Férfi kosárlabda: Ivkovics szűkítette az Eb-selejtezőre készülő keretét

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 19:27
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány kijelölte a Szlovénia elleni csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőre a férfi kosárlabda válogatott szűkített keretét.

A hazai szövetség szerdai sajtóközleménye szerint az egy héttel ezelőtt kihirdetett névsorból Pallai Tamás, Valerio-Bodon Vincent, Tóth Norbert, Fazekas Máté és Lukács Norbert maradt ki.

A magyar csapat a jövő évi kontinenstorna selejtezőjében Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három jut ki majd a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában megrendezendő Eb-re.

A kvalifikáció első két mérkőzésén a magyarok csütörtökön Szlovéniát fogadják Szombathelyen, majd vasárnap az ukrajnai Zaporizzsjában lépnek pályára. A további négy találkozóra novemberben, illetve jövő februárban kerül sor.

A magyar válogatott kerete: Allen Rosco (Gunma Crane Thunder – Japán), Benke Szilárd, Filipovity Márkó, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mind Falco), Ferencz Csaba (Körmend), Govens Darrin, (Fehérvár), Horti Bálint (PVSK), Keller Ákos (Orlandina Basket – Olaszország), Pongó Marcell (Nürnberg – Németország), Szabó Zsolt (ZTE), Vojvoda Dávid (Reggio Emilia – Olaszország)

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK, F-CSOPORT
1. FORDULÓ, FEBRUÁR 20.
, CSÜTÖRTÖK
18.00: Magyarország–Szlovénia, Szombathely (Tv: M4 Sport)
19.30: Ausztria–Ukrajna
2. FORDULÓ, FEBRUÁR 23., VASÁRNAP
17.00: Szlovénia–Ausztria
17.00: Ukrajna–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik