Férfi kosár NB I: rangadót nyert a Fehérvár, övé a pole pozíció

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.20. 20:32
null
A fehérváriak eredményesen védekeztek, ezúttal Ernests Kalve akad fenn a falon (Fotó: Korponai Tamás)
Az Alba Fehérvár 72–63-ra legyőzte a Szolnoki Olajt a férfi kosárlabda NB I középszakasz felsőházi 10., egyben utolsó fordulójának szombati rangadóján, amivel meg is szerezte a címvédő orra elől a középszakasz első helyét.

 

A záró nap rangadóján az Alba Fehérvár azzal a tudattal fogadta a címvédő Szolnokot, hogy ha legalább hat ponttal nyer, megkaparintja vetélytársától a középszakasz első helyét, azaz elméletileg a bajnokság végéig pályaelőnyt birtokol majd az egyenes kieséses szakaszban. Természetesen a két csapat szolnoki meccsét öt ponttal megnyerő Olaj a pozíciója megtartására törekedett.

Az első félidő a tétnek megfelelően rendkívül nagy küzdelmet hozott, a csapatok fej fej mellett haladtak. Jobbára a fehérváriak jártak előrébb, a második negyedben Szabó Zsolt triplája (20–16), Bódi Ferenc hármasa (23–18), majd Ronald Moore (30–26) középtávoli találata után valamelyest megléptek, de a hőn áhított „hatos vonalat” nem sikerült átlépniük, a nagyszünetben mindössze egypontos volt az előny (33–32).

A PLAYOFF ELSŐ KÖRÉBEN
Fehérvár–Pécs vagy Sopron
Szolnok–Szombathely
Atomerőmű–Körmend
Kaposvár–Jászberény

A fordulás után bekezdett az Olaj, csakhogy Rashad Bell duplájára és triplájára érkezett a válasz. Aztán 57–55-ös szolnoki vezetés után – a bravúros zsákolásokat bemutató Keller Ákos és a kiválóan osztogató Moore vezérletével – zsinórban tíz fehérvári pont következett, és először a mérkőzés folyamán olyan eredmény (63–57, majd 65–57) állt a táblán, ami a hazaiak első helyét jelentette volna.

A fehérváriak növelhették is volna a fórt, csakhogy elidegeskedtek néhány támadást, és Báder Márton 2+1-gyel visszahozta a Szolnokot (65–60). Jarrod Jones és Damian Hollis ismét kedvező pozícióba navigálta az Albát (69–60), sőt Hollis bevert egy triplát is, de hajszálnyival a támadóidő lejárta után, így az Olaj kapott még egy utolsó lehetőséget. Báder Márton, a vendégek legeredményesebb játékosa faragott a hátrányból, majd miután Wood csak egy büntetőt dobott be, Báder a vonalról is próbálkozhatott.

Az elsőt bedobta (70–63), a másodikat szándékosan kihagyta, csakhogy a gyűrűről nem le-, hanem a palánk fölé, a pályán kívülre pattant a labda, így jöhetett előre a Fehérvár, és Hollis két jó büntetővel biztossá tette, hogy a hazaiak olyan különbséggel nyerik meg e rendkívül izgalmas presztízscsatát, amivel megszerzik a középszakasz első helyét.

A másik két szombati mérkőzésnek az 5-6. hely szempontjából volt tétje. A Körmend nem kis meglepetésre a szünetben még 47–43-ra vezetett Pakson, a fordulás után azonban az Atomerőmű érvényesítette a papírformát, és simán nyert – ezzel hozzásegítette a szombati meccsét megnyerő Jászberényt az ötödik helyhez.

Az alsóházból a Szombathely már megváltotta jegyét a negyeddöntőre, a másik kvóta vasárnap talál gazdára: a Pécs vagy a Sopron lesz a boldog tulajdonos.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, KÖZÉPSZAKASZ
FELSŐHÁZ, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ

ALBA FEHÉRVÁR–SZOLNOKI OLAJ 72–63 (17–16, 16–16, 22–21, 17–10)
Székesfehérvár, 2300
néző. Vezette: Vígh, Földházi, Hegedűs
FEHÉRVÁR: MOORE 11/3, Wood 9/6, HOLLIS 12/3, Szabó Zs. 6/3, KELLER Á. 16. Csere: Juhos 3/3, Jones 5, Bódi 6/6, Supola 4. Edző: Dzunics Braniszlav
SZOLNOK: Florence 8/3, Horváth Á. 4, Kalve 3/3, BELL 12/6, BÁDER 20. Csere: Szabó M. 6, Sehovics 5, Simon B. 5/3, Fodor M. Edző: Nedeljko Asceric
Kipontozódott: Kalve (34. p.)
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–4. 6. p.: 10–7. 8. p.: 12–14. 12. p.: 20–16. 14. p.: 23–23. 17. p.: 25–24. 20. p.: 30–32. 23. p.: 37–42. 24. p.: 42–42. 29. p.: 51–53. 34. p.: 65–57. 38. p.: 65–60
Mezőnybeli dobószázalék: 38 (27/71), ill. 45 (25/56). Büntetők dobószázaléka: 50 (10/20), ill. 50 (8/16).
Lepattanók: 45, ill. 34. Legtöbb lepattanó: Keller Á. 12, ill. Báder 10
Legtöbb gólpassz: Moore 7, ill. Sehovics 4
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Pont olyan volt ez a mérkőzés, mint amilyenre számítottunk. Az utolsó pillanatig kiélezett csata folyt, s szerintem azért tudtunk nyerni, mert a védekezésünket szinte végig ugyanazon a szinten tudtuk tartani.
Nedeljko Asceric: – Jó volt a ritmusunk szinte az egész meccsen, de a hajrában több hibánk is akadt. Hatalmas gondjaink voltak azzal, hogy nem szedtük jól a labdákat a saját palánkunk alatt, 17 támadólepattanója volt az Albának, ami borzasztóan sok. Sajnos a kinti dobásaink sem voltak jók, főleg, mert rossz volt a dobásválasztás.

ATOMERŐMŰ SE–LAMI VÉD KÖRMEND 94–78 (24–18, 19–29, 29–15, 22–16)
Paks, 600
néző. V: Benczur T., Jakab L., Balog Gy.
PAKS: WILLIAMS 21/12, Levy 10, VOJVODA 15/9, Körtélyesi 6, Tóth Á. 13. Cs: Idlet 8, Kovács Á 15/9, Kámán, Eilingsfeld 6, Kerpel Fronious, Illés, Czinger. Edző: Schmidt Béla
KÖRMEND: Ruják 19/3, Fodor G. 6, Ferencz 11/9, Austin 13/3, Grebenár 13. Cs: Farkas 11/3, Kutasi 2, Sonyák, Sömenek 3/3. Edző: Hencsey Tamás
Az eredmény alakulása. 2. p.: 2–6. 5. p.: 11–8. 8. p.: 19–12. 12. p.: 26–24. 15. p.: 35–28. 18. p.: 41–38. 22. p.: 47–53. 25. p.: 53–55. 28. p.: 65–59. 32. p.: 72–64. 35. p.: 82–66. 38. p.: 92–72
Kipontozódott: Vojvoda a 39. percben
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla: – Ahogy a mérkőzés előtt mondtam is a fiúknak; ez már nem az a Körmend, amelyikkel a legutóbb játszottunk. Az álmos első félidő után feljavult a játékunk, sok gyors kosarat szereztünk.
Hencsey Tamás: – Egészen a harmadik negyedig tartottuk magunkat és jól játszottunk. A végére sajnos elfáradtunk, a hazaiak pedig megmutatták, mit tudnak.

TOP COP Security Jászberény–Kaposvári KK 93–80 (30–19, 22–14, 16–28, 25–19)
Jászberény, 600
néző. V: Pálla, Boros T., Pozsonyi.
Jászberény: RAKICS 32/21, MARKOVICS 19, Soós 3/3, TÖRÖK R. 14, Djikanovics 12. Csere: Szögi 4, Varga I., Mladenovics 2, Szabó P. 2, Horti 5. Edző: Földi Sándor
Kaposvár: DUNN 22, SWANSTON 21/6, Szőke B., HEINDLEIN 12, Spica 12. Csere: Drahos 3/3, Dávid G. 4, Kiss K. 6/6. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–6, 8. p.: 21–17, 14. p.: 36–26, 18. p.: 47–33, 25. p.: 59–48, 28. p.: 66–56, 34. p.: 74–68, 38 p.: 83–73
Kipontozódott: Soós (33. p.), Djikanovics (36. p.), Spica (37. p.)
Földi Sándor: – Tartottunk a mérkőzéstől, és majdnem bejött a szegény embert az ág is húzza mondás, hiszen Dramicsanin sérülés miatt nem tudott játszani, míg Horti összedrótozva vállalta a fellépést. Ennek ellenére sikerült nyernünk, és meg akarjuk nyerni a somogyiak ellen negyeddöntős párharcot is.
Fekete Ádám: – Negyedóra jó játék kevés volt a sikerhez, de azt is bebizonyítottuk, ha végig koncentrálunk, akkor Jászberényben is tudunk nyerni.

KÖZÉPSZAKASZ – A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Alba Fehérvár 10 8 2 855–726 0.913 21
2. Szolnoki Olaj 10 8 2 834–751 0.913 21
3. Atomerőmű SE 10 6 4 832–818 0.783 18
4. Kaposvári KK 10 3 7 885–910 0.652 15
5. TOP COP Security Jászberény 10 3 7 834–867 0.609 14
6. Körmend 10 2 8 754–922 0.565 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik