodor Péter
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–2, 6. p.: 15–9, 13. p.: 24–24, 17. p.: 29–28, 23. p.: 47–46, 28. p.: 57–55, 34. p.: 66–64, 38. p.: 78–75
MESTERMÉRLEG
Horváth Balázs: – Annyi végjátékban elbukott meccs után éppen itt volt az ideje, hogy nyerjünk, de sokat is tettünk érte.
Fodor Péter: – Tizennyolc eladott labdával nem lehet idegenben meccset nyerni. A Jászberényben többen is extrateljesítményt nyújtottak, míg nálunk csak Levy és Dukic dicsérhető.
FACTUM SPORT DEBRECEN–KAPOSVÁRI KK
84–75 (19–21, 14–15, 27–23, 24–16)
Debrecen, 400 néző. V: Forrai, Jakab, Sabáli
DEBRECEN: INGRAM 22/6, BOROS 11/9, Moore 13/9, SCHACHTNER 23, SZABÓ M. 14. Cs: Papp T. 1, Kovács I., Vas V. Edző: Raúl Jiménez
KAPOSVÁR: AHELEGBE 21/9, RAIVIO 18/6, Szőke, GOSA 17/3, Lekli 8/3. Cs: Kiss K., Kutasi 5/3, Dávid G. 6. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–12. 10. p.: 19–21. 15. p.: 29–30. 20. p.: 33–36. 25. p.: 48–47. 30. p.: 60–59. 35. p.: 72–66
Kipontozódott: Boros (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Raúl Jiménez: – A Kaposvár keményen játszott ezen a meccsen, de a kosárlabda kemény sport. Nagy erőfeszítéseket tettünk a győzelemért, amelyet sikerült elérnünk. Az első félidőben mondtam a fiúknak, hazai pályán játszunk, eszerint kosárlabdázzanak.
Fekete Ádám: – Az első félidőben jól védekeztünk, a másodikban azonban nemcsak a védekezésünk, hanem az egész játékunk igen gyenge volt, ennek következménye a vereségünk.
ZALAKERÁMIA-ZTE KK–SZOLNOKI OLAJ KK
80–109 (25–23, 20–34, 17–31, 18–21)
Zalaegerszeg, 1100 néző. V: Földházi, Pozsonyi, Benedek
ZALAEGERSZEG: KELLEY 18, VERTETICS 11/9, Whitworth 11/9, Henderson 16/6, Tóth Gergely 10/3. Cs: Bödör 8, Baki 6. Edző: Heinrich Róbert
SZOLNOK: FODOR M. 20/18, HORVÁTH Á. 13/9, NIKOLOV 15/3, GAY 14/9, BÁDER 14. Cs: Mills 10, Trotter 10/3, Trepák 6, Soós 4, Grebenár 2, Gaál 1, Lakosa. Megbízott edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 4. p.: 5–14. 9. p.: 23–19. 11. p.: 32–23. 16. p.: 37–44. 18. p.: 41–49. 22. p.: 45–62. 27. p.: 55–80. 36. p.: 68–94
Kipontozódott: Tóth Gergely (37. p.), Vertetics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Heinrich Róbert: – Amíg bírtuk erővel, addig cincáltuk az oroszlán bajszát. A játékosaim kitették a szívüket a pályára a bajnokaspiráns ellen.
Dragan Alekszics: – Sok rotációval játszottunk a keddi EuroChallenge-meccs, a szezon legfontosabb mérkőzése előtt. Elégedett vagyok játékosaim teljesítményével, a ZTE az első félidőben kiválóan játszott, aztán érvényesült a fölényünk.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 22. FORDULÓ
Debrecen–Kaposvár84–75
Kecskemét–Szombathely74–82
Atomerőmű–Pécs115–82
Körmend–Sopron85–78
Albacomp–Nyíregyháza95–64
Jászberény–Szeged97–88
Zalaegerszeg–Szolnok80–109

AZ ÁLLÁS
1. Falco-Szova KC Szombathely 22 19 3 1953–1682 0.932
2. Albacomp 22 18 4 1858–1481 0.909
3. Szolnoki Olaj 22 18 4 1957–1699 0.909
4. MJUS-Fortress Körmend 22 17 5 1865–1588 0.886
5. Atomerőmű SE 22 15 7 1812–1672 0.841
6. Kecskeméti KSE 22 13 9 1700–1556 0.795
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 22 11 11 1737–1807 0.750
8. Soproni KC 22 9 13 1693–1763 0.705
9. Kaposvári KK 22 8 14 1686–1841 0.682
10. Marso Nyíregyháza KK 22 7 15 1632–1892 0.659
11. Factum Sport Debrecen 22 6 16 1659–1959 0.636
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 22 6 16 1766–1880 0.636
13. Jászberényi KSE 22 6 16 1771–1949 0.636
14. Zalakerámia ZTE KK 22 1 21 1574–1894 0.523
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik