Férfi kosár NB I: új névadó szponzor Szombathelyen

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 19:16
null
Új néven szerepelnek a szombathelyi kosarasok (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Új névadó szponzora van a férfi kosárlabda NB I címvédőjének és jelenlegi listavezetőjének, amelyet január 1-től hivatalosan Falco Volvo Alpok Autó Szombathelynek hívnak – írja az MTI.


Gráczer György ügyvezető igazgató – a klub honlapjának beszámolója szerint – a keddi bejelentés apropóján rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy már nyolc éve kapcsolatban vannak az új névadóval, amely az első idényben támogató volt, három éve pedig már kiemelt szponzorként áll a csapat mellett. Hozzátette: a mostani megállapodás értelmében a cég az évad végéig lesz névadó szponzor, a támogatói összeg pedig „nyolc számjegyű.”

Hazafi László, a Volvo Alpok-Autó Kft. ügyvezetője arról beszélt: fontos a sport támogatása és minden helyi vállalkozót arra buzdít, hogy álljon a szombathelyi sport mellé. Kiemelte, bízik abban, hogy a Volvo cég érdeklődését a csapat Bajnokok Ligája-menetelése még jobban felkelti, így biztosítva a hosszútávú együttműködést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik