Férfi kosár NB I: száz fölött az Alba, pazar Swanston-negyed

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 19:52
null
Damian Hollis 15 ponttal járult hozzá az Alba győzelméhez (Fotó: Czerkl Gábor – archív)
Az éllovas Alba Fehérvár, a második helyezett Kaposvár és a játéknapot a negyedik helyen haladó Sopron is győzött a férfi kosárlabda NB I 16. fordulójának szombati játéknapján.

 

A triplákkal operáló Körmend az első negyedben alaposan meglepte az Albát (35–26), aztán a második tíz percben a listavezetőnek volt egy 25–9-es rohanása, amellyel a nagyszünetre át is vette a vezetést. A 27. percben, Fodor Gergely triplája után újra a Körmend vezetett (65–64), és tartotta is a lépést riválisával. A negyedik negyed elején Bódi Ferenc és Damian Hollis gyors egymásutánban bevert egy-egy hármast (75–83), és az Alba innen már élt helyzeti előnyével, sőt az önfeledt pontháború végén Hollis, Keller Ákos és Szabó Zsolt a százas határ átlépéséről is gondoskodott.

A Pécs a nagyszünetben még vezetett Kaposváron, majd a második félidő első kosarát is megszerezte Todd Hendley révén, azonban a hazaiak nagyon megpörgették a játékot, és 34–20-as harmadik negyedükkel megnyugtató előnyt szereztek. A 28 pontig jutó Kyle Swanston ebben a negyedben 18 pontot szerzett! Az utolsó tíz perc a pécsieké volt, de a somogyiak sikere nem forgott veszélyben.

A szintén az élbolyban nyomuló Sopron az 5. percben 15–1-re vezetett a sereghajtó Debrecen ellen, és ahogyan a bevezető ígérte, erőteljes mozdulattal be is húzta a tizedik strigulát a győzelmek rovatába.

Az első nyolcba kerülés szempontjából fontos csatát vívott egymással a Jászberény és a Szeged. A jászságiak az első félidő végén egy 10–2-es szakasszal elléptek ellenfelüktől, és bár a szegediek a hajrában felkapaszkodtak (74–71), a győzelem Jászberényben maradt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
LAMI-VÉD KÖRMEND–ALBA FEHÉRVÁR 93–104 (35–26, 14–29, 26–22, 18–27)
Körmend, 2000 néző. V: Cziffra, Györffy, Török
KÖRMEND: KRAYEM 15/6, Ruják 3/3, FERENCZ 14/3, AUSTIN 30/9, SHAW 20/3. Cs: Fodor 7/3, Farkas 2, Sonyák 2, Kutasi. Vezetőedző: Hencsey Tamás
FEHÉRVÁR: MOORE 12/9, WOOD 20/6, HOLLIS 15/6, SZABÓ 19/6, KELLER Á. 16. Cs: Juhos 9/3, Supola 2, Medve 3, Bódi 8/6. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 7. p.: 18–19. 10. p.: 35–24. 15. p.: 41–34. 20. p.: 40–52. 26. p.: 65–64. 30. p.: 67–73. 33. p.: 78–86. 37. p.: 83–93
Kipontozódott: Krayem (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás: – Gratulálok az Albának a győzelemhez! Jó és felszabadult játékkal kezdtünk, és az elején a védekezésünk is rendben volt, sőt a harmadik negyedben is tudtunk újítani. Sajnos az egész szezonban elkísér minket a gyenge lepattanózás. Az ellenfél tizenhat támadólepattanót gyűjtött be, ez volt a döntő momentum.
Dzunics Branislav: – Kaotikus ritmusban zajlott a mérkőzés, amiből valahogyan mi jöttünk ki jobban. Azt gondolom, hogy azért, mert kritikus pillanatokban többször tudtunk jó döntéseket hozni, és tudtunk javítani a védekezésünkön.
KAPOSVÁRI KK–PÉCSI VSK-PANNONPOWER 82–74 (27–26, 12–14, 34–20, 9–14)
Kaposvár, 900 néző. Vezette: Pálla Z., Makovsky Sz., Boros T.
KAPOSVÁR: DUNN 11, Drahos 2, SWANSTON 28/9, HENDLEIN 9, SPICA 26. Cs: Kiss K. 4, Kovács S. 2, Dávid. Vezetőedző: Fekete Ádám
PÉCS: LOESING 28/6, Kovács P. 4, Horváth B., TÓTH N. 20/6, HENDLEY 11/3. Cs: Csabay 6/6, Bödör, Bíró O., Nagy K. 5/3, Halász Á. Vezetőedző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–5. 8. p.: 16–21. 12. p.: 31–29. 17. p.: 33–31. 23. p.: 49–44. 27. p.: 64–53. 32. p.: 73–62. 37. p.: 79–72
Kipontozódott: Kovács P. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – Egyelőre nem vagyunk csúcsformában. Szükség volt erre a győzelemre, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat. Voltak sérültjeink, és a Pécs remekül játszott. Igazán nehéz mérkőzést nyertünk meg. Gratulálok a játékosaimnak, a közönségnek pedig köszönjük a támogatást!
Csirke Ferenc: – Újfent büszke vagyok a csapatomra. A fiúk bebizonyították, hogy jó úton járunk. Nagyon jó meccset játszottunk, amely a harmadik negyedben dőlt el. Ekkor nem koncentráltunk eléggé, a Kaposvár pedig hazai pályán van olyan jó, hogy ezt kihasználja.
TOP COP SECURITY JÁSZBERÉNY–NATURTEX-SZTE SZEDEÁK 84–78 (21–20, 27–21, 20–12, 16–25)
Jászberény, 500 néző. V: Földházi T., Szabó G., Gelencsér
JÁSZBERÉNY: Rakics 13, MARKOVICS 14/3, Soós G. 3/3, DRAMICSANIN 29/12, HORTI 16. Cs: Szabó P. 5/3, Mladenovics, Török R. 4. Edző: Földi Sándor
SZEGED: Fekete S. 14/3, Gurley 2, Jones 13/3, Dukics 7, CSORVÁSI M. 17. Cs: Csorvási L., TANÁCS 18/6, Vida 5, Kiss Zs. 2. Edző: Bonifert Domonkos
Az eredmény alakulása. 4. p: 7–8. 8. p.: 17–14. 14 p.: 29–33. 18. p.: 38–39. 24. p.: 52–45. 28. p.: 63–47. 34. p.: 72–66. 38. p.: 78–71
Kipontozódott: Csorvási M. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Sándor: – Örülök a győzelemnek. A mérkőzés előtt aláírtam volna a hatpontos sikert, mert csapatunkból a héten többen is betegséggel bajlódtak.
Bonifert Domonkos: – Fásultan és tompán játszottunk, csak a negyedik negyedben pörögtünk fel úgy, mint az előző három játékrészben kellett volna.
SOPRON KC–FACTUM SPORT DEBRECEN 88–62 (17–10, 28–21, 26–15, 17–16)
Sopron, 1200 néző. V: Ádám, Gorka, Németh Cs.
SOPRON: THOMAS 20/9, WATSON 22/3, VESZTERGOM 10, Tóth G. 8/3, Barovics 7. Cs: Takács 6/3, Gombás 8/6, Keresztes, Bús 5, Molnár B., Molnár M., Rátvay 2. Edző: Meszlényi Róbert
DEBRECEN: Helmeczi 3, Stafford 9/9, SMITH 15, Izzo 2, CSEH 21/15. Cs: Kovács I. 3/3, Vas 3/3, Varga Á. 3, Pék 3, Benőcs. Edző: Jason Okrzesik
Az eredmény alakulása. 2. p.: 7–0. 5. p.: 15–1. 11. p.: 17–16. 14. p.: 26–16. 18. p.: 38–26. 22. p.: 50–33. 25. p.: 60–39. 33. p.: 75–49. 36. p.: 84–57
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – Örülök, hogy mindenki pályára léphetett. A játék még nem volt az igazi, hosszú volt a karácsonyi szünet, több sérültünk és betegünk van, így a győzelem ilyen különbséggel elfogadható.
Jason Okrzesik: – Sok hibával kezdtük a mérkőzést. A hazaiak gyors támadásait nem sikerült kivédenünk, ráadásul a mi támadásaink pontatlanok voltak.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
Jászberény–Szeged 84–78
Sopron–Debrecen 88–62
Kaposvár–Pécs 82–74
Körmend–Fehérvár 93–104
Csütörtökön játszották
Atomerőmű–Szombathely85–65
Vasárnapi mérkőzés
Zalaegerszeg–Nyíregyháza
AZ ÁLLÁS
1. Alba Fehérvár 17 14 3 1507–1231 0.912
2. Kaposvári KK 16 12 4 1397–1286 0.875
3. Atomerőmű SE 16 11 5 1379–1272 0.844
4. Sopron KC 15 10 5 1234–1182 0.833
5. Szova KC Szombathely 16 8 8 1385–1363 0.750
6. TOP COP Security Jászberény 16 8 8 1329–1343 0.750
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 16 8 8 1236–1270 0.750
8. Zalakerámia ZTE KK 14 6 8 1109–1235 0.714
9. Nyíregyházi KK 15 6 9 1214–1197 0.700
10. Körmend 15 5 10 1270–1344 0.667
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 16 5 11 1305–1390 0.656
12. Factum Sport Debrecen 16 1 15 1066–1318 0.531
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik