Férfi kosár NB I: sima Alba-siker a negyeddöntő első felvonásán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.25. 20:07
null
A fehérvári Brandon Wood 30 ponttal a mezőny legeredményesebb kosarasának bizonyult (Fotó: NS-archív, Korponai Tamás)
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntős párharcának első felvonásán az Alba Fehérvár vendéglátóként biztos győzelmet aratott a PVSK ellen. A házigazdák végig vezettek, három negyeden át folyamatosan növelték az előnyüket, de a záró játékrészt csak aztán nyomták meg, hogy hagyták picit feljönni a pécsieket.

 

Bekezdett a házigazda, amely bő egy perc elteltével 7–0-s előnyre tett szert. Éledtek a pécsiek, akik kapaszkodtak, mígnem a 7. perc elején kétpontos hátrányra fel nem zárkóztak. A negyed nyitánya után azonban a zárása is a fehérváriaké volt, akik megint előkaptak egy 7–0-s etapot, és 26–17-tel várták a folytatást. Hibákról és rontott kísérletekről szólt a kevés pontot hozó második negyed, amelyben a biztos hazai előnyt nem veszélyeztették a vendégek, akik a nagyszünetre 12 pontos hátrányba kerültek (40–28).

Ami hazai részről bent ragadt a második negyedben, az kijött a harmadikban. Ekkor már megmutatkozott a két együttes között meglévő papírforma különbség, és a fehérváriak 27 pontot szerezve tízzel tudták növelni a különbséget, így a pécsiek számára beláthatatlan távolságra kerültek (67–45). Tetemes előnyéből a záró felvonásban jócskán leadott a házigazda – a játékrész közepén négyperces gólcsendet tartottak a házigazdák, amely alatt hét pontot hoztak a pécsiek –, de nem annyit, hogy veszélybe kerüljön a biztos győzelme. Miután nyolc pontra csökkent a Fehérvár előnye, a végét nagyon megnyomta a házigazda, és 15 ponttal győzött (86–71).

FÉRFI KOSÁRLABDA, NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-PANNONPOWER 86–71 (26–17, 14–11, 27–17, 19–26)
Székesfehérvár, 1200
néző. V: Pálla, Török R., Surányi
FEHÉRVÁR: Moore 8/6, WOOD 30/12, HOLLIS 14/6, Szabó Zs. 6, Keller Á. 9. Cs: Jones 7, Supola 6, Juhos 2, Bódi, Lekli 4, Somogyfoki. Edző: Dzunics Braniszlav
PÉCS: Loesing 12/3, Kovács P. 14/6, Csabay 1, Tóth N. 13, HENDLEY 26. Cs: Bödör, Horváth B., Nagy K. 3/3, Halász, Bíró 2. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 1. perc: 7–0. 3. p.: 11–8. 6. p.: 15–13. 9. p.: 21–17. 12. p.: 29–18. 15. p.: 33–25. 18. p.: 38–27. 22. p.: 44–32. 25. p.: 49–36. 28. p.: 62–40. 32. p.: 69–51. 36. p.: 71–60
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– A legfontosabb, hogy egy nullára vezetünk, sokkal többet nem kell beszélnünk erről a meccsről, készülünk a következőre.
Csirke Ferenc: – Összességében helytálltunk, sajnálom az első félidőben, hogy nagyon sok üres helyzetet kihagytunk, és ezzel tízpontos előnyhöz jutott az Alba. Nagy fegyvertény, hogy úgy játszottunk a szünet, hogy vissza kellett hozniuk a fehérváriaknak a kezdőötösüket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik