Férfi kosárlabda NB I: az Alba valósággal tarolt Körmenden

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 20:21
null
Hollis 17 ponttal vette ki a részét a fehérváriak sikeréből (Fotó: NS-archív, Czerkl Gábor)
A férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházában az Alba Fehérvár erődemonstrációt tartott Körmenden, a Kaposvár legyőzte az Atomerőműt, míg az alsóházban a Szombathely Szegeden tudott nyerni.

 

Az alapszakaszgyőztes Alba Fehérvár 12–2-es szériával nyitott Körmenden, ezzel megadva a mérkőzés alaphangját: mire a hazaiak összekapták volna magukat, a fehérváriak már a „messzeségben" jártak. A Körmend egyszer visszajött hat pontra, majd Kyle Austin duplája után már kosártávolságban (25–28) volt – csakhogy egy Wood-kosárral ismét az Alba lépett előre, és egy jó sorozattal ismét tíz pontra hizlalta a különbséget.

Nagyszünetben tizenkettő volt az Alba előnye (34–46), amely gyorsan húszra nőtt, miután a Körmend megint „beragadt a rajtnál". Ezt követően már csak a különbség volt kérdéses, és a fehérváriak nem kegyelmeztek: a 37. percben érték el a százat Juhos Levente triplájával (64–100), és végül megsemmisítő, 109–72-es vereséget mértek a Körmendre.

Az Atomerőmű meglepően nagy különbségű vereségbe futott bele Kaposváron. Az ASE jól nyitott, 12–14-ig irányítani tudott, de ekkor a Kaposvár egy 5–0-val fordított, és innen nem is engedte ki a kezéből a meccs feletti kontrollt. Christopher Dunn triplájával 26–19-re vezetett a Kaposvár az első negyed után, majd egy újabb Dunn-kosárral tíz fölé nőtt a hazai előny. Az ASE csak hátulról nézte a távolodó hazaiakat, akik egy újabb jó szériával 48–29-re léptek el.

Az Atomerőmű ötre még fel tudott jönni (48–43 a szünetben), viszont képtelen volt visszaszerezni a vezetést, hiába lihegett a hazaiak nyakába egy ideig. 74–68-ig látótávolságban volt az ASE, ekkor azonban Hendlein Roland két triplával meccsdöntő rohamot indított: amikor a vendégek legközelebb kosarat dobtak, már 89–68 állt az eredményjelzőn. Innen nem volt visszaút, simán győzött a Kaposvár.

Vendéggyőzelemmel zárult az alsóházban a Szeged–Szombathely összecsapás, mely hasonló recept szerint zajlott – legalábbis az elején. Jól nyitottak a vendégek, hét ponttal megléptek, majd Zagorac hárompontosával már közte tíz volt (8–18). A Szeged rendre megközelítette négy-hat pontra a vendégeket, de ezt a határt képtelen volt áttörni, a félidőt Fekete büntetője zárta (45–53).

A szombathelyiek jobban céloztak a folytatásban, és a harmadik negyedet követően magabiztos, tizennégy pontos előnyre (63–77) tettek szert. Váradi Benedek büntetői után majdnem húsz volt a különbség, de volt még élet a Szedeákban – a hazai csapat Tanács Attila kosarával látótávolságba (81–86) került. A halvány esélyt azonban nem tudta megragadni: a Szombathely jól büntetőzött, Wirth Ádám triplájával pedig hiába jött fel 93–95-re a Szeged, Kálmán László higgadt maradt, és pontot tett a mérkőzés végére.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ, 1. FORDULÓ

LAMI-VÉD KÖRMEND–ALBA FEHÉRVÁR 72–109 (18–28, 16–18, 18–28, 20–35)
Körmend, 2000 néző V: Pálla, Benczur, Frányó
KÖRMEND: Kutasi 2, Ferencz 10/6, AUSTIN 16/3, Grebenár 4, SHAW 19/3. Csere: RUJÁK 12/3, Farkas 9, Sonyák, Kocsis, Sömenek. Vezetőedző: Hencsey Tamás
ALBA: MOORE 15/9, WOOD 23/15, HOLLIS 17/3, Szabó 5, Keller 12. Csere: Smith 8/5, Supola 11/3, Lekli 6, Juhos 10/6, Bódi 2, Somogyfoki. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–15. 8. p.: 11–23. 13. p.: 25–28. 19. p.: 31–44. 23. p.: 34–55. 28. p.: 45–69. 34 p.: 53–83. 36. p.: 64–100
Kipontozódott: Juhos 40. p.

KAPOSVÁRI KK–ATOMERŐMŰ SE 102–84 (26–19, 22–24, 24–22, 30–19)
Kaposvár, 1200
néző. Vezette: Kapitány, Ádám, Boros
KAPOSVÁR:
DUNN 14/6, Szőke 3/3, SWANSTON 23/15, Hendlein 17/9, SPICA 25. Csere: Drahos 6/6, DÁVID G. 14
PAKS:
L. Williams 17/6, LEVY 23, Vojvoda 6, Kámán 2, TÓTH Á. 15. Csere: Kovács Ákos 4, Idlet, Körtélyesi 9/6, Eilingsfeld 8/3
Az eredmény alakulása.
2. perc: 0–4. 3. p.: 6–4. 7. p.: 14–14. 12. p.: 30–19. 16. p.: 46–27. 20. p.: 48–43. 24. p.: 52–49. 25. p.: 57–54. 27. p.: 65–56. 30. p.: 72–63. 35. p.: 89–68. 37. p.: 93–76. 39. p.: 100–78
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Ugyanolyan jól kezdtük a középszakaszt, mint az alapszakaszt. Viccesen azt is mondhatnám, hogy az elmúlt mérkőzéseken rápihentünk a folytatásra. Alaposan kielemeztük a Paks játékát, ennek az eredménye a győzelmünk. Na meg persze a játékosok és a szurkolók nagyszerű teljesítményének.
García Enrique Gutiérrez:
– Sok dobást rontottunk el, főleg a hárompontosvonalon kívülről céloztunk rosszul. Védekezésben gyengék voltunk, és mivel mi futottunk az eredmény után, kapkodva támadtunk.


KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ, 1. FORDULÓ
NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK–SZOVA-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 93–97 (21–25, 24–28, 18–24, 30–20)
Szeged, 500
néző. V: Győrffy, Pál A., Jakab L.
SZEGED: Fekete 7, GURLEY 18/3, JONES 22/3, Tanács 11/3, Dukics 11/3. Cs: Kiss Zs. 9/9, Csorvási L. 10, Jakab, Wirth 5/3. Edző: Bonifert Domonkos
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 16/6, Will 7/3, Stafford 11/6, Ivosev 14/3, ZAGORAC 18/6. Cs: Simon L. 13, Harazin 5, Szanati 1, Váradi B. 12. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 7. p.: 8–18. 12. p.: 23–29. 18. p.: 36–44. 23. p.: 50–55. 26. p.: 53–66. 28. p.: 59–70. 32. p.: 65–84. 37. p.: 81–85
Kipontozódott: Ivosev (34. p.), Tanács (38. p.), Dukics (38. p.), Kiss Zs. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Bonifert Domonkos: – Turistákkal nehéz mérkőzést nyerni, a fiataljaink viszont helyt álltak.
Bencze Tamás: – Harminchárom percig kontrolláltuk a játékot. A hajrában azért zárkózott fel a Szeged, mert egyrészt buta hibákat követtünk el, másrészt csapatom több tagja edzéskihagyással, sérülten vállalta a játékot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik