Férfi kosár vb-sel.: tizenöt pontos magyar győzelem Hollandiában

FAZEKAS ZOLTÁN (Almere)FAZEKAS ZOLTÁN (Almere)
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 21:49
null
Govens Darrin és a magyar csapat végig kézben tartotta a meccset (Fotó: fiba.com)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott idegenben 15 ponttal legyőzte Hollandiát a világbajnoki selejtező J-csoportjának első mérkőzésén.

A holland drukkerek jókedvűen érkeztek a hűvös, számunkra már-már őszbe hajló – nappal 18 Celsius-fok volt a csúcshőmérséklet, éjjel tíz alá süllyedt – időben az almerei Topsportcentrumba, ahol a hazai játékosokról sütött a magabiztosság. A szurkolók vidámságához persze semmi köze nem volt az országban igen népszerű „vicces sütinek”, vagy legalábbis mi nem tudtunk róla, míg az Orange Lions tagjai lelkiállapotának egyértelműen az volt az oka, hogy az első körben mindhárom, Hollandiába látogató ellenfelüket (az olaszokat, a horvátokat és a románokat) alaposan helybenhagyták, ezért aztán meg sem fordult a fejükben, hogy éppen a magyarok ellen botlanak majd meg. A mieink a délelőtti edzésen megismerkedtek a kulturált, rendkívül meredek főlelátókkal rendelkező csarnokkal, amely tízpercnyi buszozásra található a férfiválogatott szállásától.

A hollandok az első körben átlagban 17 pontot szereztek leindításból és 34-et a gyűrű közeléből – ebből a statisztikából ki is derül, mire kellett leginkább figyelniük Keller Ákoséknak, akik jól kezdték a meccset, noha a hazaiak első kosara éppen leindításból született. Vojvoda Dávid triplája volt az első magyar kosár három perc után, majd Keller pontjaival 10–4-re elhúztunk. Potyogtak a triplák, de nem csak a hollandok, a mieink is betaláltak távolról – ötöt szereztek az első tíz percben. Keményítettek a védekezésen a narancsmezesek, akik két hárompontossal kapaszkodtak, ám aztán jött csereként Perl Zoltán, s a spanyol Estudiantes hátvédjének ragyogó akcióival elhúztunk 11 ponttal. A félidőre hétpontos előnnyel vonuló magyar csapat kezében volt a meccs, amelynek játékát a harmadik negyed első felében sok hiba és kapkodás jellemezte, de szerencsére a tíz pont körüli magyar előny megmaradt. Legalábbis a 27. percig, ekkor hat egységre zárkózott fel a hazai csapat, Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánynak időt is kellett kérnie. Ami után ismét koncentráltabb lett a játékunk, s Vojvoda újabb hármasával már 14 ponttal állt jobban a vendéggárda.

Jól védekezett a magyar válogatott, sok volt a kisegítés és tulajdonképpen bármilyen összetételben is volt parketten a kezdő ötös, az összhang megvolt a játékosok között. Igaz, a pontok nagy részét a Vojvoda, Perl duó szállította, ám mellettük minden pályára kerülő magyar kosaras hozzátett valamit a csapatjátékhoz.

Az utolsó negyed jobbára a küszködésről szólt, ám amikor a hazaiak nyolcpontos hátrányánál tűzbe jött a közönség, Vojvoda ismét bedobott egy triplát – ezzel végleg lerázta magáról a lelkes riválist csapatunk és bravúros, teljesen megérdemelt győzelmet aratott. A mintegy ötvenfőnyi magyar szurkolósereg pedig „szép volt, fiúk” rigmussal köszönte meg a sikert.

KOSÁRLABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
J-CSOPORT, 1. FORDULÓ
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 59–74
(13–21, 21–20, 11–13, 14–20)
Almere, 2800
néző. V: Anasztopulosz (görög), Tomasovic (szlovák), Castillo (spanyol)
HOLLANDIA:
Kloof 8, De Jong 6/6, Hammink 4, VAN DER MARS 12, Schaftenaar 7/3. Csere: Kherazzi 2, Slagter, FRANKE 18/9, Oudendag 2, Williams, Kok. Szövetségi kapitány: Toon van Helfteren
MAGYARORSZÁG:
GOVENS 7/3, VOJVODA 23/12, BENKE 7/3, Golomán 3/3, Keller Á. 6/3. Csere: Eilingsfeld 6/6, Ruják, PERL 18/3, Juhos 4, Horti. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–0. 5. p.: 4–10. 10. p.: 13–21. 12. p.: 19–21. 14. p.: 26–31. 18. p.: 28–39. 22. p.: 34–46. 27. p.: 40–46. 29. p.: 40–54. 32. p.: 50–58. 36. p.: 55–63. 39. p.: 56–71
MESTERMÉRLEG
Toon van Helfteren: –
Egyetlen percig sem tudtunk olyan intenzitással játszani, mint a magyarok. Egyszerűen minden tekintetben jobbak voltak nálunk, nem tudok hibáztatni senkit. Nagy esélyünk volt előrelépni, mindenképpen javulnunk kell a jövőben.
Ivkovics Sztojan: –
Kedves emberek a hollandok és remek házigazdáink voltak. Motiváltak voltunk, több dolog miatt is. Nem szabad alábecsülni a magyarokat, se sportban, se másban, mi is küzdünk, mert büszke nép vagyunk és kiállunk az országunkért. Nem engedtük a hazaiakat a saját játékukat játszani, azaz a gyors lefutásokat megakadályoztuk, s a támadólepattanókkal sem tudtak fölénk kerekedni. Jól felkészültünk belőlük.

A csoport többi mérkőzésén:
Olaszország–Lengyelország 101–82
Horvátország–Litvánia 83–84

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA, J-CSOPORT, AZ ÁLLÁS
1. Litvánia 7 7 596–435 14
2. Olaszország 7 5 2 575–487 12
3. MAGYARORSZÁG 7 4 3 488–480 11
4. Horvátország 7 3 4 514–503 10
5. Lengyelország 7 3 4 518–511 10
6. Hollandia 7 3 4 493–490 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik