Férfi kosár NB I: ötödik meccsen dől el, ki lesz a másik döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 19:48
null
Csirics (fehérben) 22 pontig jutott (Fotó: Földi Imre)
A Körmend azzal a tudattal lépett pályára a Pécs otthonában, hogy ha nyer, bejut a férfi kosárlabda NB I döntőjébe. A PVSK azonban nagy bravúrt végrehajtva legyőzte, és ötödik mérkőzésre kényszerítette az alapszakaszgyőztest.

 

Noha a mérkőzés első pontjait a Pécs, pontosabban Antóni Csanád szerezte – az irányító egy tripla után egy duplát is behintett a körmendi gyűrűbe az első két perc alatt –, s az ötödik perc közepén már 9–2 volt az állás a hazaiak javára, a vendégek Xavier Thames kosaraival 13–11-es vezetéssel mehettek az első szünetre.

A második negyedben mindössze tíz másodpercig mutatott körmendi előnyt az eredményjelző Andrija Csirics triplája után, s a játékrész közepéig váltott vezetéssel haladtak a csapatok, végül a pécsiek megléptek, és hét pont előnnyel vonultak nagyszünetre.

A harmadik tíz percben aztán eltűnt a pécsi előny, sőt, a negyed felénél már az alapszakaszgyőztes Körmend vezetett Csorvási Milán duplájával, ám a hazaiak ismét magukhoz ragadták a vezetést, 53–49-es előnnyel fordulva az utolsó periódusra.

Amelyben ismét a korábban már többször látott forgatókönyv szerint alakultak az események: a harmad közepére a Körmend átvette a vezetést, majd a hajrá felé közeledve ismét a PVSK került előnybe, s az utolsó percekben már meg is őrizte azt, így négy ponttal, 68–64-re győzni tudott.

Ezzel a Pécs elérte, hogy az ötödik mérkőzés döntsön arról, melyikük lesz a már három napja pihenő Falco ellenfele a döntőben.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

PVSK-VEOLIA–EGIS KÖRMEND 68–64 (11–13, 24–15, 18–21, 15–15)
Pécs, 2800
néző. V: Földházi, Papp P., Győrffy
PÉCS: Pongó Máté 5/3, TAYLOR 11/6, Antóni 6/6, CSIRICS 22/9, Horti B. 8/6. Csere: BUDIMIR 9/3, Wright 2, Demeter A. 5/3. Edző: Csirke Ferenc
KÖRMEND: THAMES 22/6, BRADFORD 11/3, Price 4, Ferencz 12/6, Hammonds 3. Csere: Csorvási 10, Németh Á. 2, Lajsz. Edző: Matthias Zollner
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–2. 6. p.: 9–2. 13. p.: 19–15. 17. p.: 25–25. 23. p.: 38–34. 26. p.: 40–42. 33. p.: 57–52. 37. p.: 59–60
Kipontozódott: Hammonds (38. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– Fantasztikus volt a hangulat, szurkolóink miatt is nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk. Szerdán két fáradt csapat találkozik, az dönthet, ki dob jobban. Talán a Falco és a Szolnok is örül rajtunk kívül ennek az eredménynek, hiszen így szombaton két kifacsart csapatot kapnak ellenfélnek. Kár, hogy nem most kedden van szökőév.
Matthias Zollner: – Igazi szoros playoffcsata volt, mindkét fél nyerhetett volna. A hajrában két fontos dobást kihagytunk, ráadásul a triplákat is nagyon rossz százalékban dobtuk. Szerdán sok mindent eldönthet a dobóforma.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik