Férfi kosár NB I: óriási Körmend-fordítás és Kaposvár-zakó

Vágólapra másolva!
2013.01.19. 20:09
A férfi kosárlabda NB I 17. fordulójában a találkozót megelőzően utolsó előtti helyen álló Szeged a szinte hibátlanul játszó (7/7 kétpontos, 3/4 tripla, 3/3 büntető), 26 pontig jutó Fekete Stefan vezérletével 101–76-ra legyőzte a második pozícióban tanyázó Kaposvárt.

A Pécs nem bírt a jászberényi triplazáporral, a vendégek 13 hárompontost süllyesztetek el, ebben a kilenc kísérletéből ötször eredményes Mladenovics Dejan járt az élen.Pécs nem bírt a jászberényi triplazáporral, a vendégek 13 hárompontost süllyesztetek el, ebben a kilenc kísérletéből ötször eredményes Mladenovics Dejan járt az élen.

A Debrecen az első perceket követően hiába vezetett egészen a negyedik negyed feléig (volt közte 16 is!) a Zalaegerszeg ellen, a vendégek a hajrában fordítottak, és győztek.

A vasi rangadón a szombathelyiek a záró játékrész előtt 14 ponttal vezettek a tabellán jócskán mögöttük álló Körmend ellen, végül azonban mégsem örülhettek. Fodor Gergely és Kyle Austin ugyanis alaposan megszórta magát a negyedik tíz percben, így fordítottak a vendégek, és végül 92–91-re nyertek.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 17. FORDULÓ
SZOVA-TREND OPTIKA KC–LAMI-VÉD KÖRMEND 91–92 (25–26, 36–23, 15–13, 15–30)
Szombathely, 3300 néző. V: Benczur, Győrffy, Boros
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 19/3, Rubin 5/3, Jancsikin 4, Ivosev 5/3, ZAGORAC 26. Cs: Will 13/9, Simon L., HARAZIN 10, VÁRADI B. 9/3. Edző: Bencze Tamás
KÖRMEND: Krayem 11/9, Ruják 10/6, Ferencz 12/6, AUSTIN 22/3, SHAW 14/6. Cs: FODOR G. 17/6, Farkas A. 2, Sonyák 1, KUTASI 3. Edző: Hencsey Tamás
Kipontozódott: Krayem (20. p.), Farkas A. (33. p.), Ruják (35. p.), Ivosev (35. p.), Harazin (37. p.), Fodor G. (38. p.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–2. 7. p.: 17–18. 13. p.: 34–33. 16. p.: 46–36. 23. p.: 66–54. 28. p.: 72–60. 33. p.: 78–65. 37. p.: 82–81
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Harminc percen át jól játszottunk, tökéletesen működött a taktikánk. A záró negyedben viszont hibát hibára halmoztunk, rendkívül sok fegyelmezetlenséget követtünk el, aminek nem is lehetett más a vége, mint vereség. Elmondhatatlanul szomorú vagyok.
Hencsey Tamás: – Az első félidőben nem játszottunk jól, a szünetben arra biztattam a játékosokat, hogy ne egymásra várjanak, hanem bátran vállalkozzanak. A nagyszünet után mindig volt valaki nálunk, aki jó döntést hozott, azt is el tudtuk viselni, hogy két irányítónk is kipontozódott. Ez a szív diadala volt.
FACTUM SPORT DEBRECEN–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 74–79 (30–20, 19–22, 17–18, 8–19)
Tiszaújváros, 400 néző. V: Földházi, Hegedűs T., Sallai
DEBRECEN: Helmeczi 8/3, SMITH 17, STAFFORD 23/15, Izzo, Cseh 10/6. Cs: Kovács I. 11/9, Pék 5/3, Vas, Varga. Edző: Jason Okrzesik
ZALAEGERSZEG: Copeland 16/6, Hudson 9/3, Gáspár 9/3, Baki 5/3, SIMOVICS 21. Cs: Puszta 2, KOVÁCS Á. 12/6, Borszéki 5/3, Vertetics. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 2. p.: 8–6. 9. p.: 23–15. 14.p.: 34–22. 19. p: 42–37. 22.p.: 51–42. 26. p.: 61–46. 34.p.: 69–66. 37. p.: 72–74
Kipontozódott: Smith (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Jason Okrzesik: – Nagy előnyt adtunk el, a kezünkben volt a meccs, de buta hibák miatt veszítettünk.
Völgyi Péter: – A vártnál nehezebben, nagy hátrányból felállva, jó csapatjátékkal nyertük meg ezt a fontos mérkőzést.
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–T. C. SECURITY JÁSZBERÉNY 75–84 (20–25, 16–22, 16–16, 23–21)
Pécs, 1400 néző. V: Vígh, Farkas G., Török R.
PÉCS: Loesing 6, Csabay 5/3, KOVÁCS P. 19/6, TÓTH N. 19, Hendley 6. Cs: Bíró 4/3, HALÁSZ Á. 11/3, Bödör, Nagy K. 5/3. Edző: Csirke Ferenc
JÁSZBERÉNY: MLADENOVICS 22/15, RAKICS 11/3, Soós 15/9, Markovics 5, DRAMICSANIN 14/6. Cs: Horti 7/3, Szabó P. 8/3, Török R. 2. Edző: Földi Sándor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–7. 6. p.: 13–14. 13. p.: 20–34. 17. p.: 28–38. 23. p.: 38–52. 26. p.: 43–54. 33. p.: 60–63. 37. p.: 63–70
Kipontozódott: Hendley (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Elnézést kérünk szurkolóinktól, az első félidőben hiányzott nálunk a koncentráció, nem mindenki érezte át a találkozó fontosságát. Ha a számokat nézzük, a triplák pontossága döntött.
Földi Sándor: – Kicsit rossz érzés, amikor a tavalyi csapatát veri meg az ember. Alexander Legion hiánya miatt vezérelőnyt kaptunk, ezzel a győzelemmel már van esélyünk az ötödik helyre.
NATURTEX-SZTE SZEDEÁK–KAPOSVÁRI KK 101–76 (22–24, 27–19, 24–16, 28–17)
Szeged, 800 néző. V: Kapitány, Jakab L., Radnóti
SZEGED: FEKETE S. 26/9, Jones 9/3, Kiss Zs., DUKICS 17/15, CSORVÁSI M. 15. Cs: Gurley 12, Vida 7, Tanács 8/6, Csorvási L. 2, Wirth 3/3, Jakab 2, Varga D. Edző: Bonifert Domonkos
KAPOSVÁR: DUNN 19/3, Drahos 8, Swanston 15/3, Hendlein 12/3, Spica 13. Cs: Kiss K., Dávid 4, Kovács S. 3, Fekete N. 2. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–5. 7. p.: 13–15. 13. p.: 26–26. 18. p.: 42–36. 22. p.: 52–45. 26. p.: 69–53. 33. p.: 79–59. 36. p.: 88–67
MESTERMÉRLEG
Bonifert Domonkos: – Végig fegyelmezetten, nagy szívvel küzdöttünk. Jól támadtunk és hatékonyan védekeztünk.
Fekete Ádám: – A Szeged nagyon jól, mi nagyon gyengén játszottunk.
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Alba Fehérvár 17 14 3 1507–1231 0.912
2. Kaposvári KK 17 12 5 1473–1387 0.853
3. Atomerőmű SE 16 11 5 1379–1272 0.844
4. Sopron KC 16 10 6 1297–1251 0.813
5. TOP COP Security Jászberény 17 9 8 1413–1418 0.765
6. Zalakerámia ZTE KK 16 8 8 1270–1380 0.750
7. Pécsi VSK-Pannonpower 17 8 9 1311–1354 0.735
8. Falco-Szova KC Szombathely 17 8 9 1476–1455 0.735
9. Nyíregyházi KK 17 7 10 1354–1342 0.706
10. Körmend 16 6 10 1362–1435 0.688
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 17 6 11 1406–1466 0.676
12. Factum Sport Debrecen 17 1 16 1140–1397 0.529

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik