Férfi kosárlabda: Hanga Ádám kedden térdműtéten esik át

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 13:37
Hanga Ádám kedden térdműtéten esik át új kosárlabdacsapatánál, a háromszoros spanyol bajnok és hatszoros kupagyőztes Laboral Kutxa Vitoriánál.

A 24 éves válogatott játékos a Facebook-oldalán közölte, hogy hétvégén utazik ki a baszk klubhoz, és ott kerül majd sor a beavatkozásra.

„Kedden a csapat orvosa megműti a térdemet, mert az utóbbi hónapokban nem tudtam százszázalékos munkát végezni a sérülés miatt. Kisebb artroszkópos beavatkozásról van szó, nem nagy dolog, de már szeretnék túl lenni rajta. A rehabilitációt utána rögtön kint meg is kezdem" – jelentette be a közösségi oldalon Hanga.

A kosaras – akinek játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs – az elmúlt két idényt a szintén spanyol Manresánál töltötte, amely az idén kiesett a másodosztályba.

A vitoriai székhelyű, korábban TAU Cerámicának és Caja Laboralnak is nevezett együttes – amelyben korábban Dávid Kornél is megfordult – legutóbb második lett a bajnokság alapszakaszában, a rájátszásban viszont már a nyitókörben kiesett. A baszk csapat a következő idényben is szerepelni fog a legrangosabb európai sorozatban, az Euroligában, amelyben már négyszer (2005, 2006, 2007, 2008) is bejutott az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik