Férfi kosár NB I: a Kaposvár és Puljko nagy csapása az Olajra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.09. 20:26
null
Tóth Ádám (15) tíz pontot szórt a KTE ellen – az ASE sikere különösen sokat érhet az Olaj kaposvári veresége után <br />(Fotó: Tumbász Hédi)
A férfi kosárlabda NB I középszakaszában a Szolnoki Olaj Kaposváron elveszítette a veretlenségét. A somogyiaknál Hrovje Puljko 34 pontot szerzett. A korábbi meccseken az ASE megverte a KTE-t, a Sopron pedig a bajnoki címvédő Alba Fehérvárt.

 

KAPOSVÁRON BUKOTT AZ OLAJ

A középszakaszban még veretlen Szolnok a legrosszabb mérleggel büszkélkedő, egy győzelme mellett négy vereséget elszenvedő Kaposvárhoz látogatott.

Az első két negyedben sok hibával játszott az Olaj, így szorosan alakult a meccs. Tíz perc után 22–19-re vezetett a Szolnok, de a nagyszünetben, 48–44-nél már a Kaposvár tartott előrébb. A somogyiaknál húsz perc alatt a horvát Hrovje Puljko 22 pontot jegyzett, viszont rajta kívül csak öten találtak a gyűrűbe ez idő alatt, míg az Olajnál összesen kilencen.

Ennek ellenére a Kaposvár a folytatásban sem omlott össze, a továbbra is kimagasló formában dobó Puljko mellett az amerikai Louis Hinnant is elkezdte termelni a pontokat. A harmadik negyed végén utóbbi középtávolijával már tíz ponttal, 73–63-ra vezetett a somogyi csapat.

Az utolsó negyedben, a 34 ponttal záró Puljko hatodik triplájánál már 18 ponttal ment a Kaposvár (82–64-nél), amikor hat perc volt még hátra. Az Olaj azonban már nem tudott fordítani a meccs menetén, 97–76-ra nyert a Kaposvár.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

A vendég KTE-Duna Aszfalt remek kinti játékával végig egyenlő csatába bocsátkozott a középszakasz első helyéért a Szolnokkal versenyt futó paksiakkal, a tolnaiak azonban a hajrában megléptek – 12–0-s, ötperces etappal zártak –, amire a kecskemétiek már nem tudtak megfelelően reagálni. Az Atomerőmű hatodik középszakaszbeli mérkőzéséből az ötödiket nyerte meg.

A Sopron remek első negyeddel lépett meg (29–13), a Fehérvár ezt követően hiába kapaszkodott, és zárkózott fel – a negyedik negyednek mínusz néggyel vágott neki –, végül simán kikapott.

Az alsóházban három pont döntött a házigazda Szedeák javára a Nyíregyháza ellen, a Falco azonban kikapott otthon a Jászberénytől.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ, 8. FORDULÓ

ATOMERŐMŰ SE–KTE-DUNA ASZFALT 71–58 (15–11, 21–23, 18–15, 17–9)
Paks, 800
néző. V: Cziffra, Hegedűs, Söjtöry
PAKS: Vaughn 2, Medve, Szabó Zs. 9/3, KÖRTÉLYESI 11/3, JONES 19. Cs: Kovács Á. 8/3, Eilingsfeld 2, TÓTH Á. 10, Robinson 8, Baki 1, Markovics 1. Edző: Dzunics Braniszlav
KECSKEMÉT: WITTMANN 11/6, Mészáros M. 4, DJERASZIMOVICS 17/3, Jovanovics 13/6, Karahodzsics 2. Cs: Bencze, Pongó Martin 5/3, Hegedűs 3/3, Pongó Máté 1, Stefanovics 2. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–4. 6. p.: 8–4. 9. p.: 13–6. 12. p.: 15–17. 15. p.: 20–26. 20. p.: 33–32. 25.p.: 40–41. 29. p.: 49–47. 33. p.: 56–56. 36. p.: 61–58. 39. p.: 69–58
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Ismét szoros mérkőzést játszottunk, amelynek csak a legvégén tudtuk megtörni a Kecskemét ellenállását. Igazi rangadó volt, amelynek a végeredménye csalóka lehet.
Sztojan Ivkovics: – Bencze Zoltán sérülése után sajnos már nem tudtunk ugyanabban a ritmusban játszani. A végére felőrölt bennünket a Paks. Mindvégig kiválóan kosárlabdáztak, gratulálok nekik.

SOPRON KC–ALBA FEHÉRVÁR 72–60 (29–13, 15–18, 10–19, 18–10)
Sopron 1000 néző. V: Benczur, Frányó, Bognár
SOPRON: THOMAS 15/9, Thomson 6,DÉNES 9/6, BORISZOV 30/12, Barovics 3. Csere: Trepák, Ruják 9/3, Tóth G., Takács. Edző: Sabáli Balázs
FEHÉRVÁR: Hobbs 6, MOORE 12, Juhos, Tóth N. 5, Somogyi 7. Csere: TÓTH P. 13/3, BARONE 12, Supola 5/3, Oláh. Edző: Carlos Frade
Az eredmény alakulása. 3 perc: 8–2. 6. p.: 16–5. 8. p.: 22–11. 12. p.: 31–17. 15. p.: 33–23. 18. p.: 41–25. 23. p.: 44–33. 25. p.: 44–39. 28. p.: 53–46. 33. p.: 54–54. 36. p.: 56–56. 37. p.: 56–58
MESTERMÉRLEG

Sabáli Balázs:
– Jól kezdtük a mérkőzést, extra teljesítménnyel, de ez csak egy félidőig tartott. Védekezésünkre nem lehetett panasz, de a második játékrészben pontatlanul dobtunk. A győzelemhez elengedhetetlen volt Boriszov és Thomas kiváló teljesítménye, amit az utolsó percekben bemutattak.
Carlos Frade: – Nagyon rossz rajtot vettünk, csapatjátékunk egyenlő volt a nullával. A második játékrészre összeálltunk, és akkor már jól kosárlabdáztunk. Megteremtettük magunknak az esélyt a győzelemhez, hiszen kettő ponttal már vezettünk, de a hazaiaknál volt ekkor több jól dobó kosaras, akik eldöntötték a találkozót.

KAPOSVÁRI KK–SZOLNOKI OLAJ KK 97–76 (19–22, 29–22, 25–19, 24–13)
Kaposvár, 900 néző. V: Vígh, Ádám, Boros
KAPOSVÁR: HINNANT 21/9, Fodor 9, PULJKO 34/18, HENDLEIN 13, DAVIS 13/3. Csere: Horváth M., Jancsikin 5/3, Drahos, Benke, Kovács S. 2, Papp P. Edző: Fekete Ádám
SZOLNOK: Simon B. 7, Vojvoda 10/6, HOLIDAY 19/3, LÓRÁNT 19/3, Keller Á. 5. Csere: Báder 2, Trotter 6/6, Ivosev 4, Rakics 4. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–7. 8. p.: 16–16. 13. p.: 27–26. 18. p.: 40–39. 22. p.: 51–44. 25. p.: 64–51. 28. p.: 69–59. 33. p.: 79–64. 38. p.: 93–70
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám: – A csapat és a szurkolók nagy egymásra találása volt ez a mérkőzés. Ezúttal minden összejött, csapatunk megmutatta, hogy a mezőnyben, ha kijön a lépés, bárkivel felvesszük a versenyt.
Dragan Alekszics: – Nagy győzelmet aratott a Kaposvár, a lepattanók megszerzésében voltak elsősorban jobbak, és az ezekből vezetett kontratámadásaikat is rendre sikerrel fejezték be. Ráadásul több volt náluk az egyéni jó teljesítmény. Szolnokon visszavágunk.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Atomerőmű SE 6 5 1 459–412 14
2. Szolnoki Olaj 5 4 1 376–352 12
3. KTE-Duna Aszfalt 7 3 4 474–490 12
4. Sopron KC 7 3 4 514–530 11
5. Alba Fehérvár 7 2 5 514–537 11
6. Kaposvári KK 6 2 4 484–500 9

 

KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ, 11. FORDULÓ

NATURTEX SZTE SZEDEÁK–MARSO NYÍREGYHÁZI KK 78–75 (19–17, 20–31, 24–10, 15–17)
Szeged, 600
néző. V: Győrffy P. A., Szabó G., Lövész
SZEGED: Jereminov 13/9, Levy 8, HORVÁTH Á. 26/3, J. WILLIAMS 14, Csorvási M. 15. Cs: Molnár A., Vida, Csordás L. 2, Kiss Zs. Edző: Nikola Lazics
NYÍREGYHÁZA: WALKER 14/6, DOYNE 22/3, Mohácsi 3/3, Hall 8, Poscsics 17. Cs: Cseh Gy. 6/3, Kósa 5/3, Molnár M. Edző: Sitku Ernő
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–7. 7. p.. 12–15. 13. p.: 23–27. 18. p.: 35–40. 23. p.: 44–50. 27. p.: 54–52. 32. p.: 65–58. 37. p.: 71–72
Kipontozódott: Doyne (34. p.), Kiss Zs. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics:
– Csak a győzelemnek tudok örülni, mert végig ritmus nélkül kosárlabdáztunk. Szombaton Körmenden ennél sokkal jobb játékra lesz szükségünk.
Sitku Ernő: – Kezünkben volt a mérkőzés, csak magunkat okolhatjuk a vereségért. A harmad negyedbeli gyatra játékunk megpecsételte sorsunkat.

FALCO TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY–FORTRESS JÁSZBERÉNY 74–79 (20–17, 19–14, 22–26, 13–22)
Szombathely, 700
néző. V: Török, Gorka, Surányi
FALCO: VÁRADI 10/6, TIMBERLAKE 17/3, PERL 13/3, Zagorac 8, Szabó M. 11. Csere: Mitchell 13/3, Will 2, Simon L., Harazin. Edző: Mandics Andjelko
JÁSZBERÉNY: SAVIC 13/6, Soós 3, MARKOVICS 16/6, DRAMICSANYIN 17/6, SUNDOV 20/3. Csere: Horti, Dukics 6, Mladenovics, Szögi 4. Edző: Halmai Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–2. 13. p.: 28–17. 17. p.: 32–25. 24. p.: 43–43. 33. p.: 65–62. 36. p.: 70–70
Kipontozódott: Soós (37. p.), Markovics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Mandics Andjelko:
– Nagy volt a tét, és ez látszott is mindkét csapat játékán. A szoros mérkőzés végjátékában mi kihagytunk két-három ziccert, mire az ellenfél dobott két-három triplát. Szerintem a nagyobb rutin döntött a vendégek javára.
Halmai Gábor: – Igen kemény mérkőzés volt, amelyet talán az erőnlétünknek és a szerencsénknek köszönhetően nyertünk meg. Nagyon örülök ennek a szó szerint kiharcolt sikernek.

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
7. Pécsi VSK-PANNONPOWER 31 17 14 2438–2392 0.774
8. BC Körmend 31 17 14 2540–2524 0.774
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 31 15 16 2493–2545 0.742
10. Zalakerámia-ZTE KK 32 12 20 2511–2637 0.688
11. FORTRESS Jászberény 32 11 21 2489–2668 0.672
12. Falco KC Szombathely 30 10 20 2396–2505 0.667
13. Marso Nyíregyházi KK 31 7 24 2402–2669 0.613

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik