Férfi kosárlabda NB I: Nyíregyházán győzött az Albacomp, szegedi siker

Vágólapra másolva!
2011.12.02. 19:49
Címkék
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 9. fordulójában az Albacomp idegenben, a Szeged hazai pályán nyert. A fehérváriak a Nyíregyházával vívtak nagy csatát, a szegediek 32 pontot vertek a jászberényiekre.

Nyíregyháza–AlbacompNyíregyháza–Albacomp

Nehezen lendültek bele a csapatok a pontszerzésbe – a harmadik percben jutott először kosárba a labda –, akkor Damian Hollis révén ugyan a vendégek jutottak előnyhöz, de Papp Iván öt pontjával elmozdult a holtpontról a házigazda is. Az első negyed fordulatosan alakult, de a végén a nyíregyháziaknak volt ötpontos előnyük. A második felvonásban a fehérváriak sokáig azért küzdöttek, hogy tíz pontot belül tudjanak maradni, ám Simon Balázs vezérletével a nagyszünethez érve Muhammad El-Amin gólja már a vendégeket juttatta kétpontos előnyhöz. A folytatásban már mindkét fél kínosan ügyelt arra, hogy a rivális ne lépjen meg lőtávolon kívül, ennek köszönhetően fej-fej mellett haladtak. Egészen a végjátékig nyílt maradt a mérkőzés – 66–60-as fehérvári vezetés után hosszú percekre „befagyott” az eredmény –, a pontszegény befejezésből végül a vendégek jöttek ki a jobban. Az Albacomp nyolcadszor nyert a bajnokságban, harmadik idegenbeli fellépésén másodszor. A Nyíregyháza hatodik vereségét szenvedte el, negyedik hazai mérkőzésén a másodikat.

Szeged–Jászberény

Valóságos pontzuhatagot engedett el a házigazda az első negyedben, így az sem különösebben zavarta őket, hogy méltatlanul sok pontot engedélyeztek a vendégeknek. A Tomiszlav Ivosev vezette szegediek ilyen erős kezdés után sem vettek vissza a tempóból, a félidőben már 62 szerzett pontnál jártak, utána már csak az volt a kérdés, hogy megdobják-e a százast. A hajrában aztán Wirth Ádám triplájával átlépte a határt a házigazda, amely a végén védekezésére végképp fittyet hányva 106-nál állt meg. Harmadik győzelmét aratta a Szeged, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is hazai környezetben aratott. Hetedszer kapott ki a Jászberény, ötödik idegenbeli fellépésén negyedszer.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ALAPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
MARSO-VAGÉP NYKK–ALBACOMP FEHÉRVÁR 63–71 (19–14, 16–23, 21–21, 7–13)
Nyíregyháza, 1000 néző. V: Földházi, Gál J., Pozsonyi
NYÍREGYHÁZA: Fekete 5, Polyák, Papp I. 5/3, Sitku 8, Miskovics 10. Cs: LÁSZLÓ R. 14/3, Mohácsi 1, DJOGO 20/15, Nagy K. Edző: Ferenczi Tamás
ALBACOMP: SIMON B. 18/3, EL-AMIN 18, HOLLIS 17/3, Keller Á. 8, Chism 6. Cs: Hendlein 4, Bódi, Supola, Juhos. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. p.: 7–2. 7. p.: 8–10. 9. p.: 16–10. 14. p.: 28–18. 16. p.: 32–25. 17. p.: 32–31. 19. p.: 35–35. 25. p.: 49–43. 27. p.: 49–52. 29. p.: 55–55. 35. p.: 60–66
Kipontozódott: Chism (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Ferenczi Tamás: – Ezen a mérkőzésen is nagyon jól küzdöttünk, de a negyedik negyedben számtalan ziccert kihagytunk, nem sikerült a hatvan dobott pontról elmozdulnunk, az Albacomp pedig kihasználta a hibáinkat, és eldöntötte a meccset.
Dzunics Braniszlav: – Amint számítottunk rá, nagyon nehéz mérkőzés volt, végül a negyedik negyedben sikerült felőrülnünk a hazaiak ellenállását.
NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK–JÁSZBERÉNYI KSE 106–74 (36–20, 26–16, 23–15, 21–23)
Szeged, 800 néző. V: Palla, Górki, Boros T.
SZEGED: DRAHOS 21/9, LEVY 15, KISS ZS. 15/9, IVOSEV 30/3, Dukics 3. Cs: Vida 2, Csorvási L. 6, Molnár M. 9/9, Wirth 3/3, Varga D. 2. Edző: Fodor Péter
JÁSZBERÉNY: JOHNSON 11/3, Hodges 8, Medve 14/3, Horti 8, Jones 16. Cs: Borszéki, Sormaz 7/3, Fülöp, Antal 6, Helmeczi, Vehner 4. Edző: Horváth Balázs
Az eredmény alakulása. 6. p.: 17–12. 8. p.: 27–16. 13. p.: 41–26, 17. p.: 53–28. 22. p.: 64–36. 27. p.: 75–47. 33. p.: 85–53. 37. p.: 97–63
MESTERMÉRLEG
Fodor Péter: – Jól védekeztünk, türelmesen és eredményesen támadtunk. Tulajdonképpen egy negyed alatt bebiztosítottuk a győzelmünket.
Horváth Balázs: – Alulmúltuk önmagunkat, megérdemelten nyert a Szeged.
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Szolnok–Zalaegerszeg
Szombathely–Kecskemét
Pécs–Atomerőmű
Sopron–Körmend
Kaposvár–Debrecen
AZ ÁLLÁS
1. Albacomp 9 8 1 756–600 0.944
2. MJUS-Fortress Körmend 8 7 1 720–542 0.938
3. Falco-Szova KC Szombathely 8 7 1 697–610 0.938
4. Szolnoki Olaj 8 6 2 714–581 0.875
5. Kecskeméti KSE 8 6 2 625–516 0.875
6. Atomerőmű SE 8 5 3 630–615 0.813
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 8 3 5 624–651 0.688
8. Soproni KC 8 3 5 579–622 0.688
9. Kaposvári KK 8 3 5 607–663 0.688
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 9 3 6 725–767 0.667
11. Marso Nyíregyháza KK 9 3 6 622–735 0.667
12. Factum Sport Debrecen 8 2 6 585–754 0.625
13. Jászberényi KSE 9 2 7 662–779 0.611
14. Zalakerámia ZTE KK 8 8 534–645 0.500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik